Mindenféle nők

Bakó Boglárka és Tóth Eszter Zsófia (szerk.): Határtalan nők. Kizártak és befogadottak a női társadalomban. Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2008 (3600 Ft)

Nagy várakozással kezdtem olvasni ezt a tanulmánykötetet, azután viszont hellyel-közzel értetlenül tettem le. Azt mindjárt gondoltam, hogy a tanulmányok sokfélék lesznek – éppen ezért voltam kiváncsi, milyen szerkesztői elvek és magyarázatok fogják majd őket egybe. De ilyen elvekről és magyarázatokról nem találtam információt a kötetben, és az egymás mellé helyezett szövegek sem nyújtottak támpontot. A kötetben megjelent tanulmányok ugyan két csoportba osztódtak (eszerint vannak az „egyéni” és a „csoportos” normaszegők), annak megállapítása viszont, hogy valakiket egyénnek tekintünk inkább vagy egy csoport tagjainak, nem mindig egyértelmű. Mitől „egyénebbek” a határátlépő nők a szociális munkában vagy a galeritag lányok, mint mondjuk 3 db meginterjúvolt leszbikus? A szerkesztők, úgy tűnik, nem nagyon „nyúltak bele” a szövegekbe: némelyik részben nyersen, vázlatosan, előadásszerűnek maradt. A címen értetlenkedtem még egy sort: nem látom, hogy a tanulmányok többsége a „női társadalom” szemszögéből vizsgálná az elemzettek kizártságát és befogadottságát, holott a cím szerintem ezt implikálja.

Node aztán elkezdtem egyenként nézni a kötetben szereplő írásokat. Sokfélék, tehát sokféle szakterület iránt érdeklődők találhatnak maguknak izgalmas szövegeket.

Kövér György Özv. Solymosi Jánosné dilemmáit tárja fel (a tiszaeszlári Solymosi Eszter anyjának életét); Horváth Sándor az 1960-as és ’70-es évek galerijeit elemzi, illetve a lányok szerepét bennük; Szilágyi Márton Vajda Julianna (Csokonai szerelme) viszonyát elemzi önnön múzsaságához. Bódy Zsombor tanulmánya a női egyenjogúság konfliktusairól szól a középosztályban a két világháború között; Juhász Borbála, Szikra Dorottya és Varsa Eszter pedig két szociális munkás (Földy Ilona és Göntér Zsuzsanna) életútján keresztül ír a nők szerepéről a szociális munkában a két világháború között.

Bakó Boglárka tanulmánya egy erdélyi kis cigány közösségről és benne Zsuzskáról, akit a többiek rossz nőnek tartanak, de ő tartja magát, ahogy tudja, izgalmas szöveg; Kovács Nóra pedig egy romániai magyar migráns nő beilleszkedéssel kapcsolatos nehézségeit mutatja be Buenos Airesben.

És ezután jönnek a „csoportos normaszegők”:

Az átmenet asszonyai Kolozsváron az 1920-as években (Bokor Zsuzsa); Szécsényi Mihály Prostitúció és bűnözés Budapesten 1918-ban c. tanulmánya ugyan különös feltételezéssel indul (csak úgy megállapítja, hogy mára „természetessé vált az egyenrangú, egyenjogú partnerkapcsolat”, arról mintha megfeledkezne, hogy továbbra is nagyon „természetes”, vagyis gyakori a nem ilyen), minden bizonnyal részletesen tárja fel témáját. (Azt nem állítom, hogy minden tanulmányt elolvastam.)

Pistyur Veronika A szingli lét dilemmáiról ír. Tanulmánya bevezetőjében azonban arról a dilemmáról van szó, hogy hogyan fogalmazzon meg egy hirdetést, amelyben magukat szinglinek valló interjúalanyokat keres. Azon, hogy mindkét szövegváltozata tartalmazza, hogy „nem feminista” lányt / nőt keres, úgy megdöbbentem (mert mit is jelent ez? hogy a feministák nem lehetnek szinglik? vagy PV szerint eleve azok, és így nem jönnének jól a mintában? miért ne lehetne egy szingli nő feminista, esetleg állatvédő vagy szörfrajongó?), hogy nagyon nem volt kedvem átfutni sem a tanulmányát, de azért megtettem. Megkapargat ezt-azt (statisztikai adatokat, életutakat, a gyerekszüléshez való viszonyt), aztán annyiban marad.
Csurgó Bernadett a budapesti agglomerációba költözött városi nőkről írt – az érthetetlen számomra, hogy ők mitől határsértők (egy közegben inkább a normát képviselik). Deutsch Szandra az ortodox judaizmusnak a női homoszexualitáshoz való viszonyáról ír – magyar példákat, meginterjúvoltható nőket persze nem nagyon talált.

Németh Barbara Leszbikus narratívák című írása három életútinterjú alapján szól leszbikus nőkről. A merítés kicsi, tanulság nincs, a legfiatalabb nővel folytatott beszélgetésének „tanulsága” pedig roppant zavaros és felületes. Így szól: „Júlia és így az általa megtestesített nő identitásának középpontjában leszbikussága áll, egész önidentitását leszbikussága köré szervezi, így önmegvalósításához annak elfogadása és felvállalása elengedhetetlen volt.” Mindezt azért gondolja a tanulmány szerzője, mert interjúalanyának fontos, hogy egy leszbikus szervezet tagja. De hogy hogyan lesz a tanulmányíró gondolkodása szerint egy nőből „nőtípus”, az rejtély. Ahogyan az is, hogy attól, hogy Júliának fontos a civil szervezetben való ügyködés, miért lenne ez az ő identitásának szinte egyetlen, minden mást elhomályosító eleme. Ez akkora sztereotípia, hogy jaj. Írná ezt vajon a szerző egy lelkes természetvédőről is, aki egyesületi tag? Vagy neki lenne más identitása is (családdal kapcsolatos, társadalmi osztály, képzettség, stb. alapján)? Pláne ha heteroszexuális lenne? Annyiszor hallottam már ezt meleg egyesületek tagjairól – hogy ez nekik a „központi identitásuk” (sőt, más identitásaik mintha nem is volnának, de legalábbis minden más eköré szerveződik), miközben ez akkora sztereotípia és olyan értelmetlen... Jaj.

Zonneke Matthée és Pető Andrea a holland és magyar nemzetiszocialista mozgalom nőtagjairól írt; Tesfay Sába pedig eritreai nőkről a fronton (az 1970-es évektől). Bódán Zsolt a teherbe esett lányokról írt tanulmányt a régi falusi társadalmakban; Tóth Eszter Zsófia tanulmánya pedig a „lányanyák” megítélésének változását elemzi a szocialista időszakban, pontosan és szépen.
Sárai Szabó Katalin a református tanító Szász Póla (1863-1947) életútját követi. Borgos Anna a hisztériáról szóló írásokat illetve diskurzust vizsgálja 20. század eleji kórrajzok tükrében; Mátay Mónika pedig nődandykről ír a 19. században.

Egy-két szerzőről sajnos nem tudhatunk meg semmit, mert kimaradtak a kötet szerzőit röviden ismertető fejezetből.

A szerkesztés tehát nem éppen tízpontos, de a tanulmányok között sokak számára akadhat érdekes mazsoláznivaló, gondolatébresztő, ötletadó vagy forrásanyag.