Apák, fiúk

Hargitai Miklós a kötelező olvasmányokról írt egy kis cikket a Népszabadságba. Arról, hogy mi miért kötelező, hogy a kötelező olvasmányok köre lassan változik, és hogy mik ennek az okai. Node a címe: Az apák kötelezőit olvassák a fiúk.

Jaj, tudom, hogy ez metafora, az apák meg a fiúk, node a metaforák szépen beszélnek arról a kultúráról, amelybe ágyazódnak és amely beágyazza őket. Ez az ócska redukció miért is szükséges itt? Miért kell kihagyni a képből a volt és jelenlegi diákok felét? (Mellesleg: kutatások mintha azt mutatnák, hogy a lányok történetesen többet olvasnak.)

A cikk vége egyébként külön szomorú:

A válogatást az irodalomtanárok is elvégezhetik, de a tapasztalatok szerint nem szívesen vállalják. Ennek egyik oka az óvatosság: könnyen szembetalálhatják magukat a szülők egy részével vagy a helyi politika formálóival. Ugyanebbe az irányba mutat a kényelmi szempont is: a Goriot apóhoz vagy A köpönyeghez megvannak az óravázlatok - a Malom a pokolban, A 22-es csapdája vagy netán a Harry Potter tananyagba integrálása túl sok pluszmunkát igényelne.

És ha kitérünk a szerzőkre is, nemcsak az olvasó apákra, anyákra, fiúkra és lányokra: a kötelező olvasmányok közül hányat írt nő? Vajon van-e középiskola, ahol a tanár gender-kérdésekről is beszél Magyarországon? Van egy hatalmas amerikai tanári kézikönyvem, mindenféle irodalmi szemelvénnyel, az órán megvitatható kérdésekkel: a szövegek (versek, elbeszélések) jelentős része az afrikai-amerikai tapasztalatról szól, no meg nőkről, nőktől -- pompásan lehet beszélgetni a szövegszervező és a társadalomszervező erőkről egyszerre. Node ha a régi óravázlatokról van szó, nem sokat mondhatunk.