Család, karrier, "munkából kivett" nők

Nemrég, pár héttel a megjelenése után, meglepő cikket találtam a Népszabadságban. (Redőnyszindróma a címe, Ranschburg Jenőt mutatja be.) Persze csak azért meglepő, mert engem mindig meglep, ha valakik "a nők" ilyenségével-olyanságával magyaráznak valamit, illetve ha a nők munkavállalásának tulajdonítanak, ezzel indokolnak társadalmi jelenségeket. Meglep és balsejtelemmel tölt el -- nem véletlenül.

Ránki Péter cikke először egy jelenetet ír le 1944-ből. RJ-t, a nyolcéves kisfiút másokkal együtt a téglagyár felé terelik a nyilasok. Akik meg nézik őket az ablakokból, lehúzzák a redőnyt. Talán ez az alapja annak, hogy RJ célja az, hogy elősegítse az autonóm, határozott belső értékrenddel rendelkező gyerekek és felnőttek nevelkedését. Eddig nagyon is rendben van a cikk.

Hanem azután így folytatódik (egy interjúfélébe átcsapva):

– Veszélyesen neveletlen felnőttekkel találkozni manapság a játszótéren, vagyis a társadalomban. Jelentős társadalmi csoportok inkább problémáik kiszolgáltatottjai, mint urai, magatartásukat – benne a politikai kezdeményezőkét is – nem a tudás, nem az ész, hanem ösztönös késztetések, barbár tónusok, irracionalizmus jellemzi. Miféle erők, miféle hatások éledtek és miért? Miért nem lehet mozgósítani például az ön által a nevelés számára fölhalmozott muníciót? – kérdem a pszichológust.

– Kezdjük a családdal. Alapvető baj van a férfi-nő szerepekkel, a nővel az otthonon kívül, a férfival az otthonon belül. Ezek egyik aspektusa a család értékvesztettsége. Ha például kimondom azt a szót, hogy karrier, mindenki otthonon kívüli dologra gondol, senkinek se jut eszébe, hogy otthonon belül is lehet karriert csinálni: egészséges, jól szocializált, az életben jól működő embereket fölnevelni. Felbillent a pálya, valahol alul, észrevehetetlen szinten van a család. A többség kifelé vágyik belőle. Ma tíz házasságból hat válással végződik, a maradék négyből kettő nagyon súlyos konfliktusokkal működik tovább. Ebben a családban magára marad a gyerek. Nagy probléma az is, hogy mivel a nő a családon kívüli karrierre szocializálódott, ha eljön az ideje, nem tud mit kezdeni a gyerekkel, és a gyes által biztosított idejével. A jelenséget – a munkából kivett, gyerekével összezárt anya lelki rongálódását – négy fal konfliktusnak nevezi a szakirodalom.

– Sérül a szülő, sérül a család, magányos agyerekek, rosszul kirótt szerepek – fogalmazom címszavakba az elhangzottakat. – Van ennek köze ahhoz, hogy rémes késztetések alapján szerveződnek manapság – néha még egyenruhát is viselő – csoportok?

– Van. És riasztó, hogy békés, a társadalmi otthonosság élményét adni képes csoportok pedig egyre fogynak, már csak alig-alig vannak. Hát gyűlölet, antiszociális indulat kell ahhoz, hogy hatékony közösségek alakuljanak ki? Igaz, ezeket a nagypolitika jelenségei is inspirálják, mert jó részüket ugyancsak a gyűlölet mozgatja. Ez észellenes, irracionális folyamat, amit elmélyít a jelentős tömegek azon hajlama, hogy ösztönök alapján cselekedjenek, és mint a juhok kövessék a kolompzúgást, ha tetszik, a vezért.

A nácoid eszmék jelenlétének a társadalomban, a fiatalok között (is) az volna az oka, hogy a nők dolgoznak? Valaki kimutatta, hogy a dolgozó és / vagy karrierjüket is szerető nők gyermekei hajlamosabbak az irracionalizmusra, a nácoid csoportokhoz való csatlakozásra? A sok rossz házasság oka is az, hogy a nők dolgoznak és lehet karrierjük is? Valaki kimutatta volna, hogy azok a nők, akik dolgoznak szülés előtt, nagyon rosszul érzik magukat, ha otthonmaradnak a gyerekükkel, és ezért rosszul nevelik? És mi van azokkal a nőkkel, akik a gyereknevelés mellett is dolgoznak? Ők nem nevelhetnek jól gyereket? Ugyan már! RJ tényleg azt akarja mondani, hogy a társadalom bajainak gyökere az, hogy a nők dolgozhatnak és sokan szeretnek is dolgozni? A férfiaknak pedig semmi szerepük sincs a családban, a gyerekeik szocializálásában? És amikor a nők még nem dolgoztak? Akkor minden rendben volt a szocializációval? Rémes hivatkozás, tudom, de a cikk vége éppen ezt mondja: "1944 ősze volt. A kisfiú, ahogy nézelődött, le-lemaradt a többiektől. Egy 14 év körüli srác lelépett a járdáról és belérúgott." Őt vajon ki szocializálta? Meg a többi hozzá hasonló akkori fiatalt? Akkor azért még nem volt tele az ország dolgozó, karrierjüket szerető nőkkel.

A "nagypolitika feszültségei" mellett nem lehet máshol keresni a problémák gyökerét? Csak a nők munkavállalásában? Akkor miért van az, hogy amerikai felmérések szerint a munkahellyel rendelkező nők boldogabbak, mint a többiek? Vajon mi a jobb a gyerekeknek: ha az anyjuknak van a családon kívüli élete is, és boldogabb, vagy ha nincs, és frusztráltabb? És miért is tenne az jót a világnak, ha a nők az otthoni munkát tartanák "a karriernek"? Kinek tenne jót? RJ azt nem elemezgeti, holott nagy nemzetközi szakirodalma van, hogy a férfiaknak és a családoknak mennyire jót tesz, ha kiveszik a részüket a család életéből, és nem csak a karrierjükre gondolnak. Ha megvan a munkamegosztás: az értelmes élet lehetősége a társadalomban és az idő az együttlétre otthon. Szerintem ehhez éppen a nők munkavállalása (is) szükséges -- no és a férfiak részvétele a családban.

Nagy, nagyon nagy hiba ezt az érvelést (nem mellesleg: alátámasztatlan érvelést) sulykolni a Népszabadságban. S még az is vele a baj, hogy éppen az irracionalizmusban elveszett nácoid gondolkodású emberek eszméit támasztja alá. Többnyire ők is éppen azt mondják, hogy a nőknek megvan a helye: otthon.

Ez a cikk egyébként nyilvánvalóan nem elsősorban interjú, hanem afféle riport keretébe ágyazott interjú. Nem biztos, hogy minden benne van, amit RJ mondott, és nem biztos, hogy csak az van benne, amit RJ mondott. De amit a cikk, úgy ahogy van, sugall, az biztosan kifejtetlen, alátámasztatlan, könnyen még tovább egyszerűsíthető, ártalmas, mert irracionális érvelés.