2009. január 20.

Szolgálati közlemények

Kedves Olvasók, nem tűntünk el az éterben! Csak azért nem született néhány napig blogbejegyzés, mert az Inter Alia jövőbeli terveivel voltunk elfoglalva.

Konkrétan: pályázatot írtunk (és még most is írunk). Eleddig nem kellett ilyet tennünk (ami jó, mert nem sok élvezet van benne) -- hiszen a múlt évben (az IAA működésének első évében) csak kétféle dolgon ügyködtünk: írtuk a blogot, ami persze önkéntesmunka, és kiadtuk Leslie Feinberg regényét, a Kőkeményt (Stone Butch Blues). Az utóbbi bőven elvitte az alaptőkénket, de hát régi terv volt... Mindenesetre jó lenne, ha a nyomdára költött összeg visszaáramlana az alapítvány kasszájába (merészen azt gondoltuk, hogy vissza fog, és akkor más céljainkra költjük, pl. a honlap fejlesztésére, átstrukturálására), de nem úgy tűnik, hogy vissza fog, vagy ha igen, akkor nagyon lassan teszi ezt. (Kiszámoltam, a könyveladásokból most 15%-nál tartunk.) De azért fogyogat a könyv az Írók boltjából, ma épp hívtak, hogy vigyünk még, de azonnal. Annyira könnyen nem megy, holnap este tudunk odajutni, remélem, addig nem keresik sokan, vagy ha igen, akkor visszatérnek csütörtökön. Ma is jelent meg róla recenzió, az Irodalmi Centrifuga lapján. (Gordon Agáta írta.)

De a pályázatokra! Amit a közeli jövőben tenni szeretnénk, az főleg az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatával és a gyermekneveléshez való jogukkal (közös szülőség) kapcsolatos. Konkrétan: kutatni, interjúzni, jelentést írni, győzködni, történeteket megjelentetni papíron és online, netes fórumot teremteni. A blog mindenesetre megy tovább, csak jelezni akartam, hogy nem tűntünk el.

Címkék: , , ,

2008. november 11.

IA olvasnivalók

Tudom, tudom, hogy sztereotipizálás, mert vannak feminista férfiak, vagyis olyan férfiak, akik észreveszik a nagy nemiszerep-sztereotípiákat és nőellenességeket, és kritizálják ezeket, de hát olyan sokan nem írnak erről a nyilvánosságnak, úgyhogy én mindig külön örülök, ha ilyesmit találok. Ezúttal a kunstkammer 2.0 bloggere teszi szóvá az Ungvári Tamás által írt "arrogáns faszságot". Hozzáolvasandó a 2 kommentár is.

És itt egy könyvajánló a lakóhelyi szegregációról Budapesten, vagyis Ladányi János új könyvéről. Én igyekszem hamarosan elolvasni.

Címkék: , , , ,

2008. október 30.

Agresszió, nők

A Feministingen nemrég megjelent egy kis írás a nők/lányok közötti agresszióról. A bejegyzés szerzője éppen egy előadásra készült erről a témáról és a nők/lányok testképéről. A készülődés közben pedig az jutott az eszébe, hogy mennyi keserű percet szerzett neki mások kritikája középiskolás korában, és mennyi keserű percet szerzett nyilván ő is másoknak. A barátaival rendszeresen leültek, és elhatározták, hogy igazat mondanak egymásnak, de keményen. És ilyenekkel álltak elő: "Tom azt mondta, hogy ronda cuccokban jársz. Gondoltam, jobb, ha tudod." Vagy: "Nem áll jól neked ez a frizura. Már akkor akartam mondani, amikor először láttam, de nem akartalak megbántani." Vagy: "Dani nem akar már veled járni. Engem szeret."

Mindezt azért írja, hogy felhívja a figyelmet egy könyvre (Rachel Simmons könyvére), amit igen jónak tart. A könyv a lányok közötti agresszióról szól, no meg annak alapvető okairól. Megvilágítja, hogy a nők hogyan kritizálják és idegenítik el egymást (és persze magukat), és hogyan nem tisztelik a másikat (és persze magukat).

A könyv sokakat elgondolkodtatott. A blogszerző szerint immár ki lehet mondani nyilvánosan is, hogy a nők/lányok képesek az agresszióra. De arra nem sok megoldás született még, hogy mit is kezdhetünk ezzel az új területtel, a kapcsolatokon belüli agresszióval (rejtett lelki bántalmazással). Hogyan lehet ezen változtatni? A könyv szerzője létrehozott egy tábort a dolog tudatosítására.

Végezetül pedig azt a kérdést teszi fel a blogszerző az olvasóknak, hogy ők mit gondolnak: miért van az, hogy a kamaszlányok és a felnőtt nők versengenek, leszólják egymást, rombolva a másik önértékelését (= passzív agresszív manipuláció). És hogyan lehet ezt megállítani?

Miközben olvastam, arra gondoltam, hogy az igaz, hogy erről érdemes gondolkodni, de van az a zavaró mítosz, mely szerint a férfiak nem agresszívak egymással, hanem kifejezetten bajtársiasak, míg a nők ugye passzív-agresszívan marják egymást (pl. munkahelyeken). Hát nem tudom. Én úgy látom, hogy a férfiak is keményen versengenek, vagyis nem látom a különbséget. Inkább azt gondolom, hogy már maga a kérdésfelvetés zavaró sztereotípiákat vonszol magával. Viszont: az biztos, hogy mindenkinek érdemes elgondolkodnia, mikor és miért (passzív-)agresszív másokkal, és hogyan oldhatná meg a saját problémáit, hogy ne legyen az.

De ha már választ keresünk a kérdésre, belevágok:

1. A férfiak versengése talán azért tűnik fel kevésbé, mert jobban meghatározza a viselkedésüket az előzetes tudásuk hierarchikus viszonyaikról. Lehet tudni, ki a vezér és ki nem az, kinek van több ebből-abból, ki az erősebb és nemtommibb, és ki dolgozik jobb beosztásban / ki focizik jobban. Így nem manifesztálódnak annyira a kis bajvívásaik.

2. Az elnyomottak általában irigyek egymás sikereire. Akit frusztrál, hogy csak a szépségével "győzhet", lehet "sikeres", vagy aki a neme miatt nem lehet sikeres, az leszólja a köreibe tartozókat, merő frusztrációból.

Ez a kettő jutott most az eszembe. Majd elolvasom az idézett Feministing-bejegyzéshez írt kommentárokat is, de közben megkérdezem, ti, olvasók, mit gondoltok erről a kérdésről?

Címkék: , , ,

Nina Simone

Nina Simone-t azóta szeretem, amióta először hallottam. Először a hangja ragadott meg, azután az is, amit és ahogyan énekel.

Most megjelent egy gyűjteményes kiadása, a Feminist Review szerint igen jó válogatás. Tartalmaz egy 27 perces dokumentumfilmet is, 1970-ből, és ez 100%-ig a zenei és előadói munkájáról szól, nem is említi a magánéletét, ami olyan gyakori nőművészek esetében.



És itt van még egy dala.

És egy szép laza:

Címkék: , , ,

2008. október 29.

Sandra Harding az "alulról jött" tudományokról

A Feminist Review írásának kivonata Sandra Harding Sciences from Below: Feminisms, Postcolonialities, and Modernities c. könyvéről:
Harding könyve a tudományokról szóló kutatások társadalmunkban betöltött szerepéről szól. Ez a diszciplína a tudományos tudást annak történelmi, filozófiai és társadalmi kontextusában vizsgálja. Harding azt mondja, hogy a tudományág (a tudományok kutatása) nem igazán vesz tudomást a feminista és posztkoloniális stúdiumok eredményeiről, holott ezek a tudományágak és mozgalmak a történelem, a tudás és a hatalom kapcsolatát vizsgálják nagyon alaposan.

A könyv persze nem laza, könnyű olvasmány. Akikre Harding gyakran hivatkozik: Angela Davis, Patricia Hill Collins, Gayatri Spivak és Chandra Mohanty. Könyvének címéről írva bell hooksra utal, aki szerint a margó/kiszorítottság a radikális gondolkodás potenciális helye. A könyv azt mondja, hogy a tudomány és a tudás létrehozása a (normákhoz képest tekintett) periférián is létrejöhet. Ez esetben ez a "globális délt" jelenti, illetve a modern tudomány férficentrikus nézetein való kívülállást, + a jól ismert bináris oppozíciók (modernitás/hagyomány, maszkulin/feminin) meghaladását.

A tudás/tudomány kisajátítását Harding gyarmatosításként írja le, és azt elemzi, hogy ez hogyan növeli a szakadékot a gazdagok és as szegények között, és hogyan vezetett a mai gazdasági, társadalmi és környezeti problémákhoz, amelyek leginkább a "délti féltekét" érintik. Elmélet és politikai elemzés sikeres ötvözete a könyv.

Az ismertetőt írta: Lizzy Shramko

Címkék: , ,

Skizofrénia, önéletrajz

Idefordítom (rövidítve) a Feminist Review egyik könyvismertetőjét:

(Részben azért figyeltem fel rá, mert nemrég olvastam a WHO felmérésének eredményéről: Magyarországon nagyon rossz a helyzet a pszichiátriákon. Elmaradottság, lepusztultság, szakemberhiány, stigmatizáció -- ezek vannak. Persze ismertek az okok: a szakmában nem forognak nagy pénzek, hálapénzek; és semmi sem kötelezi a kórházakat, hogy ne diszkrimináljanak, amikor arról döntenek, hoyg mely osztályaikat fejlesztik.)
Elyn Saks: A középpont elmozdul

Ritkán van lehetőségünk beszámolókat olvasni skizofréniával diagnosztizált emberektől. Ezért a betegséget még ma is sokat félreértelmezik, összekeverik pl. a tudathasadással, viccelődnek vele. Elyn Saks könyvének részben az a célja, hogy ezen változtasson.

Saks Floridában nőtt fel. A betegség korai jelei már középiskolai és egyetemista éveiben is felbukkantak nála, de első komoly összeomlása akkor következett be, amikor az Oxfordi Egyetemen diplomázott. Kórházba került, és először fogott beszélgetős terápiába. (Ez utóbbit erősen ajánlja, bár viszonylag ritkán használják a skizofrénia kezelésére.) Saks leírása egyszerre élmény- és tényszerű.

Történetének tartóoszlopai a kapcsolatai: terapeutákkal, barátokkal, a családjával, és később a férjével. Megmutatja, hogy a szeretet mennyire hatékony támasz, még egy ilyen komoly és elkerülhetetlenül fel-feltörő mentális betegségben is. És támasz az is, hogy tanul: Saks a jogfilozófia egyetemi tanára lett, szakerülete a mentális betegek joga. Tudományos munkája összefonódik azzal, hogy elfogadja a betegségét. Képviseli azok érdekeit, akik erre nem annyira képesek, mint ő, és közben megtanulja elfogadni, hogy a skizofrénia milyen szerepet játszik az életében -- és azt is tisztábban látja, hogy nem ez az egyetlen, ami meghatározza. A könyv bátor, felkavaró és eredeti mű.

Az ismertetőt írta: Gemma Cooper-Novack

Címkék: , , ,

2008. október 3.

IA olvasnivalók

Magyarországon is terjed az altatós nemi erőszak. „Budapesten minden hétvégén látnak el olyan betegeket, akiknek az italába csempésztek a Gina fantázianéven is ismert, GHB-tartalmú kábítószerből - mondta az InfoRádiónak Zacher Gábor, a Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológusa. (…)"Szinte nem telik el nálunk úgy hétvége, hogy ne jelentkeznének páciensek, akikkel szemben szexuális visszaélést követtek el a drog segítségével" - fogalmazott a főorvos.”

Hm. A szexuális visszaélés (így nevezi a cikk végig) elég enyhe megfogalmazás, nekem legalábbis eufémizmusnak tűnik. Amiről szó van, az szexuális erőszak. Annak is egy különösen súlyos formája, ami ellen az áldozatnak esélye sincs védekezni. És szerintem a “randidrog” megnevezéssel is baj van: egészen kedves a konnotációja, az a baj vele. Csakhogy itt nem egy kellemes “randiról” van szó, és nem egy kis szabadon választott drogozásról.

Plusz kérdés: ha ez ennyire gyakori, ha minden hétvégén jelentkeznek ezzel nők egy budapesti kórházban, akkor hol vannak a tájékoztató / figyelmeztető anyagok, televíziós szpotok, effélék?

***

Ónody-Molnár Dóra cikke a segélyekről

***

Bumberák Maja: Nőmagyar (esszé-írás az Irodalmi Centrifuga honlapján)

***

Angol nyelven:

A Feministingen nemrég megjelent egy bejegyzés arról, hogy milyen elképesztő ideáik vannak egyes bébiruhagyártóknak: megjelentek például az amerikai üzletekben magassarkú lány bébicipők. Azután ajánlanak egy írást a bébiruhákról, amit érdemes elolvasni. Ez a vége:
„A fiúk és lányok számára tervezett babaruhák részben azért ennyire különbözőek, mert a babákon gyakran nem látszik a nemük. Ha csak pelenkában vannak, nehéz megmondani, hogy egy baba lány vagy fiú. Ám a nemek szerint felosztott társadalom egyáltalán nem díjazza az androgünitást, s éppen ezért olyan nagy a ruhák szerepe. A ruhák üzennek – burkoltan és nyíltan. A fiúruhák azt mondják, hogy legyél aktív, bátor, élvezd a lakáson kívüli tereket, és legyen fizetett munkád. A lányruhák viszont mintha nem ezt üzennék.” Hát tényleg.

***

Könyvismertető Jeannette Howard Foster életrajzáról. Ő írta a Sex Variant Women in Literature c. könyvet (1956), amelyben feltérképezi a leszbikus utalásokat és szereplőket mindenféle műben, mindenféle korban – ez volt az első tudományos munka, amely a leszbikusságot komoly témaként kezelte.

***

Amanda Marcotte írása egy könyvről, amely azt elemzi, hogy a kultúra (nyilván az amerikai kultúráról van szó, de ez meghatározó errefelé is) hogyan nyomasztja a fiatal férfiakat / fiúkat, hogy legyenek „férfiasak”, és ez mit jelent, és milyen eredményei vannak.

***

Rebecca Traister cikke arról, hogy mindenki sajnálja a felkészületlen, alelnökségre totálisan alkalmatlan Sarah Palint, és ez miért és hogyan van így. No meg arról, hogy mennyire antifeminista lépés volt alelnökjelöltnek választani, és hogyan rombolja ez szét mindazt, amit ez az év amúgy hozott volna a nőknek a(z amerikai elnökválasztás kapcsán a) politikában.

Címkék: , , , , ,

2008. június 26.

Ajánlott olvasmányok, inter alia

Statler: A magyarok idealizmusáról -- vagy inkább hülyeségéről?
"Lassan nálunk is ráeszmélnek arra, hogy nem attól születik majd több gyerek, ha a nők 4-6-8 évre (hivatalosan gyerekenként 3 évig) otthon maradhatnak. És hogy a magyar állam európai összehasonlításban is sokat költ a gyerektámogatásokra (amelyek ráadásul ugye nem hatékonyak, hiszen inkább megnehezítik a nők munkába való visszamenetelét), viszont kevés gyerekellátó intézményt tart fenn (elsősorban a bölcsődék nagyon alacsony számáról és az óvodák rossz területi eloszlásáról van szó), ami aztán a nők nagy része számára ellehetetleníti az "otthon maradni 3 évig vs. visszamenni/elmenni dolgozni" választási lehetőséget."

Statler: Nem lehet megunni -- a gyerektámogatási rendszerről, még mindig
Annak, aki még nem unja a témát, vagy aki csak most kapcsolódott bele, ajánlanám a Népszabiban megjelent cikkeket a gyerek- és családtámogatási rendszerrel, gyerekvállalással, nok munkavállalásával kapcsolatban.

Statler: Nők elleni erőszak földön, vízen, levegőben

Trychydts: A homofób Tótawé
"Most nem is az az érdekes, hogy hazudik, aki azt állítja, hogy a szolid melegfelvonulás majd segítene a dolgokon. Nem segítene: mindenféle visszalépés olaj lenne a homofóbok tüzére."

Kvótákkal a női esélyegyenlőségért (NOL)
"Meg kell fontolni a női kvótára vonatkozó javaslat újbóli országgyűlési beterjesztését - mondta Sándor Klára SZDSZ-es országgyűlési képviselőnő, miután a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének nyári ülésszakán a női esélyegyenlőséggel kapcsolatos határozatot fogadtak el."

Kedves olvasók, ha más érdekes és releváns cikkeket, írásokat olvastatok mostanában, ajánljátok őket kommentárban!

Címkék: , , , , ,

2008. június 19.

Mai érdekes olvasnivaló

2008. június 9.

Az öngyűlölő buzik esete a fesztivál plakátjával

Már tavaly is kiverte a biztosítékot néhány öngyűlölő buzinál a házasság követelése. A HotBull nevű pornóoldal (!) hirdetett meg ellenállást a jogegyenlőséggel provokáló fesztivál ellen. Az oldalra való belépéskor a következő felhívás fogadta a látogatót:
Ne menj felvonulni idén

Olyan célt kellene ilyen fesztiválon megfogalmazni, melynek reális esélye van. Amivel a meleg társadalom valamennyi tagja azonosulni tudna. Csak még inkább feldühítjük a homofób világot az idei szlogennel.

Nem a holtomiglan a fontos, hanem az együttélésnek az elfogadása. A házasság nem két azonos nemű közötti kapcsolat, hanem a család szent kötelékének pecsétje. Az együtt élésnek az élettársi kapcsolat pontosan tökéletes formája. Annak elfogadtatása, mint házassággal azonos jogok, az egy igazán reális cél, mellyel bárki azonosulni tudna.

Ha egyet értesz ezzel, akkor tartsd magad távol az idei fesztiváltól, hogy ne növekedjen a hazai társadalom ellenszenve a melegek iránt.

Nekik nem tetszett Szetey Gábor előbújása sem, mert a buziság magánügy; az általuk bojkottált felvonulást kísérő erőszak okán a KDNP-t is megszégyenítő relativizálást vágtak le arról, hogy a szervezők és felvonulók is felelősek; majd bocsánatkérésre szólították fel a szervezőket, amiért nem cenzúrázták a felvonulókat.

Később a Gay Bears nevű pornóoldal (!) is csatlakozott hozzájuk, de ők már taktikusabban, megelőző csapást igyekeztek mérni a jogkövetelés rémére, azt kérve, hogy a fesztivál szervezői vonják be a 2008-as téma és szlogen kiválasztásába a különféle pornó-, ismerkedési weboldalak és bárok képviselőit is, hogy az minden melegnek ínyére legyen, ideértve elsősorban a minden politikai követelést visszautasító "normális, hétköznapi" melegeket is. Szerencsére egy semmire sem jó találkozót leszámítva a kezdeményezés még idejében elhalt.

Az ironikus a dologban az, hogy Szetey Gábor maga is osztotta véleményüket, miszerint a buzikat törvényi szinten kell elkülöníteni; és nem azért, mert nem látott pillanatnyi politikai esélyt a házasságra, hanem mert a melegházasság szerinte sérti azokat, akik a házasságot szentségnek tartják. Velük együtt maga is kifogásolhatónak vélte a felvonulást, amelyen nem vett részt. Álláspontját idézem, mert nem közismert:
Verebes István: Én nem voltam ilyen fesztiválon, egyébként, tulajdonképpen nem mond ellent semmi annak, hogy ne vegyek részt egy ilyenen, éppen a dolog társadalmi üzenete miatt. De azért, bizonyos ízlésbéli kifogásaim azért, amit látok a televízióban, lehet, hogy csak azt mutatják, ott azért, abban volnának, hát hogy mondjam, kifogásaim.

Szetey Gábor: Szerintem fontos erről beszélni, megmondom miért. Jól láthatóan ebben a kérdésben két világ létezik. Az egyik világ, ahol ezek a bizonyos színpompás, hatalmas felvonulások vannak, ha kell, több millió emberrel

Verebes István: Azt jelenti, hogy ez a kirakata a dolognak?

Szetey Gábor: ...van egy másik világ, ahol pedig helyenként politikai tiltással, véres acsarkodással, rendőri közbeavatkozással zajlik. A helyzet az az, hogy mi szerintem a két világ között vagyunk. Hozzáteszem, meggyőződésem, hogy Magyarország egy társadalmilag elfogadóbb, toleránsabb és nyugatibb ország, mint gondolnánk. Ebbe a világba azért az is beletartozik, hogy az érintett embereknek, a melegek és barátaiknak a túlnyomó többsége, különös tekintettel azokra, akiknek van félnivalójuk, van vesztenivalójuk, van egzisztenciájuk, van pozíciójuk és sorolhatnám, nyilvánvalóan ők lesznek azok, akik nem mennek el. Tisztelem azokat, akik elmennek, de ettől függetlenül, ennek megfelelően nagyobb a valószínűsége annak, hogy olyan dolgok történnek, amelyek egyébként most is történtek, amelyeket egyébként nem feltétlenül tartok helyénvalónak, hozzátéve, hogy bizonyos reakciók lehetséges, hogy annak köszönhetően történtek, hogy...

Verebes István: Megint csak azt mondom színházi emberként, ha Ön most egy nőies ruhában jön ide be, olyan sállal és úgy, ahogy ábrázolni szokták közhelyesen, klisészerűen a homoszexuálisokat, egy filmben vagy egy színházban, amit egyébként én nem szeretek, mert azt gondolom, hogy nem ez a lényege,

Szetey Gábor: Ez így van.

Verebes István: ...hanem a lelkület a lényeg, és én pedig ezzel szemben azt játszanám, hogy én egy heteroszexuális vagyok, egy olyan macsó vagyok, hogy a nőket én aztán... akkor mind a ketten irritálnánk,

Szetey Gábor: Ez igaz.

Verebes István: ...Ön irritálna engem, én irritálnám Önt, mert valamit tüntetőleg mutatnánk, amihez egyébként senkinek semmi köze.

Szetey Gábor: Egyetértek vele, és én csak azt gondolom, hogy még egyszer, most is voltak olyan... én is láttam olyan képeket, ami nekem sem tetszett. Csak azt mondom, hogy ennek mi az oka. Az egyik oka az az, hogy... még egyszer, becsülve az embereket, nagyrészt olyanok tudnak erre eljönni, akiknek nincs vesztenivalójuk, nincs félnivalójuk, másrészt pedig azért azt se felejtsük el, hogy tudomásom szerint két órán keresztül azt üvöltötték a fülükbe, amit üvöltöttek a fülükbe.

(MTV, Napkelte, 2007. július 14. 07:18)
Csak ő politikusként volt öngyűlölő, ámde nyíltan buzi, és ez minden véleményegyezés ellenére is elviselhetetlennek bizonyult a "politikai követelésektől és személyektől mentes" buzik számára. Akik ugyanolyanok, ha meg mégsem, akkor diszkréten.



Tehát ilyen előzmények után, idén természetesen már az "Egy család vagyunk" jelmondat nyilvánossá válása után azonnal megindult az áskálódás a fesztivál ellen. Nyitotta a sort a Gay Bears május 13-án, különösebb mondanivaló nélkül, a jogkövetelést kifogásolva; következett a TrollH nevű blogger május 29-én, talán csak a "Nem azt mondom, lehet extrémen kinézni, de ne gusztustalanul..." örökbecsűvel megtoldva Gay Bears mondanivalójának hiányát; AdamT pedig az öngyűlölő melegek után a szokásos heteró értetlenkedést adta elő, május 30.

A pedofilozó plakátgyalázást a témára rácuppant Gay Bears kezdte június 1-jén 22:21-kor, először közölve a plakátot (nyilván, a budapestpride.hu után, ahol 10:53-kor tették elérhetővé) ; őt követte Gus június 3-án; az igazi áttörés azonban 5-én következett be, amikor egy velvet blog és a plakátokra vonatkozó véleményeknek helyet adó blog után ráharapott a pedofília témájára a közismert uszító portál is, a rájuk jellemző alpári és ökölrázó stílusban.

A második, kislányos plakátot június 6-án 13:01-kor tették közzé a budapestpride.hu-n, melyről San értesítette a pride.hu közönségét a "Felvonulni vagy nem? Meleg és Leszbikus Fesztivál" topikban 15:14-kor. Innen kezdve már nem volt megállás, csak percek kérdése volt a botrányt szimatoló média bevétele, a Magyar Nemzet 13:54-kor, a Hírszerző 14:10-kor közölte a hírt; ezután a Velvet és újra a Magyar Nemzet következett, már kidolgozott, részletes cikkekkel. Végül a Népszabadság Lapzsemléje is beadta a derekát, a Hírszerzőt és a közismert uszító portált idézve.

A színvonal persze más kérdés, rejtély, hogy a Velvet miért egy bulvár cicababát, Steiner Kristófot kérdezett messze legnagyobb terjedelemben az esetről, aki saját bevallása szerint még életében nem vonult fel, tehát köze nincs a felvonulásra buzdító plakáthoz. Gondolom, viccesnek találták, ahogy egy hidrogénszőke, összeönbarnítozott, cicanadrágos buzifiú megrója a többi cicanadrágos buzifiút, amiért maskarában parádéznak. A Mások pedig, a fesztivál plakátját bojkottáló véleményével elérkezett dicstelen működésének mélypontjához, bebizonyítva, hogy nem véletlenül szűnt meg a magazin nyomtatott kiadása. Nem kár érte.

Az állami gyermekmentő tündér sem tétlenkedett sokáig, benyomta a vészvillogót és iziben nyilatkozni kezdett, hiszen kit érdekel, hogy a plakátokon szereplő gyermekek szülei megfelelő tájékoztatást kaptak a felvételek céljáról és felhasználásáról, és ennek ismeretében adták beleegyezésüket. Forgó Györgyné "nagyon csodálkozna azon, ha ez az eset elkerülné Szabó Máté ombudsman figyelmét". Nos, ezen én is csodálkoznék, miután Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azzal a nyilvánvaló hazugsággal utasította vissza a Szociális és Munkaügyi Minisztérium klubtermében június 6-án Progress - Együtt az egyenlőségért! program 6., "A szexuális irányultság alapján történő hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés lehetőségei" címmel megrendezett szemináriumára szóló meghívását, hogy hivatalához az elmúlt tizenkét évben még nem érkezett ebben a témában panasz. Kivéve persze, hogy 2008. januárjában érkezett hivatalához panasz a témában, melyet 1716/P/2007-5. számú állásfoglalásában úgy összegzett, hogy "Ön beadvánnyal fordult az adatvédelmi biztoshoz, melyben a véradást megelőző szűrés során kitöltendő adatlapnak a leendő donor esetleges múltbéli homoszexuális kapcsolatára vonatkozó kérdését kifogásolta".

Mivel úgy tűnik, ez nem mindenki számára egyértelmű, ideírom, hogy a plakátok jók. Nagyon jók. Köszönet érte a BBDO reklámügynökségnek. (Két utolsó plakát, az első kettő összehasonlításként mutat külföldi reklámokat gyerekekkel.)

Címkék: , , , ,

2008. június 3.

IA olvasnivalók

Az Index beszámol a "Zsanett-ügyként" ismertté vált ügy néhány fejleményéről. (Részben annak kapcsán, hogy valakik figyelemfelhívó blogbejegyzést tettek közzé a nyomozás visszásságairól. További linkekkel.)

A múlt héten jelent meg a Washington Post külpolitikai oldalán, hogy Nagy-Britanniában és Walesben a rendőrségen bejelentett és feljegyzett nemierőszak-esetek mindössze 5,7%-a (!) zárul le azzal, hogy az elkövető büntetést kap. Az eseteknek pedig alig 10-15%-át jelentik be a rendőrségen, aminek egyik nyilvánvaló oka, hogy 20-ból 19 elkövető akkor is megússza büntetés nélkül, ha feljelentették.

***

A Népszabadság Vélemény oldalán Révész Sándor vitázik egy református lelkésszel. A református lelkész azt mondja, hogy azonos neműek ne házasodhassanak, bár a vita alapjában nem erről szól, hanem hogy hogy s mint demokratikus (vagy nem), ha az egyházak kifejtik homofób véleményüket. Ebbe én nem mennék bele, az egyházak véleménye érdekel (többé-kevésbé, mazochista perceimben persze), az, hogy mit körítenek hozzá a demokrácia lényegéről, történetesen nem. Viszont Révész Sándor válaszában van valami, amit ugyanolyan elutasítandónak tartok, mint az egyházak embereinek homofóbáját.

Íme ez a bekezdés:
A törvények ma sem tekintik a heteroszexuális és a homoszexuális kapcsolatot minden tekintetben egyenlőnek. A melegek házasságkötését a törvény (sajnos) ma még kizárja. Meleg párok gyereket sem fogadhatnak örökbe. Én ugyan arra hajlanék, hogy fogadhassanak, de elismerem, hogy ez már nem olyan kérdés, amelyben ki-ki szabadon követhetné a meggyőződését. Ez már pici, döntésképtelen polgártársakat is érint, akikért az állam felel. A törvényhozónak állást kell foglalnia: milyen súlyú hátrányt jelent - és mihez képest - az egynemű szülőpár? Ebben a vitában az egyházak már valóban joggal léphetnek föl a törvény befolyásolásának igényével (akárcsak a velük ellentétes álláspont képviselői), hiszen az örökbefogadott nem önkéntesen lenne meleg pár gyermeke. Mutatis mutandis az abortusz kérdése is hasonló.
Mhm. Szóval Révész támogatja az azonos neműek jogát a házassághoz, de racionálisként ismeri el a gyermekeket féltő homofób érvelést. Mert "az állam felel" egyes "pici, döntésképtelen polgártársakért", akik számára "hátrányt jelent" az egynemű szülőpár. Csak az a kérdés, hogy milyen súlyút.

Első kérdésem: jól értem, hogy arról van szó, hogy Révész sokakhoz hasonlóan leszűkítően
gondolkodik az örökbefogadásról, és csak azt érti alatta, amikor valakik állami gondozásban lévő gyereket fogadnak örökbe (vagyis olyan gyermeket, aki a pár egyik tagjának sem biológiai gyermeke)? Miközben a valóságban sok olyan egynemű pár van, amelyik neveli egyikük biológiai gyermekét, csakhogy a másik (nem biológiai) szülőnek nincsenek szülői jogai és kötelességei sem. Ami nem mellesleg sérti számos "pici polgártárs" jogát ahhoz, hogy mindkét szülője / gondviselője a jog szerint is az lehessen, ami, vagyis a törvény által elismert családban élhessen.

Második: tulajdonképpen mennyi értelme van annak az érvelésnek, hogy itten homofóbia van, tehát azonos nemű szülők gyerekének lenni rossz, tehát ne tegyük ezt a jog eszközeivel is lehetővé? Ez az érvelés egyrészt masszívan fenntartja a homofóbiát, amit állítása szerint Révész is problematikusnak lát; másrészt pedig még milyen fóbiák is vannak az országban, és milyen elutasítások? Kik határozzák meg, hogy mely csoportoknak "rossz", kiket utasít el "a többség", és akkor ők nevelhessenek-e gyereket? Majd az állam túlnyomórészt heteroszexuális, fehér, ép testű, legalább középosztálybeli férfi képviselői?

Na, a bennem élő pici polgártársnak biztosan nem tesz jót, ha felhúzom magam a(z elvileg jóindulatúnak szánt, ámde homofób) érvelésen,

ezért inkább arra gondolok, hogy tegnap, június 2-án volt a "Blogolj az LMBT családokért" nap, és ha le is maradtam a blogolásról, azért itt van sok-sok (angol nyelvű) link.

Címkék: , , , , , , ,