Liliomtiprás

Azt mondja az mr 1 Kossuth rádió (a szavak ereje) a hírekben, hogy Roman Polanskit egy 30 évvel ezelőtt elkövetett liliomtiprásért vették őrizetbe. Azt hittem rosszul hallok. De nem, ezt a végtelenül eufemisztikus és archaikus szót használja a HVG és a közszolgálati televízió híradója is. Az archaizálással persze nem lenne semmi baj, ha nem hírműsorról lenne szó.

Érti valaki, hogy mi baj van a következő kifejezésekkel: nemi erőszak, szexuális erőszak?

Megeroszakoltak.blog.hu

Cikk jelent meg a Népszabadságban erről a fórumról, ahol megerőszakolt nők megoszthatják egymással a tapasztalataikat, és segítséget kaphatnak. Matalin Dóra cikkét az Interneten szerencsére a nyomtatott lap címoldalán olvasható bevezető nélkül közölték. A nyomtatott cikk bevezetője ugyanis ezt állítja: "(a blog felmérése szerint) az erőszaktétel szinte mindig családon belül vagy ismerősök által éri a nőket, feltehetően azért, mert ebben a körben elveszítik a veszélyérzetüket". Jaj. Szóval azért. Szóval a veszélyérzetüknek állandóan ott kellene lennie, otthon is. És mivel nincs, megerőszakolják őket. Nem tudom, ezeket az amúgy is gyatra mondatokat ki írta (mert nem a cikk írója, MD). Mindenesetre: nem a nők veszítik el a veszélyérzetüket -- inkább arról van szó, hogy a családon belüli elkövetőknek nincs ilyen. Miért is volna? Töredékük, talán egy százalékuk ügye sem kerül a rendőrség elé, de még ha odáig el is jut, a bíróságig már nem. Ismét arra a kutatásra hivatkozom, amelyet az Amnesty International tett közzé 2007-ben. Az nagyon fontos, hogy legalább egy ilyen fórum van már, nyilván sokaknak segíthet. Az viszont szomorú, hogy még a segítők sem vállalhatják a nevüket, és érthető, hogy miért nem, fenyegetések kereszttüzében.

Az erőszakos elem

A Népszabadságban megjelent egy cikk egy nemi erőszakkal és annak intézményi kezelésével foglalkozó kutatásról, amelyet a téma ismert kutatója, Liz Kelly vezet, és Magyarország is részt vesz benne. Szordinós ténymegállapítások vannak a cikkben: igen, Svédországban valószínűleg nem azért fordul a rendőrséghez 23-szor annyi megerőszakolt nő, mint nálunk, mert a svédek olyan erőszakosak, hanem sokkal inkább az a helyzet, hogy nálunk nagyon-nagyon kevés nő tesz feljelentést; és igen, az esetek túlnyomó többségében akkor emelnek vádat az elkövető ellen, ha az áldozatnak nem ismerőse és pláne nem hozzátartozója (partnere, volt partnere, férje vagy volt férje), és ha alacsony iskolázottságú. Ami azt jelenti, hogy ha az erőszakot elkövető és a megerőszakolt nő ismeri egymást, netán valaha szexuális kapcsolat is volt közöttük, és / vagy az elkövető iskolázott, akkor az ügy nem nagyon jut túl a rendőrségi vagy ügyészségi szakon, vagyis nem kerül bíróság elé. És mivel ez a helyzet, és mivel erről sokan tudnak, nem teszik ki magukat egy megalázó tortúrának, és nem fordulnak a rendőrséghez.

Érdekes olvasmány a cikket kísérő kifogáshalom, pl.:
* a bizonyítékok persze nem összehasonlíthatók, minden eset egyedi (és akkor már nem is lehet vizsgálni az olyan sokatmondó mintázatokat, mint pl. az összefüggés az elkövető és az áldozat közötti kapcsolat szerint, vagy az elkövető társadalmi státusza);
* vagy hogy a CEDAW ajánlása nem megfogadható, mert az erőszak nem egyenlő azzal, hogy az áldozat nemet mondott, nem egyezett bele a szexuális kapcsolatba (ahogyan nagyon sok országban van ez), hanem látni kell az "erőszakos elemet".

Női mesék, női hisztik

Mindig azt hiszem, hogy már elég vastag a bőröm, de aztán sikerül megdöbbenteni mégis. Most ez a Népszabadság-cikk lepett meg.

Napokkal ezelőtt olvastam a hírt, hogy megtaláltak egy nőt, akit a rendőrség nagy erőkkel keresett (nyilván mert egy kisgyerekkel tűnt el), egy anyaotthonban. Meg hogy a férje kereste a legnagyobb erőkkel. Márpedig anyaotthonba, kisgyerekkel, azért szoktak érkezni a nők, mert bántalmazzák őket.

Ez a cikk ezt világossá is teszi.

De mik vannak még benne?

Hogy ha egy anyát bántalmaz a férje / a gyermeke apja, akinek ugye szülői felügyeleti joga van, akkor szinte lehetetlen elérnie, hogy ne kelljen rendszeresen találkoznia, illetve a gyermeknek rendszeresen találkoznia a bántalmazóval.

- Volt olyan eset, hogy hosszú-hosszú eljárások után sikerült végre bizonyítani a veszélyeztetést. Pedig ott nem csak arról volt szó, hogy az apa veri a feleségét, hanem meg is késelte - meséli a szakember.

Jaj. Szóval "meséli". Nem idézi fel, nem mondja, és talán nem is igaz, amit mond. Mesél. Szép szóhasználat.

És az is szép, hogy hosszú-hosszú eljárás kell ahhoz, hogy valaki kimondja: az, aki a feleségét bántalmazza, sőt, megkéseli, nem alkalmas arra, hogy a gyerekükkel kapcsolatot tarthasson. Hiszen ha csak az anyát késeli meg (igen, évekig veri, majd beledöf egy kést), attól egyes szakemberek és jogászok szerint még lehet kiváló apa, és a gyermeknek szüksége van az apjára, az apaképre, ahogy szokták mondani.

Aztán:

Azt, hogy a menedéket kérők közül hányan menekülnek "hisztiből", nem tudni, azt azonban határozottan állítja: az anyák nagyon sokára lépnek, amíg csak lehet, tűrik a lelki és fizikai megpróbáltatásokat.

A szövegből nem derül ki, hogy ez a hiszti-kérdés az újságíróé-e. De nyilván fontos kérdés, idézőjelestül... Nemi erőszak esetén is fel kell tenni a kérdést, hogy hány nő hazudik (mind, nyilván), és egy menekültszálláson is. Hiszen a nők hisztisek, egy kis sértődés miatt odahagyják az otthonukat és minden ingóságukat, és beköltöznek a gyerekükkel egy hajléktalanszállóra emlékeztető tömegszállásra. Mégis, hogyan jut az újságíró eszébe ezt kérdezni egy menekülő nők számára fenntartott anyaotthonban?

Ja, egyébként ez a nő felelőtlen is, mert nem jelentkezett a rendőrségen.

Szóval a nők, ha gyermekük van, gyakorlatilag semmit nem tehetnek, hogy távol maradhassanak a bántalmazó apától, még akkor is iszonyúan nehezen intézhetik ezt el, ha az kést vág beléjük, amúgy meg hisztisek is, menekülgetnek tetszésük szerint, és ráadásul rendre visszamennek a bántalmazóhoz a közös otthonukba. Ahogyan ez a nő is.

Pár-kap-cso-la-ti e-rő-szak

Mondom tagoltan és érthetően minden médiamunkásnak, aki erről a gyilkosságról írt, vagy írni készül.

Tökéletesen lényegtelen, hogy gárdista volt-e pasi vagy sem. Átlagemberek, antifasiszták,romák, zsidók, gazdagok, szegények, irodisták és kétkezi munkások, vallásos és vallástalan emberek egyaránt vannak azok között, akik bántalmazzák és nem ritkán (Magyarországon átlagosan hetente egyszer) megölik a nőpartnerüket.

Tűrhetetlen, hogy úgy lehessen publikálni erről a gyilkosságról, hogy a (most éppen lényegtelen) Magyar Gárda legyen a középpontban. Minek kéne a középpontban lennie? Le kellene írni azt, hogy párkapcsolati erőszak van a gyilkosság hátterében, hogy a fizikai erőszak - itt konkrétan gyilkosság - nem ritkaság, és be kellene linkelni néhány korábbi cikket. Ezen túl, hasznos volna írni arról, hogy milyen viselkedés jellemző a dühös és kontrolláló típusú férfipartnerekre, hogy hol és kitől lehet segítséget kérni, hogy ki lehet hívni a rendőrséget, stb.

Még egy dolog. Miközben őszintén együtt érzek a megölt lány testvérével, sajnos ő sem a lényegről beszél, amikor a szélsőjobbos eszméket hibáztatja. De mivel ő éppen traumatizált állapotban van, és amúgy sem szakértő, nem rajta kívánom elverni a port, hanem az összes barom médiamunkáson és a témán feltehetően majd napokig csámcsogó "hozzáértőn."

Játék?

Nagyon bizarr írást közölt az Origo a szegedi szexuális erőszak ügyről, ahol az áldozat és az elkövetők is gyerekek. Kimásolom a (szerintem) kulcsmondatokat, és röviden kommentálok.

"Nem történt nemi erőszak, csak játszottak ... a kislány beleegyezésével"

Nyilván komplikált a dolog, ha az erőszakoskodók is gyerekek, de kultúrországokban a beleegyezési korhatár fogalmát pont azért alkották meg, mert az alatt egész egyszerűen (jogilag) nem lehet 'beleegyezni' semmiféle szexuális jellegű cselekménybe.

"köznapi értelemben vett nemi aktus"

Kinek mi a köznapi, ugyebár... De a férfi nemi szervvel a női hüvelybe történő behatoláson kívül jó néhány fájdalmas, megalázó, (élet)veszélyes szexuális jellegű tevékenységet lehet még végezni.

"érintetlen maradt a kislány"

Ahh, lásd az előző kommentet.

"Az igazgató szerint a rendőrségnek nem lett volna szabad nemi erőszakról beszélni a történtekkel kapcsolatban."

Hanem? Mi lett volna a pontos leírás?

"a 9-10 éves gyerekek szexuális vágya nem lehet akkora ebben a korban, hogy ezt így kívánnák kielégíteni"

Most még nem késő szólni a szakembernek, hogy a nemi erőszak (szexuális erőszak/támadás/visszaélés) nem a szexuális vágyról, hanem az áldozat feletti hatalomgyakorlásról szól. Akárhány évesek is az elkövetők.

"A kislány nevelését családgondozó fogja segíteni"

Optimistán azt is gondolhatjuk, hogy az átélt trauma feldolgozásában kíván segíteni az állam. Akkor csak a jövő idő az aggasztó, és remélem, hogy az ősz óta már volt erre alkalom, és nem csak a vizsgálat lezárulása után lát segítő szakembert az áldozat. A pesszimistább olvasat szerint viszont olybá tűnik, mintha a kislány rossz neveltetése miatt következett volna be a szexuális jellegű erőszak, ezért a kislányt kell mostantól jobban nevelni.

Féltékenység

A HVG legfrissebb számában jelent meg Németh András cikke a féltékenységről. Elvileg arról. Csakhogy a cikk összemos néhány dolgot, amit nem kellene, és ezek az összemosások nagyon ott ülnek a köztudatban is. És ártalmasak.

Visszautalok egy korábbi bejegyzésre, amelynek egyik lényeges mondandója, hogy "szerelmi" gyilkosság / féltékenységi bántalmazás nem létezik. Aki szerelmes, az szerelmes, aki féltékeny, az féltékeny, aki meg bántalmaz, az bántalmaz, és ezt nem azért teszi, mert szerelmes vagy féltékeny, hanem mert uralkodni akar a másikon. Az alaptalan féltékenykedés a másik birtoklására irányul. A verés is a másik birtoklására / uralására irányul. A "féltékenységből ölt a ...-i gyilkos, aki az áldozat férje volt" típusú hírek olyan kapcsolatokról szólnak, amelyekben a férfi bántalmazta a nőt, és annak kitörési kísérletét gyilkossággal torolta meg, mert birtokolni akarta -- a féltékenység csak alibi.

Node lássuk a cikket:

- Az első része arról szól, hogy a kutyák kutatók szerint ismerik a féltékenységet, az irigységet és a versengést. Ez nem lep meg. Az érdekes kérdés, hogy ezt az emberekkel való szocializáció során tanulták-e meg. Az emberi társaságokban mindenesetre nyilvánvalóan fontos motivációs tényező mind a három, a maguk átfedéseivel.

- Ezután az emberi féltékenységre tér rá a cikk, és egy ponton olyan kutatókra hivatkozik, akik a "természettől adott" férfi-nő kapcsolatokra hivatkoznak. Ez nagyon szép. Az ilyen tudósok rendre a természettel és az ösztönökkel zsonglőrködnek, miközben társadalmi konstrukciókat mutatnak be. Mert lehet mondani, hogy a férfiak "elsősorban a nők fizikai félrelépésétől tartanak, míg (a nők) inkább társuk érzelmi hűtlenségétől", meg hogy "minden kultúrában inkább a férfiaknak van szeretőjük, s ha nagyszámú alanyt kérdeznek meg, mindig arra jutnak, hogy a nők inkább el tudják fogadni társuknál a komoly érzelmi kötődés nélküli alkalmi kapcsolatokat, mint a férfiak” (mondja is Szendi Gábor pszichológus), csakhogy ennek az az egyszerű oka, hogy minden kultúrában a férfiak mozognak többet nyilvános terekben, nálunk is egy-két generációval ezelőttig a nők nem jártak el munkahelyekre és sok más helyre, tehát a férfiaknak van lehetőségük otthonuk falain kívüli kapcsolatokat keresni, a nők jelentős részének meg nincs (sok helyen ma is így van ez -- Magyarországon is sok helyen).

- "Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világban évente mintegy félmillió ember válik gyilkosság áldozatává, s az ilyen esetek negyede-ötöde mögött található meg indítékként a féltékenység. Buss egy ötezer ember bevonásával készített felméréssel is illusztrálta, mennyire pusztító érzelem a féltékenység: a megkérdezett férfiak 91 és a nők 84 százaléka gondolt legalább egyszer arra, hogy végez szerelmi vetélytársával."

Ez már a csúsztatás egészen végletes példája. Amire a WHO adatai utalnak, az az, hogy hány ember hal meg azért, mert a partnere azt mondja, hogy féltékeny rá, mert birtokolni / kontrollálni akarja, és megöli. Általában nem a "vetélytársát" öli meg (persze ritkábban ez is előfordul), holott ez lenne a logikus (mellesleg: ez van a természetben is, az állatok a vetélytársaikat gyepálják, nem azt, akiért folyik a küzdelem). Vagyis amit az állatok csinálnak, az logikus. Amit az emberek csinálnak, amikor (gyakran féltékenységre hivatkozva) bántalmazzák és megölik a társukat (vagy a volt társukat, amikor az már elhagyta őket), az nem természeti, hanem társadalmi jelenség. És semmi köze a motiváló féltékenységhez, irigységhez és versengéshez sem. A cikk viszont egy szót sem szól a szisztematikus és igen elterjedt nőbántalmazásról -- csak összemossa más, alapvetően konstruktív érzésekkel, és burkoltan azt mondja, hogy végső soron elfogadható, hiszen "természetes". A vetélytárs megölésére gondolni egyáltalán nem ugyanaz, mint valakit éveken át bántalmazni és féltékenységre hivatkozva megölni -- ami a világon rengeteg nővel történik.

Az erőszak nem perpatvar

Az előző bejegyzés anyagát főleg azért fordítottam ide, mert ma ezt olvastam a Népszabadság beszámolójában a távoltartásról szóló törvény megváltoztatásának tervéről:

A családi perpatvarra kiérkező rendőr maga is elrendelheti az agressziót elkövető családtag távol tartását 72 órára, ha úgy ítéli meg az adott helyzetet. Ennél hosszabb időről már bíróság dönthetne, de gyorsított eljárásban. Kibővül a "családon belül" definíciója is, tehát akár szerelmi kapcsolatban is kérhető segítség - így foglalta össze tegnap Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a civilekkel történt egyeztetés eredményeit.

Ez a megfogalmazás mintapéldája az erőszak bagatellizálásának. Családi perpatvar? A bántalmazó kapcsolat, amelyben valaki rendszeresen veri a másikat, amihez nyilvánvalóan társul a lelki és sokszor a gazdasági erőszak is, nem "perpatvar". A bántalmazó kapcsolatokban nem két egyenlő fél veszekedéséről van szó, egy nyűgös napról, amikor két ember egymásnak esik, hanem rendszeres, ismétlődő mintázat szerint lefolyó erőszakról: amelyben az egyik fél uralkodik a másik felett. És ez a "szerelmi kapcsolat" sem állja meg a helyét: a cikk írója nyilván arra utal, hogy a bántalmazónak és a bántalmazottnak nem feltétlenül kell házasságban élnie. Viszont egyáltalán nem biztos, hogy egy bántalmazott nő azért él vagy marad kapcsolatban a bántalmazóval, mert olyan nagyon szerelmes. Az pedig egészen biztos, hogy a bántalmazó nem szerelmes. (A bántalmazás mibenlétéről és megnyilvánulásairól érdemes elolvasni a NANE egyesület kiadványait: a kézikönyvek közül főleg a Miért marad? címűt (pdf), illetve a szórólapokat.)

A cikk következő része (illetve az igazságügyi és rendészeti miniszter) már nem ilyen előítéletesen fogalmaz:

A miniszter szerint a távol tartásról készülő jogszabály olyan törvény lesz, ami "az áldozatok szempontjait előtérbe helyezve megfelelő védelmet nyújt a fizikai vagy lelki erőszak áldozatainak akár a családokban, akár a párkapcsolatokban". Ehhez - tette hozzá - ki kell lépni a klasszikus magyar büntetőjog kereteiből.

A távoltartás valódi lehetőségének rendezése körüli, évek óta folyó teszetoszaság a politikusok részéről azt az időszakot idézi, amikor hosszú évek munkájával lehetett csak elérni, 1996-ra, hogy a nemi erőszak házasságon belül is annak minősüljön, ami, vagyis egy férfinak ne legyen törvény biztosította joga a szexuális erőszakhoz (az esetleg válófélben levő) feleségével szemben. Vagyis nemcsak azt idézi -- ugyanabban az időben élünk ma is.

A nők elleni erőszakról szóló beszámolók "tízparancsolata"

Argentin újságírók egy csoportja szeretné, ha a nők elleni erőszakról szóló beszámolók nyelvezete nem lenne teli sztereotípiákkal és előítéletekkel.

Egy százegynéhány főt tömörítő újságírószervezet 10 "parancsolatot" fogalmazott meg ezzel kapcsolatban, többek között azt, hogy a cikkekben ne használjanak olyan kifejezéseket, mint a "szerelmi gyilkosság" vagy a "szerelemféltés". ("Szerelemféltésből ölt a ...-i gyilkos", jaj.) Céljuk az, hogy véget vessenek a "láthatatlan diszkriminációnak, amely gyakran szándékolatlan, de a mindennapi életben megszokott és elterjedt". Liliana Hendel (pszichológus és újságíró), a tízparancsolat egyik szerzője kifejti, hogy a "szerelmi gyilkosság" nem megfelelő kifejezés, amikor a nők elleni erőszakról, vagyis gender-alapú erőszakról, gyilkosságokról beszélünk: hiszen ha ezt használjuk, azzal azt sugalljuk, hogy a gyilkosság a szerelem következménye, az elkövető "túlságosan szerette" a nőt, és ezzel eltávolítjuk a bűncselekmény fogalmától. Amikor "féltékenységről" írnak a beszámolók, ezzel elleplezik, hogy olyan bűnelkövetőről van szó, aki visszaél a hatalmával, és meggyőződése, hogy a nő a tulajdona -- olyannyira, hogy akár meg is ölheti. Fontos az is, hogy a beszámolók írói konzultáljanak a nők elleni erőszak kérdéséhez értő jogászokkal, szervezetekkel.

A javaslatokból és deklarációkból néhány, ami nálunk is igen releváns:

1. Az alábbi kifejezések használata javasolt: nők elleni erőszak, gender-alapú (nemi alapú) erőszak, szexista erőszak.

2. A nemi alapú erőszak bűncselekmény, amelyet meg kell előzni, illetve büntetni kell. Társadalmi probléma, a nők élethez, méltósághoz, fizikai és pszichológiai integritáshoz való joga elleni támadás -- alapvető emberi jogi kérdés.

3. Nem használjuk a "szerelmi gyilkosság" kifejezést, amikor a nemi alapú bűncselekmények áldozatairól beszélünk. Nincs "szerelmi gyilkosság".

4. Jelezzük, milyen viselkedési módok és helyzetek kockázatosak az erőszakos kapcsolatban élő nőkre nézve, hogy tudatosabban láthassák a helyzetüket!

5. Egyes információk árthatnak az áldozatoknak és családjuknak. Sértő az áldozatok keresztnevét, becenevét használni.

6. Nem próbálunk indokolni, "okokat", indítékokat keresni olyan tényezőkben, mint az alkohol, a viták, veszekedések, a féltékenység, a válás, a hűtlenség, stb. Ezek csak elvonják a figyelmet a központi problémáról: az erőszakról. A nemi alapú erőszak oka az, hogy egyes férfiak kontrollálni akarnak nőket, illetve uralkodni akarnak fölöttük.

7. Alapvetően fontos a tények ellenőrzése.

8. Irányítsuk a figyelmet arra, hogy elutasítjuk az erőszak minden formáját: a lelki, gazdasági és érzelmi erőszakot is, amelyek a gyilkosságokat megelőzik. Az esetet a maga egyediségéban írjuk le, de említsük meg azokat az elemeket is, amelyek minden ilyen esetben közösek.

9. Átgondoltan válasszunk illusztrációt, kerüljük a szexista sztereotípiákat és a szenzációhajhászást!

10. Cikkeinkben mindig leírjuk egy ingyenes hívható telefonos segítő szolgálat számát, illetve bármilyen más információt, ami hasznos lehet a nemi alapú erőszak áldozatai számára.

Forrás: Womensphere: Global Women's News, Views and Issues

A TASZ jelentése a "Zsanett-ügy" kezeléséről

A Magyar Narancs egyik eheti szerk. cikke a Társaság a Szabadjogokért által felkért független szakértői bizottság jelentéséről szól. A jelentés pedig a Zsanett-ügy körüli sok-sok szabálytalanságról, amelyet az igazságszolgáltatásra hivatott hatóságok elkövettek. (A jelentésről a TASZ honlapján itt lehet olvasni; és itt van a teljes dokumentum.) A szerkesztőségi cikk szerint megpróbálták a jelentés olvasása közben bejelölgetni a leginkább vérlázító szabálytalanságokat és mulasztásokat, de hamarosan minden lapja sárga és rózsaszín lett. Az ügy hatósági kezelésének megismerése valóban oda vezet, ahová a nők elleni erőszak minden formája kezelésének megismerése -- hogy a betekintő láthatja, mennyire nem működik az igazságszolgáltatás ezen a területen.

A "16 akciónap a nők elleni erőszak ellen" keretében lesz egy beszélgetés erről, december 8-án délután 5-től. A részvételre e-mailben jelentkezni kell, a beszélgetésben résztvevőkről és a jelentkezésről információ itt található.

16 akciónap a nők elleni erőszak ellen

A 16 akciónap rendezvényei javában folynak: a programok itt nézhetők meg. Felkerülnek a honlapra a megnyitón elhangzott beszédek is (baloldalt a menüben lehet kiválasztani őket: eddig Benkő Fruzsina prostitúcióról és Borbíró Fanni a médiában megjelenő nők elleni erőszakról szóló beszéde került fel, valamint Álmosd Róbert, az Amnesty International Magyarország igazgatójának a megnyitóbeszéde).

És íme egy külön programajánló:

******

Rendszerbe zárva:
Hogyan kezeli az igazságügyi rendszer a nők és gyerekek elleni férfierőszak jelenségét ma Magyarországon?

A NANE és a Patent Egyesület egy éves kutatási és stratégiai pereskedési programja eredményeinek bemutatója

2008. december 4. 15:00-17:30
Sirály Kávézó, 1061 Budapest, VI. kerület, Király utca 50.

A rendezvény 15.00-15.30 között regisztrációval és állófogadással kezdődik, előreláthatólag 17.30 óráig tart.

Kérjük jelezze részvételi szándékát név és intézmény megjelölésével. Kérjük, továbbítsa ezt a meghívót mindazoknak, akiket a kutatás eredményei érdekelhetnek.

A NANE és a Patent Egyesület 2007-ben egy éves programot indított, melyben a nők és gyerekek elleni férfierőszakkal kapcsolatos gyámhatósági, bírósági, igazságügyi pszichológusi és rendőri gyakorlatot vizsgálták - ennek eredményeit mutatjuk be a záró rendezvényen.

Dr. Spronz Júlia ügyvéd (Patent Egyesület) ismerteti a stratégiai pereskedést és az annak keretében vitt ügyek tanulságait. Dr. Czene Magdolna bíró bemutatja a távoltartás alkalmazását a jogintézmény 2006-os bevezetése óta kezdeményezett összes távoltartási eljárás áttekintése alapján. Az igazságügyi pszichológus szakértők felmérésére támaszkodva a TÁP Színház dramatikus formában mutatja be, hogy a szakértők gyakorlata elfogult a nők elleni erőszak elkövetőinek pártján. Ezután Kuszing Gábor pszichológus (Patent Egyesület) összefoglalja a szakértők körében végzett szóló kutatás főbb eredményeit. Benkő Fruzsina szociális munkás (NANE Egyesület) azt mutatja be, hogy a NANE Egyesület segélyvonalának hívásnaplója szerint az intézményrendszer szereplői hogyan hibáztatják az áldozatokat és keresnek felmentést az elkövető számára.

Háttér
A két egyesület jogsegély-szolgálata 30, a jogrendszer tesztelése és későbbi fejlesztése, szempontjából stratégiai fontosságú ügyet vett górcső alá 2007-2008 folyamán, és számos jellemző, tendenciózusan előítéletes gyakorlatot észlelt a családon belüli erőszak női és gyerek áldozatainak jogai érvényesítése során. Az esetek illusztrálják az írott jognak és jogalkalmazásnak a férfierőszakot megengedő, támogató és megerősítő gyakorlatát.

Dr. Czene Magdolna bíró áttekintette a 2008 novemberéig eddig indított összes (328) távoltartási eljárást. Vizsgálata szerint van olyan megye, ahol a hatóságok nemhogy nem rendeltek el, de még csak nem is kezdeményeztek egyetlen távoltartó intézkedést sem. Következtetése szerint a jelenlegi jogszabály az eljárási nehézségek és az eljárás lassúsága miatt nem alkalmas az áldozatok hatékony védelmére.

Kuszing Gábor pszichológus gyerekelhelyezés, szexuális bűncselekmények és veszélyeztetés esetén vizsgálta az igazságügyi pszichológus szakértők gyakorlatát. Az igazságügyi szakértők kulcsszerepet játszanak ezekben az eljárásokban: véleményüket a bíróságok gyakran egy az egyben átveszik, nélkülük szinte soha nem döntenek ilyen ügyekben. A kutatás eredményei szerint már az eljárás maga, és a szakértők is elfogultak az elkövetők pártján, mert elsősorban a sértettek szavahihetőségét vizsgálják. A záróeseményen a TÁP Színház művészei dramatizált formában jelenítik meg egyes szakértők különlegesen ellentmondásos viselkedését.

Benkő Fruzsina szociális munkás a NANE Egyesület bántalmazott nők számára fenntartott segélyvonalának naplóját elemezte. Eredményei azt mutatják, hogy a pszichológusokon kívül a rendőrök, a szociális munkások és az ügyvédek is gyakran az áldozatot hibáztatják, miközben felmentést keresnek a bántalmazás elkövetőjének.

A projekt bemutatásával nem a megbotránkoztatás a célunk - bár az objektív adatok fényében ez nem zárható ki. Célunk azonban, hogy felhívjuk a jogalkalmazókat az előítéletes szemléletmód és gyakorlat megváltoztatására, rámutassunk a jogalkalmazás fejlesztésének sürgős szükségességére. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a bizonyítékok felmutatásával segítsünk a jogalkotónak azonosítani azokat a területeket, amelyeket pusztán a jogalkalmazás fejlesztésével nem lehet megfelelő szintre hozni, és ezzel felhívjuk a döntéshozókat a jogalkotásra.

Közeleg a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen

A 16 akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a Nemzetközi Nap a Nők Elleni Erőszak Ellen) és december 10. (az Emberi Jogok Nemzetközi Napja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a politikusokra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.

Az idei 16 akciónap honlapja (szervezők, programok, olvasmányok)

Elavult nőmozgalmak

Van itt ez az interjú, amit Herczog Máriával készített Pikó András a Klubrádióban. (A 23. perc környékén indul a beszélgetés).

Rövid reakció:

Azért az olyan szomorú, hogy ettől a ténytől: az apja hosszas bántalmazás után megölt egy gyereket, oda jutunk, hogy az anya krónikus áldozat, és miért elavultak (HM szerint) a nőmozgalmak. Az elkövetőről pedig megtudjuk, hogy alacsony önértékelésű ember, esetleg beteg, akinek segíteni kellene, hogy megtanulja kezelni az érzelmi élete gondjait (önértékelés, düh).

Hosszú reakció:

Természetesen, mivel csak HM-t kérdezték meg aznap reggel, az ő bemondása alapján kellene megtudnia sok-sok rádióhallgatónak, hogy mit is akarnak a nőmozgalmak a párkapcsolati erőszak megállításáért tenni, és milyen lépések megtételére akarnak másokat, mint pl. a rendőrséget, a parlamentet, stb, stb, rábírni.

Tulajdonképpen nagyon unom, hogy HM öt percben mond valamit, amivel én itt írásban vitatkozhatok, eleve esélytelenebb pozícióból, kevesebb embernek, több munkával és erőfeszítéssel, mifene. Ezért arra kérem Herczog Máriát, hogy legyen szíves máskor a saját szakmai véleményét kifejteni, anélkül, hogy egyúttal hamis állításokat tegyen a 'nőmozgalmak' álláspontjáról. Köszönettel.

De ha már itt vagyok: szerintem pl. azt szeretnék elérni a nőmozgalmak, hogy a menhelyen dolgozóknak tűnjön fel, hogy a nő hazajár az elkövetőhöz, és világosítsák fel ennek veszélyeiről, nemcsak magára, hanem a gyerekekre és a (titkos helyen lévő) menhely többi lakójára nézve is. Csak biztonságos helyen, felügyelet mellett engedjék meg, hogy a férfi találkozhasson a gyerekekkel (ők ugyanis kiskorúak, akik ellen az apjuk már eddig is több bűncselekményt követett el). Hogy legyen a menhelyen szakértő, segítő munkatárs, aki mindezeket felügyeli. Hogy legyen támogató csoport, ahol a nő sorstársakkal találkozhat, beszélhet, megnyugodhat, kifújhatja magát az eddigi életveszély után, és ugyanezt tehetik a gyerekek is.

A nőmozgalmak szerint a menhelyen dolgozók a fentieket (és még sok mást) képzések során sajátíthatják el. Minden képzésen az az első és legfontosabb információ, hogy a biztonság az elsődleges szempont. Mert csak élő embereket lehet megerősíteni, meggyógyítani. Akit már megöltek, azokkal semmit sem tehet még a legjobb szakember sem, akármennyire is igyekezett magát távol tartani a gyanús és elavult nőmozgalmaktól.

"Nagyon fontos szakmai viták maradnak el", mondja Herczog Mária. Rajta. De akkor a másik fél is hadd szóljon.

Törvények

A héten:

1. A Parlament új szabályozást fogadott el a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban. Eszerint a jövőben gyűlöletbűncselekményként büntethető a lakosság egyes csoportjai, köztük a szexuális kisebbségek elleni erőszak is. A törvényjavaslat letölthető itt. Ugyanakkor személyiségi jogi per kezdeményezhető, ha valaki "nagy nyilvánosság előtt a nemzeti, etnikai hovatartozás, a vallási meggyőződés vagy a szexuális irányultság által meghatározott csoportot sértő, céljában vagy hatásában megalázó vagy félelemkeltő magatartást tanúsít". Ez a tv-javaslat itt olvasható (pdf). Már csak Sólyom Lászlónak kell aláírnia, illetve az Alkotmánybíróságnak nem elmeszelnie.

2. A családon belüli erőszak miatti távoltartási szabályok szigorításáról szóló törvényjavaslatot hétfőn általános vitára alkalmasnak találta az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság. Igaz, az SZDSZ javaslatát az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium felpuhítaná. Viszont "a tárca dolgozik egy olyan szabályozáson is, amellyel az erőszakot észlelőket lehetne számon kérni. Tehát azoknak, akik tapasztalják, hogy egy családban erőszak történik (például védőnő, pedagógus, gyerekorvos), jelezniük kellene ezt a hatóságnak."

IA olvasnivalók

Magyarországon is terjed az altatós nemi erőszak. „Budapesten minden hétvégén látnak el olyan betegeket, akiknek az italába csempésztek a Gina fantázianéven is ismert, GHB-tartalmú kábítószerből - mondta az InfoRádiónak Zacher Gábor, a Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológusa. (…)"Szinte nem telik el nálunk úgy hétvége, hogy ne jelentkeznének páciensek, akikkel szemben szexuális visszaélést követtek el a drog segítségével" - fogalmazott a főorvos.”

Hm. A szexuális visszaélés (így nevezi a cikk végig) elég enyhe megfogalmazás, nekem legalábbis eufémizmusnak tűnik. Amiről szó van, az szexuális erőszak. Annak is egy különösen súlyos formája, ami ellen az áldozatnak esélye sincs védekezni. És szerintem a “randidrog” megnevezéssel is baj van: egészen kedves a konnotációja, az a baj vele. Csakhogy itt nem egy kellemes “randiról” van szó, és nem egy kis szabadon választott drogozásról.

Plusz kérdés: ha ez ennyire gyakori, ha minden hétvégén jelentkeznek ezzel nők egy budapesti kórházban, akkor hol vannak a tájékoztató / figyelmeztető anyagok, televíziós szpotok, effélék?

***

Ónody-Molnár Dóra cikke a segélyekről

***

Bumberák Maja: Nőmagyar (esszé-írás az Irodalmi Centrifuga honlapján)

***

Angol nyelven:

A Feministingen nemrég megjelent egy bejegyzés arról, hogy milyen elképesztő ideáik vannak egyes bébiruhagyártóknak: megjelentek például az amerikai üzletekben magassarkú lány bébicipők. Azután ajánlanak egy írást a bébiruhákról, amit érdemes elolvasni. Ez a vége:
„A fiúk és lányok számára tervezett babaruhák részben azért ennyire különbözőek, mert a babákon gyakran nem látszik a nemük. Ha csak pelenkában vannak, nehéz megmondani, hogy egy baba lány vagy fiú. Ám a nemek szerint felosztott társadalom egyáltalán nem díjazza az androgünitást, s éppen ezért olyan nagy a ruhák szerepe. A ruhák üzennek – burkoltan és nyíltan. A fiúruhák azt mondják, hogy legyél aktív, bátor, élvezd a lakáson kívüli tereket, és legyen fizetett munkád. A lányruhák viszont mintha nem ezt üzennék.” Hát tényleg.

***

Könyvismertető Jeannette Howard Foster életrajzáról. Ő írta a Sex Variant Women in Literature c. könyvet (1956), amelyben feltérképezi a leszbikus utalásokat és szereplőket mindenféle műben, mindenféle korban – ez volt az első tudományos munka, amely a leszbikusságot komoly témaként kezelte.

***

Amanda Marcotte írása egy könyvről, amely azt elemzi, hogy a kultúra (nyilván az amerikai kultúráról van szó, de ez meghatározó errefelé is) hogyan nyomasztja a fiatal férfiakat / fiúkat, hogy legyenek „férfiasak”, és ez mit jelent, és milyen eredményei vannak.

***

Rebecca Traister cikke arról, hogy mindenki sajnálja a felkészületlen, alelnökségre totálisan alkalmatlan Sarah Palint, és ez miért és hogyan van így. No meg arról, hogy mennyire antifeminista lépés volt alelnökjelöltnek választani, és hogyan rombolja ez szét mindazt, amit ez az év amúgy hozott volna a nőknek a(z amerikai elnökválasztás kapcsán a) politikában.

Feminista új hullám és vérfarkas spotting

Volt egy beszélgetés csütörtök este a Pallas Páholyban, amit kétféleképpen harangoztak be. Egyrészt a Bozzi-Czene párossal lehetett beszélgetni "Elsikkasztott feminizmus" c. művükről, amiről a Femináriumon már megemlékeztünk röviden és hosszan. (Nem én, mert én nem olvastam a könyvet, bevallom, azóta sem).

Másrészt ugyanazon a helyen és időben alakult meg az "Európai Feminista Kezdeményezés." Erről a Népszabadságban Czene Gábor írt cikket. Igen, ugyanaz a Czene, aki az Elsikkasztott feminizmus egyik társszerzője.

A Népszabadság cikk alapján ígéretesnek tűnik az új szervezet, szerintem is nagyon kéne már egy munkavállalói jogok védelmével és a kapitalizmus kritikájával is foglalkozó feminista szervezet, sok sikert kívánok nekik!

Azt viszont csöndben megkérdezem a Népszabadság vérprofi munkatársaitól, hogy ugyan mi a bús francért nem készítettek képeket az Európai Feminista Kezdeményezés magyarországi csoportjának alakuló összejövetelén, vagy ha készítettek, akkor mért nem azokat használták fel a cikk illusztrációjaként?

A cikk mellett kinyomtatott képen ugyanis vagy a 2007-es vagy a 2006-os "Tizenhat Akciónap a Nemi Alapú Erőszak Ellen" elnevezésű rendezvénysorozat utcai demonstrációjának kezdete látható, ott figyelek a képen én magam is, hehehe. A Néma Tanúk néven ismert piros női sziluetteket pedig a NANE Egyesület készíttette évekkel ezelőtt, és azóta is minden évben legalább kétszer (március 8 és november 25-e körül) az utcára vonulnak velük NANE aktivisták és más, a nemi alapú erőszakkal szemben fellépni kívánó emberek. Akik Czene Gábor szerint keveset hallatják a hangjukat. (Sóhaj.)

Sürgősségi fogamzásgátlás - tapasztalatok

Megjelent a Népszabadságban ez a cikk, olvassátok.

Kicsit morgok azért a szerzőre, aki rögtön az elején bevallja, hogy nem hitt azoknak a nőknek, akik beszámoltak a sürgősségi ambulanciákon átélt rossz élményeikről: "sokan mondták már. Nem hittem. Túloznak, sőt nyavalyognak, gondoltam. Úgy érzi, bántják már akkor is, amikor csak nem kedvesek, csak épp elvégzik a munkájukat".

De a morgást félretéve, jobban érdekel, hogy ti, kedves olvasók voltatok-e már sürgősségi fogamzásgátlási ambulancián? Ha igen, meséljetek.

Kezdem én: A cikkbeli történethez képest nagyon szerencsés voltam, nem kellett útbaigazítást kérnem, és mivel nyitvatartási időben érkeztem, könnyen és gyorsan megkaptam a receptet. Még a fogamzásgátlás fontosságáról és a felelőtlenségemről sem értekeztek, talán azért, mert előrelátóan elmondtam, hogy egy elszakadt gumi óvszer miatt kellett a klinikára zarándokolnom. De teljesen azért én sem úsztam meg, az engem ellátó (ellátás = a recept kinyomtatása) orvos megkérdezte, hogy miért nem a "rendes" nőgyógyászomhoz fordultam inkább...

Ez Magyarország

Egy barátom pár hete kapott egy kör-emailt egy volt munkatársától, aki rajta hagyta a levelezőlistáján. Az állt benne, "Ez Magyarország" címszó alatt, hogy a "magyarok" itten keményen dolgoznak és betartják a törvényeket (bizony, hja, hja), míg a cigányok bezzeg nem teszik egyiket sem, de rájuk nem is vonatkoznak a törvények, bla, bla, bla. Rasszista duma.

Hm. Tegnap olvastam egy cikket arról, hogy két roma fiatalembert rablás miatt börtönbüntetésre ítéltek. Az (elvileg) elrabolt összeg 114ezer Ft volt, az ítélet meg első fokon 4 év börtön, és ebből az elítéltek le is ültek már mintegy másfél évet. Ez így sima ügy lenne, csakhogy a másodfokon eljáró bíróság ítéletéből az derül ki, hogy az ítélet nemhogy gyenge lábakon áll, de egyenesen nincs is neki lába. A két elítélt fiatalember alibije stabil volt (többen tanúsították, merre jártak és mit csináltak az adott időben), a kirabolt pár vallomásai számos helyen egymásnak és önmaguknak is ellentmondtak, a "felismerés" pedig fényképek alapján zajlott. És ennek alapján kirótták rájuk a 4 évet. És ültek is másfelet, mielőtt most felmentették volna őket.

Egy sokat idézett tétel szerint a bíróságok működési elve és gyakorlata (helyesen) arról szól, hogy ha valaki ellen nincs elegendő, az elmarasztaló ítéletet megalapozó bizonyíték, akkor az illetőt nem szabad elítélni. Még akkor sem, ha a bíró amúgy azt gondolja, hogy a vádlott valóban elkövette, amivel vádolják. Azt mondja ugyanis ez az alapelv, hogy inkább fusson valaki, aki bűnös ugyan, de nincs ellene bizonyíték, mint hogy ártatlanok kerüljenek börtönbe -- mert az káros az egész társadalomra nézve.

Ahogy a rasszizmus is. Körlevélterjesztők, ez Magyarország.

Két másik cikk az ügyről:
1
2

***

Most azon felül, hogy mennyire rasszista ez a fenti ítélet, hogy a rendőrség, az ügyészség és a bíróság miért ítél el kéz a kézben összefogódzkodva két roma fiatalembert rablásért évekre bizonyítékok nélkül, még valami az eszembe jutott arról, hogy mikor is szokták a fenti alapelvet nagyon-nagyon hangsúlyozni a hatóságok: nemi erőszak esetén. Már többször ideidéztem az Amnesty International tavaly megjelent jelentését, de ezt kell tennem most is. Rendőrökkel készített interjúk és periratok tanulmányozása alapján az AI arra jutott, hogy ha egy nő ez-Magyarországon feljelentést tesz, hogy őt megerőszakolták, akkor nagyon gyakran hiába a sok-sok bizonyíték (az orvosi látleletek -- nőgyógyászati vizsgálat, esetleg külső sérülések -- mégiscsak hitelesebbnek tűnnek, mint egy rablás utáni bejelentés valami eltűnt pénzösszegről), a rendőrök, ügyészek és bírák kéz a kézben mondják azt, hogy ez mind nem elég, nem biztos, hogy erőszak volt, nem biztos, hogy az elkövető követte el, és nem biztos, hogy megbüntetendő, de ha az, akkor is annyi a "mentő körülmény" (mondjuk a bűntett óra eltelt sok idő, amit a hatóságok lassúsága okozott), hogy a büntetés kevesebb lesz, mint két év, sőt, akár kevesebb, mint egy év, az is felfüggesztve.

114ezer Ft elrablása viszont 4 év letöltendő börtönbüntetést jelent. Még akkor is, ha nagyon nincs rá bizonyíték.

Hát ennyit még Magyarországról.

A "távoltartás" két éve

A Nane és a Patent Egyesület nyílt levelet írt az Igazságügyi és rendészeti miniszternek, amiben értékelik a távoltartó intézkedés magyar változatának első két évében szerzett tapasztalatokat. Tanulságos, olvassátok.

Az Index nevű hír- és egyéb portál is írt a magyaros távoltartás csődjéről , sőt mi több, a belföldi hírek között hozta, és nem a bulvár rovatban vagy a velveten.

Ajánlott olvasmányok, inter alia

Statler: A magyarok idealizmusáról -- vagy inkább hülyeségéről?
"Lassan nálunk is ráeszmélnek arra, hogy nem attól születik majd több gyerek, ha a nők 4-6-8 évre (hivatalosan gyerekenként 3 évig) otthon maradhatnak. És hogy a magyar állam európai összehasonlításban is sokat költ a gyerektámogatásokra (amelyek ráadásul ugye nem hatékonyak, hiszen inkább megnehezítik a nők munkába való visszamenetelét), viszont kevés gyerekellátó intézményt tart fenn (elsősorban a bölcsődék nagyon alacsony számáról és az óvodák rossz területi eloszlásáról van szó), ami aztán a nők nagy része számára ellehetetleníti az "otthon maradni 3 évig vs. visszamenni/elmenni dolgozni" választási lehetőséget."

Statler: Nem lehet megunni -- a gyerektámogatási rendszerről, még mindig
Annak, aki még nem unja a témát, vagy aki csak most kapcsolódott bele, ajánlanám a Népszabiban megjelent cikkeket a gyerek- és családtámogatási rendszerrel, gyerekvállalással, nok munkavállalásával kapcsolatban.

Statler: Nők elleni erőszak földön, vízen, levegőben

Trychydts: A homofób Tótawé
"Most nem is az az érdekes, hogy hazudik, aki azt állítja, hogy a szolid melegfelvonulás majd segítene a dolgokon. Nem segítene: mindenféle visszalépés olaj lenne a homofóbok tüzére."

Kvótákkal a női esélyegyenlőségért (NOL)
"Meg kell fontolni a női kvótára vonatkozó javaslat újbóli országgyűlési beterjesztését - mondta Sándor Klára SZDSZ-es országgyűlési képviselőnő, miután a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének nyári ülésszakán a női esélyegyenlőséggel kapcsolatos határozatot fogadtak el."

Kedves olvasók, ha más érdekes és releváns cikkeket, írásokat olvastatok mostanában, ajánljátok őket kommentárban!

IA olvasnivalók

Az Index beszámol a "Zsanett-ügyként" ismertté vált ügy néhány fejleményéről. (Részben annak kapcsán, hogy valakik figyelemfelhívó blogbejegyzést tettek közzé a nyomozás visszásságairól. További linkekkel.)

A múlt héten jelent meg a Washington Post külpolitikai oldalán, hogy Nagy-Britanniában és Walesben a rendőrségen bejelentett és feljegyzett nemierőszak-esetek mindössze 5,7%-a (!) zárul le azzal, hogy az elkövető büntetést kap. Az eseteknek pedig alig 10-15%-át jelentik be a rendőrségen, aminek egyik nyilvánvaló oka, hogy 20-ból 19 elkövető akkor is megússza büntetés nélkül, ha feljelentették.

***

A Népszabadság Vélemény oldalán Révész Sándor vitázik egy református lelkésszel. A református lelkész azt mondja, hogy azonos neműek ne házasodhassanak, bár a vita alapjában nem erről szól, hanem hogy hogy s mint demokratikus (vagy nem), ha az egyházak kifejtik homofób véleményüket. Ebbe én nem mennék bele, az egyházak véleménye érdekel (többé-kevésbé, mazochista perceimben persze), az, hogy mit körítenek hozzá a demokrácia lényegéről, történetesen nem. Viszont Révész Sándor válaszában van valami, amit ugyanolyan elutasítandónak tartok, mint az egyházak embereinek homofóbáját.

Íme ez a bekezdés:

A törvények ma sem tekintik a heteroszexuális és a homoszexuális kapcsolatot minden tekintetben egyenlőnek. A melegek házasságkötését a törvény (sajnos) ma még kizárja. Meleg párok gyereket sem fogadhatnak örökbe. Én ugyan arra hajlanék, hogy fogadhassanak, de elismerem, hogy ez már nem olyan kérdés, amelyben ki-ki szabadon követhetné a meggyőződését. Ez már pici, döntésképtelen polgártársakat is érint, akikért az állam felel. A törvényhozónak állást kell foglalnia: milyen súlyú hátrányt jelent - és mihez képest - az egynemű szülőpár? Ebben a vitában az egyházak már valóban joggal léphetnek föl a törvény befolyásolásának igényével (akárcsak a velük ellentétes álláspont képviselői), hiszen az örökbefogadott nem önkéntesen lenne meleg pár gyermeke. Mutatis mutandis az abortusz kérdése is hasonló.

Mhm. Szóval Révész támogatja az azonos neműek jogát a házassághoz, de racionálisként ismeri el a gyermekeket féltő homofób érvelést. Mert "az állam felel" egyes "pici, döntésképtelen polgártársakért", akik számára "hátrányt jelent" az egynemű szülőpár. Csak az a kérdés, hogy milyen súlyút.

Első kérdésem: jól értem, hogy arról van szó, hogy Révész sokakhoz hasonlóan leszűkítően
gondolkodik az örökbefogadásról, és csak azt érti alatta, amikor valakik állami gondozásban lévő gyereket fogadnak örökbe (vagyis olyan gyermeket, aki a pár egyik tagjának sem biológiai gyermeke)? Miközben a valóságban sok olyan egynemű pár van, amelyik neveli egyikük biológiai gyermekét, csakhogy a másik (nem biológiai) szülőnek nincsenek szülői jogai és kötelességei sem. Ami nem mellesleg sérti számos "pici polgártárs" jogát ahhoz, hogy mindkét szülője / gondviselője a jog szerint is az lehessen, ami, vagyis a törvény által elismert családban élhessen.

Második: tulajdonképpen mennyi értelme van annak az érvelésnek, hogy itten homofóbia van, tehát azonos nemű szülők gyerekének lenni rossz, tehát ne tegyük ezt a jog eszközeivel is lehetővé? Ez az érvelés egyrészt masszívan fenntartja a homofóbiát, amit állítása szerint Révész is problematikusnak lát; másrészt pedig még milyen fóbiák is vannak az országban, és milyen elutasítások? Kik határozzák meg, hogy mely csoportoknak "rossz", kiket utasít el "a többség", és akkor ők nevelhessenek-e gyereket? Majd az állam túlnyomórészt heteroszexuális, fehér, ép testű, legalább középosztálybeli férfi képviselői?

Na, a bennem élő pici polgártársnak biztosan nem tesz jót, ha felhúzom magam a(z elvileg jóindulatúnak szánt, ámde homofób) érvelésen,

ezért inkább arra gondolok, hogy tegnap, június 2-án volt a "Blogolj az LMBT családokért" nap, és ha le is maradtam a blogolásról, azért itt van sok-sok (angol nyelvű) link.

Négy amerikai feminista könyv

Igen, ilyen sok feministaságot olvastam idén tavasszal. Kettőt bloggerek írtak, akiknek az írásait amúgy is naponta olvasom, kettőt pedig valahol találtam, mármint ajánlót róluk, és nosza mindet megrendeltem az Amazonról, hogy lássam, miket írnak abban a nagyvilágban, ami nem itt van.

Jessica Valenti (Feministing) könyvének címe: Full Frontal Feminism: A Young Woman’s Guide to Why Feminism Matters (Seal Press, 2007). JV elsősorban fiataloknak, tizenéves lányoknak ír meggyőző- és okítóanyagot a feminizmusról. Az első része kifejezetten arról próbálja meggyőzni az olvasót, hogy nevezze feministának magát, mert az f-betűs szó cool is tud lenni, nem kell elfogadni az összes rávetített sztereotípiát. Aztán következik egy fejezet a szexualitásról; a populáris kultúra nőképéről; a nők elleni szexuális erőszakról és a vele való fenyegetésről (jaj, erről egy ma olvasott cikk jut az eszembe); a reproduktív jogokról; a szépségkultuszról; és minden fejezet szépen végigtárgyal egy sor sztereotípiát, közkeletű nőket degradáló érvelést, kulturális nyomasztást. Aztán még kiutakat és olvasmányokat ajánl, mindezt a tőle megszokott „pörgősséggel”.

Amanda Marcotte: It’s a Jungle Out There: The Feminist Survival Guide to Politically Inhospitable Environments (Seal Press, 2007). AM szarkasztikus humora mindig jó olvasmány, blogjában, a Pandagonban is. A könyv pedig hasznos kis útikalauz, hiszen melyik feminista nem „barátságtalan” környezetben él? AM pompásan kifigurázza a nőkről / feministákról szóló sztereotípiákat, és vicces tanácsokat ad a kiforgatásukra. Meg olvasni- és hallgatnivalókat is javasol. Amint elolvastam a könyvet, megtudtam, mekkora viták zajlanak AM írásaival kapcsolatban mostanában. Ez a Wikipedia-szócikk röviden összefoglalja (a két utolsó cím alatt) a történteket. Én is röviden összefoglalom: AM először is írt egy cikket a bevándorló nők helyzetéről és a rasszizmusról. Mivel ő magam erről a témáról korábban nem írt, viszont többször is írt róla, hogy olvassa egy másik blogger írásait, aki egyrészt ezzel a témával foglalkozik, másrészt fekete (most nem tudok jobb szót, persze ez nem pontos, woman of color), többen felvetették, hogy milyen fura, hogy nem idéz senkit, és különben is: hogyan megy ez a fajta kisajátítás, hogy a feminista fórumokon is többnyire fehér nők írnak valamiről szakértőként, akkor is, ha nem alapos ismerői a területnek, és kiszorulnak a nemfehér nők. Ez az érvelés pedig bizony megállja a helyét. Még ha az nem is igaz, hogy AM plagiarizált volna, azért az nyilvánvaló, hogy milyen presztízsek forognak a publikálásban, és hogy mennyivel erősebb a fehér nők hangja. De lett ennél még rosszabb is: AM könyvének illusztrációi egy mindenkit leverő fehér nőt ábrázolnak egy régi képregényből, csakhogy a mindenki általában fekete bennszülötteket jelent (a fejezetek elején levő rajzokon). Itt olvasható erről egy írás. AM azóta bocsánatot kért, és azt írja, hogy izgatott kezdő szerzőként egyszerűen meg sem nézte alaposabban az illusztrációkat, de valószínűbb, hogy inkább csak elsiklott rasszista implikációik fölött, mint olyan sokan, akik pedig persze kifejezetten rasszizmus-ellenesek – de hát így működik a kultúránk és benne mi, nem tudatosított presztízsekkel és egyéb tudattalanságokkal.

Choice: True Stories of Birth, Contraception, Infertility, Adoption, Single Parenthood and Abortion. Szerk. Karen E. Bender és Nina de Gramont (MacAdam/Cage, 2007). Ahogyan a címe is mondja, ezek az esszék önéletrajzi beszámolók a gyerekvállalásról vagy nemvállalásról, meg a szülőség sokféle formájáról. Az érdekes, hogy mennyiféle élethelyzet és megoldás és stratégia létezik a gyerekvállalással kapcsolatban, és nők önelbeszéléseit is szeretem olvasni, de a kötet nem hagyott túl sok nyomot bennem. Jó lenne magyar nőktől olvasni valami hasonlót.

Trappings: Stories of Women, Power and Clothing. Szerk. Tiffany Ludwig és Renee Piechocki (Rutgers University Press, 2007). A könyv szerkesztői beutazták az USÁ-t, és mindenhol megkértek egy-egy nőt (ismerősüket vagy annak az ismerősét), hogy hívjon meg egy tucat nőt az ismerősei/barátai közül. No és mindegyik nő olyan ruhában jöjjön, amiről úgy érzi, hogy ő abban a legerősebb. Azután pedig álljon ki a többiek elé, és mondja el, miért ezeket a ruhákat választotta, mit jelentenek neki, és mit jelent számára az erő/hatalom. A könyvben válogatást közölnek az interjúkból, gyakorlatilag szó szerint kölik őket, és fényképeket is láthatunk az interjúalanyokról. Tanulság: a nők elképesztően sokfélék, a téma nagyon érdekes (hogy mennyi politikai, kulturális, osztály-, etnikai, gender- stb. utalás és identitás és leplezés van a ruhaválasztásunkban), és itt meg lehet tudni többet is a projektről.

Vizsgálati anyagok nemi erőszak esetén

Az USÁ-ban a jövő évtől a szexuális támadások túlélői olyan orvosi vizsgálatban részesülhetnek, amelynek során egységes protokoll alapján rögzítik, amit ilyenkor egy vizsgálat során rögzíteni kell, és a bizonyítékokat egy lepecsételt borítékban őrzik majd arra az esetre, ha a nemi erőszak áldozata később feljelentést akar tenni. Az egyes államoknak kötelessége fedezni a vizsgálat és a bizonyítékok tárolásának költségeit. A rendelkezésnek az a célja, hogy elhárítsa az egyik legnagyobb akadályt a nemi erőszak-ügyekben való nyomozás és bírósági eljárás indítása elől: sok nő közvetlenül az erőszak után olyan traumatizált állapotban van, hogy csak akkor tesz feljelentést, amikor már nagyon nehéz a bizonyítékok/minták rögzítése. Természetesen vannak kórházak (még mindig az USÁ-ban), ahol eddig is végeztek ilyen vizsgálatokat, de a legtöbb állam csak akkor fedezi ezek (magas, 800 dolláros) költségét, ha a túlélő feljelentést tesz.

A hír a Feministing-ről származik
Hosszabb cikk az AP oldalán

Aki pedig a magyar helyzetről olvasna, ami még messze nem tart itt, annak az Amnesty International tavaly megjelent jelentését ajánlom