Liliomtiprás

Azt mondja az mr 1 Kossuth rádió (a szavak ereje) a hírekben, hogy Roman Polanskit egy 30 évvel ezelőtt elkövetett liliomtiprásért vették őrizetbe. Azt hittem rosszul hallok. De nem, ezt a végtelenül eufemisztikus és archaikus szót használja a HVG és a közszolgálati televízió híradója is. Az archaizálással persze nem lenne semmi baj, ha nem hírműsorról lenne szó.

Érti valaki, hogy mi baj van a következő kifejezésekkel: nemi erőszak, szexuális erőszak?

Egy tiszta hang

Megjelent egy egészen borzasztó cikk a Velveten, amiben egy szakértő (hehe) hat pontban összefoglalta, miért fordulnak a férfiak prostituáltakhoz. Ironikus módon szerepel a szövegben egy állítás, amit már női jogi aktivisták is régóta mondanak. Íme, a második ok:

Hatalomvágy

... Ebben az esetben nem is a személy izgatja fel a pasit, hanem az egy aktus idejére tárgyiasított, árucikké lealacsonyított dolog.

Na. A ködös fogalmazás ellenére érthető a lényeg: a prostitúció nem a szexről, hanem a hatalomról szól, és tárgyiasítja a prostituáltat. Pontosan.

Házasság: random lapszemle

A téli szünetben még eklektikusabbak az olvasási szokásaim, mint a hétköznapokon. Így történhetett meg, hogy ma a Dunaújvárosi Hírlapot és a brit Guardiant nézegettem munka mellett/helyett. Bizarr módon mindkettőben írtak a házasságról és a házasságnak a gyerekekre gyakorolt jótékony hatásáról. Néhány nappal később a Népszabadság is írt a témáról, ekkor módosítottam az eredeti bejegyzést.

Kolor lokál:
Dunaújváros megyei jogú városban 2008-ban több gyerek született házasságon kívül, mint azon belül - innen indult a helyi lap szerzője, aki anyukákat (sic) és védőnőket kérdezett az aggasztó jelenség okairól (az elköteleződés hiánya) és következményeiről (rossz példát látnak az ún. szerelemgyerekek). Sajnos nem a teljes cikk olvasható online, és az sem látszik a belinkelt cikkből, hogy a papírújságban a címlapon indul a sztori, "Szerelemgyerekek" címmel, majd a kiderül, hogy a város "nem feltétlenül pozitív összefüggésben" szerepel a statisztikában. Persze az is lehet, hogy a cikkíró szeretné megmutatni "Igari Erikát és a kis Lilit", akik valóban bájosak (biztos azért, mert a szülők házasok (hehe)), és féloldalnyi képeken mosolyognak.

A nyilatkozó dunaújvárosi védőnő már nem illik tökéletesen az ideológia csapásirányba: szerinte ugyanis mellékes, hogy "szentesített párkapcsolatban" születik-e a gyerek. Ráadásul a védőnő nem bájos és nem mosolyog. Az viszont kifejeztten mókás, hogy a szerző konzervatív nézeteire maga a főszerkesztő reagál: a cikk mellett keretes írásban fejezi ki ellenvéleményét, miszerint tökmindegy, hogy házasok-e a szülők, az a lényeg, hogy jól bánjanak a gyerekkel. (Éljen-éljen). A főszerkesztő természetesen férfi, ami most jól jön, hiszen ő az egyetlen férfi, aki megszólal a témában...

A Népszabadság cikke szerencsére sokkal tárgyilagosabb, kifejezetten élvezhető olvasmány. Az utolsó mondat jó kiindulási alap lehet további kutatásokhoz is: "a felsőbb rétegek [nagyvárosi értelmiségiek]körében már jó tíz éve 20-30 százalék a házasságon kívül született gyerekek aránya" - azaz nincs változás az adatokban. A nem házas szülők gyerekeinek növekvő országos aránya tehát az 'alsóbb' néprétegek házasodási-születési viselkedéseinek változását tükrözi.

Ehhez hasonló jelenségről szól, de a még a dunaújvárosi újságírónál is aggódóbb hangon egy brit konzervatív politikus.


Nemzetközi kitekintés:
A brit konzervatívok családügyi szakértője (valószínűleg ő a leendő családügyi miniszter is, hajrá Munkáspárt) is a házasságon kívül élő gyerekekre hivatkozik (hogy nekik milyen rossz a szülők felbomló kapcsolata), amikor a házasság intézményéért aggódik. Kijelenti, hogy a válás nehezítése jogilag nem lehetséges (mármint az Egyesült Királyságban), de azt tervezik, hogy adókedvezmény járjon a házaspároknak, mivel "az egykeresős családokkal mostohán bánik a jelenlegi adórendszer."

Most jön a java: járna adókedvezmény azoknak az apáknak is, akik a válás után "gyakrabban foglalkoznak a gyerekkel, mint az anya", és speciális képzésekkel szeretnének segíteni a férfiaknak (gondolom a házasoknak), hogy megfelelő családfenntartók legyenek.

Természetesen nehéz egy újságcikk alapján eldönteni, hogy pontosan mit terveznek, de ami látszik, az rossz hír: anyagi motivációval kívánják elérni, hogy az emberek házasodjanak és a feleségek maradjanak otthon - ezt persze valójában csak a jól keresi férfiak feleségei tehetik majd meg. Ha viszont elváltak, akkor a gyereküket egyedül nevelő férfiak speciális adókedvezményeket kapnak majd - miért nem a gyereküket egyedül nevelő szülők? Még egyszer: Hajrá Munkáspárt!

Kékharisnya

Koltai Tamás jól lehúzza az ÉS-ben a Magyar Színház Cyrano de Bergerac előadását. Biztos igaza van, meg különben is: ízlés, pofon stb. Az is szíve joga Koltainak, hogy Roxánt (a színlap írásmódja szerint) szentimentális buta libának nevezze.

Az viszont határozottan meglepett, hogy ezek után kékharisnyasága miatt is elveri a port szegény (kitalált) Roxánon, hiszen összes (fiktív) bűne, hogy tudott írni és olvasni. Na de akkor mit mondjunk Cyranoról (Sziránóról)? Koltai azt mondja, hogy egyszerre nagylelkű, hiú, pozőr, öntetszelgő és melankolikus, de amúgy ironikus, szabad szellem stb. Röviden: egyéniség.

Mostanában olvastam-olvastattam a diákjaimmal Iris Marion Young Justice and the Politics of Difference c. könyvének (Princeton University Press, 1990) egy fejezetét, amelyben az elnyomás (oppression) egyik formájának nevezi a kulturális imperializmust. Aszondja, hogy:

"Ugyanúgy, ahogy mindenki tudja, a Föld kering a Nap körül, azt is tudjuk, hogy a meleg férfiakra jellemző a promiszkuitás, az amerikai indiánok alkoholisták, a nők pedig jól bánnak a gyerekekkel. A fehér férfiak azonban individuumok lehetnek: rájuk nem vonatkoznak ezek a csoportjellemzők." (59. oldal)

Olvassunk Iris Marion Youngot.

Apaszabadság

"Hát azt nem lehet!" Úgy tűnik ez a leggyakoribb reakció, amikor a magyar férfiak megpróbálják kivenni a gyerekük születésekor nekik törvény szerint járó öt (azaz 5) napos fizetett szabadságot.

Persze van, amikor a férfiak maguk gondolják ezt, a munkaadót meg sem kérdezik.

Hosszasan lehet vitatkozni azon, hogy az attitűdöknek kell előbb változnia, és utána érdemes azokhoz igazítani a törvényeket, vagy épp fordítva: legyenek haladó szellemű törvények, amik aztán a gyakorlat útján befolyásolják az attitűdöket.

Ma reggel az mr1 Kossuth rádió Napközben című músorában beszéltek erről, 9 - 9.20-ig, hallgassátok az archívumot.

A műsor apropóját egy múlt héten megjelent brit kutatás adta, miszerint a brit férfiak fele használja ki a nekik járó két hetes apasági szabadságot. Részletek (angolul) itt.

Saját múzeum - A museum of our own

Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőháza 2009. október 14-én döntött arról, hogy megépülhet Washingtonban a National Women's History Museum. A Szenátusnak is rá kell bólintania a törvényre, de a híradásokból úgy tűnik, hogy ez már csak formalitás.

Miért van szükség erre a múzeumra?

A választ a (most még virtuális) múzeum vezetője adja meg: "Történetünk oly nagy része ismeretlen, hogy amikor az emberek végre meglátják, mekkora szerepet játszottak a nők a nemzet történetében, az egész egyszerűen megrázza őket. Azért van szükség egy külön múzeumra, hogy az emberek átéljék ezt a kulturális sokkot."

A múzeum épülete hat-hét év múlva készül el, addig is, itt a honlapja: http://www.nwhm.org/

Dámák és...

A nők testén 'szépészeti célból' végrehajtott plasztikai sebészet az élet, a világmindenség meg minden típusú kérdés: olyan nagy és nyomasztó, hogy én, a kicsi, türelmetlen és igen elfoglalt blogger sosem írnék róla.

De egy rövid hírt és annak releváns hullámait azért megosztok veletek, kedves olvasók. Visszafelé kezdem.

Megjelent a feministing.com oldalon, hogy egy magyar cég szépségversenyt rendez olyan nőknek, akik plasztikai sebészeti beavatkozáson estek át. Ha jól tudjuk (Juli barátnőm és én), akkor ez az első eset, hogy a mi hazánkról megemlékezett a Feministing. Hmmm.

A Feministing linkje egy kanadai oldalra vezet, ahol nagyon rendes kis összefoglalót írtak a versenykiírásról a Reuters nyomán: a szerző magyar, és interjút készített a szépségverseny sajtósával, érdemes elolvasni.

És máris itt vagyunk a forrásnál: az eredeti felhívás és a verseny honlapja.

Két apró, mókás részlet, bennük a tenger ígérete:

a harminc évnél idősebb plasztikai sebészeti beavatkozáson átesett nők a "dáma" kategóriában nevezhetnek

az egyik zsűritag az a Szily Nóra, aki néhány éve a Dove valódi szépség (vagy valódi nők?) kampányának egyik arca volt.

Rádióműsor a 'lombikprogram' TB támogatásáról

Május 29-én, pénteken délután az MR1 Kossuth rádió 15.15-kor kezdődő Közelről című műsorában két celeb egészségügyi szakember fog vitázni az ún. lombikprogramokról, azaz a mesterséges megtermékenyítés egyik formájáról de főleg az ehhez járó állami támogatásról. A két celeb: Somody Imre és Kaáli Géza, a Kaáli intézet vezetője. Kiváncsi vagyok, hogy megkérdeznek-e például nőket is, meg a téma megközelítésére, stb.

Addig is itt lehet olvasni a vita előzményeiről.

Utóirat: Megvolt az adás: itt van a hangtárhoz mutató link. Óvatosan a hangerővel, sokat kiabálnak a felvételen.

Dávid Ibolya for president

Fent van a YouTube-on, de persze koncerteken, meg a rádióban is lehet hallani a Tudósok zenekar Dávid Ibolya for president című alkotását (nem linkelem be, de könnyű megtalálni).

Elhatárolódással kezdem: távol áll tőlem, hogy támogassam Dávid Ibolya politikáját. De akkor sem kellene megjegyzés nélkül hagyni, hogy mennyire de mennyire ott van a generális nőellenesség abban, hogy a magyar politikai élet összes, hmmmm, negatívumának megszemélyesítésére pont őt választotta ki a Művész, akit Dr Máriásnak hívnak.

A zenedarab nekem csak az utolsó csepp volt: már jó ideje érik egy morgós blogbejegyzésem Dr Máriásról. Ha valakinek van az ilyesmihez kedve, ideje és türelme, akkor érdemes nyomon követnie Dr M médiakritikáit az Élet és Irodalomban. Néhány hónapja kezdte, és eddig még minden szösszenetébe sikerült valami szexista bunkóságot becsempésznie. Mindez persze szíve joga, és nem is tudom, hogy mitől esik rosszul. Talán azért, mert ő (Dr Máriás) egy (one) underground hero, alternatív arc, és még mindig fejbecsap a felismerés, hogy az "amúgy" jó fejek gyakran szexisták.

Pár-kap-cso-la-ti e-rő-szak

Mondom tagoltan és érthetően minden médiamunkásnak, aki erről a gyilkosságról írt, vagy írni készül.

Tökéletesen lényegtelen, hogy gárdista volt-e pasi vagy sem. Átlagemberek, antifasiszták,romák, zsidók, gazdagok, szegények, irodisták és kétkezi munkások, vallásos és vallástalan emberek egyaránt vannak azok között, akik bántalmazzák és nem ritkán (Magyarországon átlagosan hetente egyszer) megölik a nőpartnerüket.

Tűrhetetlen, hogy úgy lehessen publikálni erről a gyilkosságról, hogy a (most éppen lényegtelen) Magyar Gárda legyen a középpontban. Minek kéne a középpontban lennie? Le kellene írni azt, hogy párkapcsolati erőszak van a gyilkosság hátterében, hogy a fizikai erőszak - itt konkrétan gyilkosság - nem ritkaság, és be kellene linkelni néhány korábbi cikket. Ezen túl, hasznos volna írni arról, hogy milyen viselkedés jellemző a dühös és kontrolláló típusú férfipartnerekre, hogy hol és kitől lehet segítséget kérni, hogy ki lehet hívni a rendőrséget, stb.

Még egy dolog. Miközben őszintén együtt érzek a megölt lány testvérével, sajnos ő sem a lényegről beszél, amikor a szélsőjobbos eszméket hibáztatja. De mivel ő éppen traumatizált állapotban van, és amúgy sem szakértő, nem rajta kívánom elverni a port, hanem az összes barom médiamunkáson és a témán feltehetően majd napokig csámcsogó "hozzáértőn."

Kisemmizett férfinem (ez egy könyvcím)

Tegnap az Írók Boltjában jártam, és láttam ugyan a Kisemmizett férfinem című könyvet, de nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy kinyissam. (Néhány perccel korábban kinyitottam a Női agy c. könyvet, és már a határaimat feszegettem). De a sorsomat nem kerülhettem el (igen, indulok a közhelyversenyen), azaz egy levelezőlista jóvoltából utolért a Kisemmizett férfinem: az Osiris kiadó a teljes előszót közreadta. Sokkal jobb, mint a címe alapján vártam volna, olvassátok ti is. A szerző Kende B. Hanna.

Előszó


Mióta pszichológiával és pszichoanalízissel foglalkozom, nem tudok mit kezdeni a férfi-nő viszonynak azzal a szemléletével, amely szerint a nőknek azért van hiányérzete, mivel nincs olyan nemi szervük (péniszük) mint a férfiaknak. A pszichoanalízis általánosan elfogadott, Magyarországon is használt szótára* megfogalmazásában ez így hangzik:
„A női szexualitás alapvető összetevője és dialekikájának mozgatórugója a Pénisz-Vágy” (Penis-Neid).
„A pénisz-vágy a két nem anatómiai különbségének felfedezéséből születik: a kislány a fiúhoz viszonyítva sebbzettnek érzi magát és arra vágyik hogy hozzá hasonlóan pénisszel rendelkezzék (kasztráció komplexus)”…
„Freud elméletében a pénisz-vágy egyre nagyobb jelentőségre tett szert a női szexualitás meghatározása során, amelyet eleinte, ki nem mondottan, a férfiével szimetrikusnak feltételezett”.
Ezt a péniszvágyat Jones, akire a pszichoanalízis szótára hivatkozik, még szemléletesebben fejezi ki, amikor a pénisz birtokbevételének folyamatát leírja: a nő arra vágyik, hogy a férfi nemi szervét lenyelje, majd saját testében visszatartsa „gyakran úgy, hogy gyerekké alakítja át”. Ezt a szemléletet a francia pszichoanalítikus iskola egy másik jeles tagja évtizedekkel később is fontosnak tartja vállalni. Erről szól André Green Bruno Bettelheimmal folytatott vitája, mint ezt a könyv más helyén módunk lesz ismertetni.
Ami engem ebben különösen megdöbbent, s talán egyik-másik olvasóm is így van vele, hogy a gyermekszűlés vágyát, szükségletét és továbbmenően a két nem (eleinte még szexuálisan szimetrikusnak tartott) viszonyát ez a tézis a pénisz-hiányból magyarázza. Engem ezzel szemben az a számtalan ténnyel alátámasztható megfontolás vezet, hogy a férfi-nő viszonyt egy egészen más biológiai egyenlőtlenség határozza meg, mégpedig az, hogy a faj továbbéléséhez nélkülözhetetlen utód előállítását egyedül a női test biológiai adottságai teszik lehetővé. Itt a megfosztottság, a hiány, nem a női, hanem a férfinemre vonatkozik. Az utód-előállítási egyenlőtlenség kapcsán a férfi-nő viszonynak eme titkos, de az emberiség egész történetében meghatározó szerepet játszó összetevőjéról és ennek megjelenési formáiról szeretnék ebben a könyvben számot adni.
A dolognak ez a szemlélete egyáltalán nem előzmény nélküli. Egyes női pszichoanalítikusok – Karin Horney, Helene Deutsch, Mélanie Klein – vitatták Freudnak azt a tézisét, hogy a Pénisz-irigység elsődleges, a női pszichológiáját alapvetően meghatározó adottság volna. Igy például Mélanie Klein Pszichoanalítikus Tanulmányaiban felhívta a figyelmet arra, hogy: „A férfiak nőiségkomplexusa sokkal rejtettebb mint a nők kasztrációs komplexusa, mégis ugyanolyan jelentős.” (Ezt a véleményt a magyar pszichoanalítikusok közül többen is osztották, megemlíthetném két olyan jeles képviselőjét, mint Hermann Imre vagy Bálint Mihály.)
Elisabeth Badinter (egy nem kifejezetten pszichoanalítikus szerző, aki pszichoszociológiai szempontból tette vizsgálat tárgyává a férfi-nő viszonyt) ugyancsak felismerte a nemek viszonyának ezt az eredendő disszimetriáját: „A férfiak vágya a női funkciókra nem kevésbé általános, mint a lányok pénisz-vágya. De ez utóbbitól eltérően az emberi társadalmak többségében a férfiak vágya mélységesen el van fojtva.”
Érdemes egy percre megállni ennél a megállapításnál. Lényeges ebben ugyanis, hogy a női funkciók miatti hiányérzet – az Uterusz-vágy, a nőiségkomplexus – olyan rejtett és elfojtott különbségérzet, amelyet a férfiak egy része hajlamos talán önmaga előtt is eltitkolni.
A lélek felfedezésében máskülönben úttörő freudi pszichológia egyik jellemző sajátossága, hogy visszájára fordította a két nem ősidőktől fennálló alapvető viszonylatát, másszóval tudományos fedezetet próbál nyújtani azoknak a törekvéseknek, amelyek a görög városállamok, a római világbirodalom vagy a zsidó biblia óta (emlékezzünk csak arra, hogy Éva Ádámból születik) a nők szerepét még a gyermekszülésben is másodrendűnek minősítik.
A férfi és a nő viszonyának jellegét mindkét megközelítés hiányérzetként fogalmazza meg. Az Adler munkásságából kinőtt individuálpszichológia alaptétele is a hiányérzettel kapcsolatos, ezt jelöli az a német szó, hogy Minderwertigkeitsgefühl, amelyet magyarra régebben kisebbségrendű érzésként, későbben inkább kisebbértéküségi érzesnek fordítottak. Embernek lenni, mondta Adler, annyi, mint magát kisebbértékünek érezni. Ez egy antropológiai adottság, amely nem egyértelműen negatív, hanem ösztönzőerőként is hat, mivel kiváltja a kompenzáció szükségletét. A férfiaknak az ő biológiai adottságaikból eredő szervi kisebbrendüsége is kompenzációra, vagy túlkompenzációra sarkalta őket. Egyrészt arra, hogy eltagadják a női test privilégiumát, másrészt arra, hogy visszájára fordítva kisajátítsák azt. A túlkompenzáció pedig abban jelentkezett, hogy mindenáron bizonyítaniuk kellett, hogy ők az erősebbek, a jobbak, hogy ők a dominanciára hivatottak. A női isteneket a férfiistenségek váltották le. Ez történhetett úgy, mint a görögöknél, a suméroknál, Babilonban, Egyiptomban, a hettitáknál vagy már a japánok őseinél, továbbá az indoeurópaiaknál és a sémi népeknél: egyikük főistenné avatta vagy választatta ki magát. Másutt egyetlen férfiisten vált az Ég vagy az Egek Urává. Az önfelértékelés és a maga-mutogatás eredményeképpen dolgozták ki vagy találták meg a tudattalanban a nők úgynevezett kasztrációs komplexusát, míg az Uterus-Vágyat (és a halált is) a lacani forclos-ként*, megismerhetetlennek nyilvánították, emberképükből kiiktatták.
Az ősanyák idején ciklikus, az élet-halál-újjászületés körforgásában nem annyira magát megújító, mint inkább szüntelenül megismétlődő időt, az Anyaistenségnek a harcot kevéssé értékelő, a nemi hierarchiát nem ismerő matriarchális világát felváltotta a nőket kisebbértékűnek tekintő, a férfierőt, a hadviselést, a férfiprivilégiumokat felértékelő patriarchális rend.
Könyvünkben a kutatók által feltárt leletekből és azoknak értelmezéséből, a történelem előtti kor idejéből ránkmaradt emlékekből, művészi ábrázolásokból és a mítoszokból, az ősi Európa békés, anyacentrikus, matrifokális és matrilineáris világát próbáljuk felderíteni.
A történelemelőtti korban a női misztérium a termékenység általános kultuszában jelenik meg, a Földanyának, a növények és állatok, a természet Úrnőjének, az Istenek Anyjának kultuszában, rítusaiban. Erről – írásbeliség híján – a barlangszentélyek képanyagából, elsősorban a barlangrajzokból, az ősi szobrocskákból ismerkedhetünk meg. Könyvünkben ezért (s nemcsak különleges szépségük miatt) szenteltünk viszonylag nagy helyet bemutatásuknak.

A népek ősi történetében jelentkező rítusok fontos vonatkozása a növényvilág, az állatállomány, az asszonyok termékenységének biztosítása. A primitív népek mítoszaiból és ritusaiból, beavatási szertartásaiból egyaránt kiviláglik, hogyan próbálta a férfiak fantáziája kisajátítani a női nemiséghez kötött funkciókat, a menstruációt, a csecsemők kihordását, táplálását, világrahozatalát.

Az emberiség történetének egy hatalmas, több évezreden át tartó, (i. e. 40.000-tól 4.000-ig , mondjuk a neolitikum végéig, vagy a rézkor hajnaláig terjedő) korszaka jellegzetesen a matriarchális és matrolineáris társadalmak kora, s mindaddig az marad, míg fegyverforgató és állattenyésztő indóeurópai vagy protoindoeurópai lovas törzsek nem hatolnak be a térségbe. Az eredeti békés településeket elfoglaló, hadviselő nomád törzsek terjeszkedése nyomán a férfiuralmi rendszer válik dominánssá. A patriárchális rend ezt követően egész Európában átvette a hatalmat és megőrizte privilégiumait szinte a mai napig. A két életszemlélet, érzelmi világ, időfelfogás és értékrend megmérkőzésének a korai görögség is egyik színtere volt, s erről a szembesítésről kapunk képet a görög színház egyes tragédiából. Ezt élhetjük át Aiszkülosz Euméniszeivel, Szophoklész Antigonéjável és Euripidész Medeiájával, amelyek megvilágítják a régi és az új istenek, a férfivezérletű polis és az archaikus életszemlélet összeütközésének különböző aspektusait.
Ennek a „mérkőzésnek” az antropológiai és pszichológiai interpretációja helyezi megfelelő kontextusba azt a költői, és ugyanakkor filozófiailag is megalapozott kompenzáció-felfogást, amely Szokratésznél olvasható. Szókratész a Theaitétoszban, anyja bába-mesterségéről szólva kijelenti, hogy anyjához hasonlóan, de attól mégis eltérően ő nem emberi életek, hanem művek létrejöttét segíti elő. (Platón Theaitétosz, 149–151, p. 24–28.) Más szóval a fizikai, testi emberteremtéssel a filozófus itt a szellemi termékek, a művek alkotását állítja szembe.
Mindent egybevéve mi is úgy gondoljuk, hogy a férfiak, talán részben saját megfosztottságukat kompenzáló indítékkal, valami fontosat, valami nagyot alkottak. Ugyanakkor a férfidominanciájú civilizációan rejtve, legtöbbször a tudat alá szorítva él, hat tovább, s időnként még a felszínre is kerül valami, ami a férfinem által tagadott (vagy irigyelt) ősi női életet fakasztó principiumhoz, „minden dolgok kezdetéhez” kötődik.
Erről a történetről szól ez a könyv. Elöljáróban azonban röviden áttekinti, hogyan keletkezett az élővilág kialakulásának során a biológiai egyenlőtlenség, vagyis az a tény, amely a férfiak és a nők viszonyának, sőt véleményünk szerint az egész emberiség történetének egyik legfontosabb ösztönző erejévé lett.

Lemaradás? Hagyomány? Érték?

A hét egyik fontos híre (bizonyíték: címlapon volt a Metropol újságban), hogy a magyar nők végzik a legtöbb házimunkát. Ez valójában azt jelenti, hogy egy friss kutatás tanulsága szerint a magyar nők több időt töltenek házimunkával, mint a franciák, oroszok vagy a németek.

A Népszabadság Karafiáth Orsolya értő kommentárjaival együtt közölte a hírt. (Mellékszál, de szerintetek miért pont Karafiáth Orsolya? A háziasszonyok gyöngye? A nemek közötti munkamegosztás szakértője? A Népszabadság állandó nőügyi referense?)

Érdekel a kutatás háttere is - mért pont ezek az országok, hogy nézett ki a kérdőív, ilyesmik - igyekszem ezekről beszámolni. Addig is, gyors reagálásként, két idézet.

Első
Egy kedves barátnőm (Lóránd Zsófia) ezt a kommentárt fűzte a Népszabadság cikkéhez, csak úgy visszakézből.

Amikor a nemek közti egyenlőség terén vagyunk elmaradva ötven-hatvan
évvel, akkor az egy konzervatív polgári diskurzusban "hagyományőrzésként"
értelmeződik. Amikor a gazdaságunk elmaradottságáról [van szó], ugyanezek az emberek
nem hivatkoznak arra, hogy a magyar egy büszke uráli nép, amely nem szakad
el olyan könnyen a jurtától meg a nyereg alatt puhított hústól, és ezért
aztán nehéz nekünk ez az iparosodás, európai mezőgazdálkodás, piacgazdaság,
stb, de ez nem feltétlenül elmaradottság, hanem hagyományőrzés.

Hihihi. Zsófia, írjál olvasói levelet a Népszabónak, légy szíves.

Második

Mit tesz a fennvaló, pont ma jött szembe velem egy költői, de mégis gyakorlatias gondolatsor Linda Maria Alcoff egy írásában (Gadamer's Feminist Epistemology). A saját fordításom, de szerintem még így is szép.

A hagyomány életben tartása Gadamer értelmezésében azt jelenti, hogy szembesítjük a hagyományt a jelenben felvetődő kérdésekkel és tapasztalatokkal. Azaz újraértelmezzük aszerint, hogyan változnak a saját, és a szeretteink életének körülményei. Így a hagyomány ismerete, erejének és igazságának tisztelete a változás figyelembevételét, nem pedig a változás kizárását jelenti. Nem követhetjük a hagyományt, így nem is tarthatjuk életben anélkül, hogy áthúzzuk magunk után a jelenbe.

Ennyit mára a hagyományról.

Ui: Mondjuk az azért érdekelne, hogy egészen pontosan milyen fontos, kiveszőben lévő értékek tükröződnek abban, hogy a nők mosogatnak, a férfiak meg nem...

Játék?

Nagyon bizarr írást közölt az Origo a szegedi szexuális erőszak ügyről, ahol az áldozat és az elkövetők is gyerekek. Kimásolom a (szerintem) kulcsmondatokat, és röviden kommentálok.

"Nem történt nemi erőszak, csak játszottak ... a kislány beleegyezésével"

Nyilván komplikált a dolog, ha az erőszakoskodók is gyerekek, de kultúrországokban a beleegyezési korhatár fogalmát pont azért alkották meg, mert az alatt egész egyszerűen (jogilag) nem lehet 'beleegyezni' semmiféle szexuális jellegű cselekménybe.

"köznapi értelemben vett nemi aktus"

Kinek mi a köznapi, ugyebár... De a férfi nemi szervvel a női hüvelybe történő behatoláson kívül jó néhány fájdalmas, megalázó, (élet)veszélyes szexuális jellegű tevékenységet lehet még végezni.

"érintetlen maradt a kislány"

Ahh, lásd az előző kommentet.

"Az igazgató szerint a rendőrségnek nem lett volna szabad nemi erőszakról beszélni a történtekkel kapcsolatban."

Hanem? Mi lett volna a pontos leírás?

"a 9-10 éves gyerekek szexuális vágya nem lehet akkora ebben a korban, hogy ezt így kívánnák kielégíteni"

Most még nem késő szólni a szakembernek, hogy a nemi erőszak (szexuális erőszak/támadás/visszaélés) nem a szexuális vágyról, hanem az áldozat feletti hatalomgyakorlásról szól. Akárhány évesek is az elkövetők.

"A kislány nevelését családgondozó fogja segíteni"

Optimistán azt is gondolhatjuk, hogy az átélt trauma feldolgozásában kíván segíteni az állam. Akkor csak a jövő idő az aggasztó, és remélem, hogy az ősz óta már volt erre alkalom, és nem csak a vizsgálat lezárulása után lát segítő szakembert az áldozat. A pesszimistább olvasat szerint viszont olybá tűnik, mintha a kislány rossz neveltetése miatt következett volna be a szexuális jellegű erőszak, ezért a kislányt kell mostantól jobban nevelni.

Elavult nőmozgalmak

Van itt ez az interjú, amit Herczog Máriával készített Pikó András a Klubrádióban. (A 23. perc környékén indul a beszélgetés).

Rövid reakció:

Azért az olyan szomorú, hogy ettől a ténytől: az apja hosszas bántalmazás után megölt egy gyereket, oda jutunk, hogy az anya krónikus áldozat, és miért elavultak (HM szerint) a nőmozgalmak. Az elkövetőről pedig megtudjuk, hogy alacsony önértékelésű ember, esetleg beteg, akinek segíteni kellene, hogy megtanulja kezelni az érzelmi élete gondjait (önértékelés, düh).

Hosszú reakció:

Természetesen, mivel csak HM-t kérdezték meg aznap reggel, az ő bemondása alapján kellene megtudnia sok-sok rádióhallgatónak, hogy mit is akarnak a nőmozgalmak a párkapcsolati erőszak megállításáért tenni, és milyen lépések megtételére akarnak másokat, mint pl. a rendőrséget, a parlamentet, stb, stb, rábírni.

Tulajdonképpen nagyon unom, hogy HM öt percben mond valamit, amivel én itt írásban vitatkozhatok, eleve esélytelenebb pozícióból, kevesebb embernek, több munkával és erőfeszítéssel, mifene. Ezért arra kérem Herczog Máriát, hogy legyen szíves máskor a saját szakmai véleményét kifejteni, anélkül, hogy egyúttal hamis állításokat tegyen a 'nőmozgalmak' álláspontjáról. Köszönettel.

De ha már itt vagyok: szerintem pl. azt szeretnék elérni a nőmozgalmak, hogy a menhelyen dolgozóknak tűnjön fel, hogy a nő hazajár az elkövetőhöz, és világosítsák fel ennek veszélyeiről, nemcsak magára, hanem a gyerekekre és a (titkos helyen lévő) menhely többi lakójára nézve is. Csak biztonságos helyen, felügyelet mellett engedjék meg, hogy a férfi találkozhasson a gyerekekkel (ők ugyanis kiskorúak, akik ellen az apjuk már eddig is több bűncselekményt követett el). Hogy legyen a menhelyen szakértő, segítő munkatárs, aki mindezeket felügyeli. Hogy legyen támogató csoport, ahol a nő sorstársakkal találkozhat, beszélhet, megnyugodhat, kifújhatja magát az eddigi életveszély után, és ugyanezt tehetik a gyerekek is.

A nőmozgalmak szerint a menhelyen dolgozók a fentieket (és még sok mást) képzések során sajátíthatják el. Minden képzésen az az első és legfontosabb információ, hogy a biztonság az elsődleges szempont. Mert csak élő embereket lehet megerősíteni, meggyógyítani. Akit már megöltek, azokkal semmit sem tehet még a legjobb szakember sem, akármennyire is igyekezett magát távol tartani a gyanús és elavult nőmozgalmaktól.

"Nagyon fontos szakmai viták maradnak el", mondja Herczog Mária. Rajta. De akkor a másik fél is hadd szóljon.

Feminista új hullám és vérfarkas spotting

Volt egy beszélgetés csütörtök este a Pallas Páholyban, amit kétféleképpen harangoztak be. Egyrészt a Bozzi-Czene párossal lehetett beszélgetni "Elsikkasztott feminizmus" c. művükről, amiről a Femináriumon már megemlékeztünk röviden és hosszan. (Nem én, mert én nem olvastam a könyvet, bevallom, azóta sem).

Másrészt ugyanazon a helyen és időben alakult meg az "Európai Feminista Kezdeményezés." Erről a Népszabadságban Czene Gábor írt cikket. Igen, ugyanaz a Czene, aki az Elsikkasztott feminizmus egyik társszerzője.

A Népszabadság cikk alapján ígéretesnek tűnik az új szervezet, szerintem is nagyon kéne már egy munkavállalói jogok védelmével és a kapitalizmus kritikájával is foglalkozó feminista szervezet, sok sikert kívánok nekik!

Azt viszont csöndben megkérdezem a Népszabadság vérprofi munkatársaitól, hogy ugyan mi a bús francért nem készítettek képeket az Európai Feminista Kezdeményezés magyarországi csoportjának alakuló összejövetelén, vagy ha készítettek, akkor mért nem azokat használták fel a cikk illusztrációjaként?

A cikk mellett kinyomtatott képen ugyanis vagy a 2007-es vagy a 2006-os "Tizenhat Akciónap a Nemi Alapú Erőszak Ellen" elnevezésű rendezvénysorozat utcai demonstrációjának kezdete látható, ott figyelek a képen én magam is, hehehe. A Néma Tanúk néven ismert piros női sziluetteket pedig a NANE Egyesület készíttette évekkel ezelőtt, és azóta is minden évben legalább kétszer (március 8 és november 25-e körül) az utcára vonulnak velük NANE aktivisták és más, a nemi alapú erőszakkal szemben fellépni kívánó emberek. Akik Czene Gábor szerint keveset hallatják a hangjukat. (Sóhaj.)

Rosemarie Garland-Thomson előadása: Különös testek

Különös testek: A fogyatékosság ábrázolása a művészetben és a populáris kultúrában.

Rosemarie Garland-Thomson az Emory Egyetem (Atlanta-USA) professzora. Főbb kutatási területei: fogyatékosságtudomány, amerikai irodalom, feminista elmélet. Nevéhez fűződik a fogyatékosságtudomány és a nőtudomány összekapcsolása.
Időpont: 2008. szeptember 25. (csütörtök) 16-18 óra
Helyszín: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Ecseri út 3. (a 3-as metrónál), A épület, II. em. 202. (A helyszín akadálymentes).

Rosemarie Garland-Thomson a fogyatékosságtudomány egyik legnagyobb élő alakja. Publikációival világszerte tartott előadásaival progressszív és erős hatást gyakorolt a tudomány fejlődésére. A fogyatékosságot a testről szóló kulturális narratívaként fogja fel, olyan rendszerként, amely úgy teremt szubjektumokat, hogy megkülönbözteti és megjelöli a testeket. A különlegességre, az egyediségre összpontosít, mellyel a fogyatékosság értelmezésének mélyreható bírálatát mutatja fel.
Az előadás végigkíséri a nők nyilvános szférába történő belépését a kuriózumként való közszemlére állításuktól a korai fotókon, a karitatív kampányokon, a pornográfián és a reklámon át a fogyatékossággal élők által megteremtett új művészetig.
A művészetekkel összefüggésben vizsgálja a fogyatékosság témáját, s igazolja azt a feltevést, hogy az ábrázolás alakítja anyagi létünket, áttekintést ad az emberi viszonyokról és formálja az önmagunkról kialakított képet, vagyik a világunkról és az életünkről való tudást mondja el, s fő célja, hogy a hallgatóság kritikai érzékét és készségét a fogyatékosság újragondolásának, újra meglátásának szolgálatába állítsa.
Program:

15.40-16.00 Regisztráció
16.00-16.05 Prof. Könczei György bevezetője
16.05-17.15: Előadás
17.15-18.30: Kérdések, beszélgetés az előadóval

Nacionalizmus és nőgyűlölet

Megjelent ez a cikk a Népszabadságban, még a múlt hétvégén, javaslom erősen:

Végel László: Nemzetvédő nőgyűlölet

Persze jót lehet derülni az ostoba szerbeken, miközben mi felvilágosult nem-szerbek vagyunk. De aztán gondoljunk egyrészt a magyar nemzethalál víziókra (a régiekre és az egészen modernekre, például arra a hisztériára, ami a művi meddővé tétel törvényi szabályozása alkalmából tört ki néhány éve), másrészt pedig azokra a társkereső/kínáló, vagy Végel László nagyon pontos szóhasználatával élve kerítők által feladott hirdetésekre is, ahol erdélyi feleségeket keresnek-kínálnak rendes magyar férfiaknak.

Sürgősségi fogamzásgátlás - tapasztalatok

Megjelent a Népszabadságban ez a cikk, olvassátok.

Kicsit morgok azért a szerzőre, aki rögtön az elején bevallja, hogy nem hitt azoknak a nőknek, akik beszámoltak a sürgősségi ambulanciákon átélt rossz élményeikről: "sokan mondták már. Nem hittem. Túloznak, sőt nyavalyognak, gondoltam. Úgy érzi, bántják már akkor is, amikor csak nem kedvesek, csak épp elvégzik a munkájukat".

De a morgást félretéve, jobban érdekel, hogy ti, kedves olvasók voltatok-e már sürgősségi fogamzásgátlási ambulancián? Ha igen, meséljetek.

Kezdem én: A cikkbeli történethez képest nagyon szerencsés voltam, nem kellett útbaigazítást kérnem, és mivel nyitvatartási időben érkeztem, könnyen és gyorsan megkaptam a receptet. Még a fogamzásgátlás fontosságáról és a felelőtlenségemről sem értekeztek, talán azért, mert előrelátóan elmondtam, hogy egy elszakadt gumi óvszer miatt kellett a klinikára zarándokolnom. De teljesen azért én sem úsztam meg, az engem ellátó (ellátás = a recept kinyomtatása) orvos megkérdezte, hogy miért nem a "rendes" nőgyógyászomhoz fordultam inkább...

Random film

Egy kisebb műtét után lábadozik a gyerek, úgyhogy ma sikerült ebédidőben tévét néznem (ő közben aludt). Most már sosem tudom meg, hogy mit főzött Nigella (pedig izgalmas volt, mert egy perc alatt fél liter tejszínt, teljes tejet és vajat adott hozzá a készülő ételhez), mert véletlenül elkapcsoltam az RTL Klubra, és leesett az állam. A kismamák (hehehe) klasszikus tévénéző idejében ugyanis egy radikális, női jogi ihletettségű filmet vetítettek, aminek a magyar címe "Ne add fel, mami!" Az eredeti angol cím Abandoned and Deceived (kb Elhagyva és átverve). Lehet, hogy a sajátos magyar cím fordítási szokásoknak köszönhető, hogy egyáltalán leadta a tv.

Lényeg: egy nő, aki két pici gyerekével gyakorlatilag éhezik, nekilát, hogy megszerezze a gyerektartást az elvált férjétől. Sikerül neki. Eközben létrejön egy szervezet, ami direkt akciókkal (utcai demonstráció, iroda megszállása sok kisgyerekkel) küzd a gyerektartásról szóló törvények és a hatósági attitűd megváltoztatásáért.

A film természetesen nem tökéletes (mindenki nagyon szép, mindenki gonosz vagy angyali, stb, stb), de még így is lélegzetelállító volt. Természetesen igaz történeten alapul, itt lehet többet olvasni az eredeti sztoriról. Különösen érdekes ez a CNN interjú.

HVG cikk: kutatások és írások LMBT, homofóbia, és rokon témákban

Szerintem érdemes elolvasni a cikket, itt van. Persze csak ha bírod a HVG-t...

LMBT, hetero meg a többi

Egy hete gondolkodom rajta, hogy érdemes-e nekifutni ennek a bejegyzésnek. Az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) felvonulás előtt-közben-után ugyanis sokan írtak és beszéltek arról, hogy a felvonulók között vajh az igazi buzik (lmbt emberek) voltak többen, vagy a 'szimpatizánsok'. A szimpatizánsokról ugyan a szerzők/nyilatkozók nem mondták ki egyenesen, de érzékeltették, hogy azok bizony (rendes, átlagos) heterók.

Kétszer még legendás türelmemet is elvesztettem. Először akkor, amikor a Tilos rádió (jó fej) műsorkészítői úgy tervezték meg az általuk kezdeményezett ellen-ellentüntetést, hogy két méterrel az lmbt felvonulás után, attól jól elkülönülve vonuljanak. (Mellékszál: nem sikerült nekik, beleolvadtak a menetbe, és a jó isten, meg az Index fotóriporterei se mondták meg róluk, hogy rendes heterók, akik csak a gyülekezési és szólásszabadságot védik, vagy maguk is mocskos buzik, hehehe).

Másodszor pedig a felvonulást követő hétfő reggel változtam farkassá, amikor a felvonulás egyik főszervezője odanyilatkozott, hogy szerinte a 'szimpatizánsok' (ld fent) voltak többen a menetben. A direkt kérdésre, hogy ezt miből gondolja, azt mondta, hogy ránézésre meg tudta mondani. Amikor pedig ellenpéldát keresve elmentem egy jó kis honlapra (egyenlő jogokat), ott ezt olvastam, heteróknak címezve: "Szóval gyere el, és jelenj meg láthatóan heteroszexuálisként: fogd a partnered kezét, hordj jegygyűrűt."

Ekkor annyira, de annyira szomorú lettem... Mi az, hogy láthatóan heteroszexuális? Visszagondoltam a szombati felvonulásra, ahol két különböző pasival sétáltam (régi barátok), az egyikük egy nővel él, és tudtommal vele is fekszik le, a másikuk pedig pasikkal fekszik le (mesélte a felvonulás után a kocsmában, onnan tudom). Mondanom sem kell, hogy a jelenleg pasikkal lefekvő pasi fogta meg a kezem, a (jelenleg) hetero meg nem. Az, hogy kézen fogva vonultunk egy férfi és egy nő összeállításban, természetesen senkit sem gátolt meg abban, hogy mocskos buzinak hívjon, megdobáljon és leköpködjön minket. Igaz, egyikünk se hord jegygyűrűt...

A dobálás rossz volt, de pompásan illusztrálja, hogy az egész láthatóan hetero/láthatóan buzi kérdésfelvetés értelmetlen. Remélem, hogy benneteket sem érdekel, hogy kivel sétáltam kézen fogva, pusztán azért írtam ide, hogy a téma végtelen unalmasságát és lényegtelenségét érzékeltessem. Bocs.

A magánéleti részletek után itt vannak az általánosságok, amiket röviden így összegezhetünk:

1. Ránézésre senkiről sem lehet megmondani, hogy ki/kik iránt érez (szexuális) vágyat. És ez így van jól!
   
2. Az, hogy egy adott személy ki/kik iránt érez szexuális vágyat, változhat az adott személy élete során, mindenféle irányban (házi feladat: mindenki kérdezze körbe a barátait és ismerőseit).
   
3. Tehát, akár az önmagunk, akár a mások szexuális vágy alapú kategorizálására tett kísérletek optimális esetben is csak az adott időpillanatban lehetnek sikeresek/pontosak.
4. Viszont ez a kategorizálás alkalmas arra, hogy emberek közötti képzeletbeli határvonalat teremtsen , amiről aztán úgy lehet beszélgetni, mintha valós, állandó, mozdíthatatlan határvonal lenne. És innen már csak egy ugrás a "másság" című ostobaság. Ami egyrészt normaként tételezi a heteroszexualitást, hiszen ehhez képest más a más, ugyebár, és amúgy is eufemisztikus, szépelgő és értelmetlen baromság.
5. Tanulság nincs: aki akar, nyilatkozzon a saját szexuális vágyán alapuló identitásáról, de mindenkit megkérek, hogy másokéról inkább ne. Különösen ne ránézésre...

Bár itt és most csak a szexuális vágy alapján nyugvó identitásokról volt szó, de mindenféle identitás alapú kategorizálás és mozgalom (rassz, etnikum, osztály) lehet problematikus. Illetve nem szabad összekeverni a politikai állásfoglalás miatt, 'jobb híján', tudatosan és épp ezért vegyes érzelmekkel felvállalt és a véresen komolyan gondolt identitást. Erről bővebben lásd Judith Butlert (nekem utána kell néznem, hogy hol írja ezt, de szerintem Nira fejből is megmondja).

Ja, és régen az egyenlő jogokat honlapon csak viccből szerepelt a heteróknak szóló menüpont, megmosolyogv, és remélhetőleg elgondolkodtatva azokat, akik rákattintottak. A régi szöveg szerint a heterók ugyanazt tehetik az lmbt emberek egyenlő jogaiért, mint a nem heterók... Nem lehetne visszatenni a régi verziót?

Megvagyunk

Azaz nagyobb sérülések nélkül túléltük a tegnapi LMBT felvonulást. Nagyon szubjektív beszámoló:

Jó volt, hogy

1. sok új ember is eljött.
2. jöttek olyan 'régi' felvonulók, akik már évek óta inkább aludtak, vagy leugrottak a Balatonra a felvonulás helyett, de most megint összekapták magukat.
3. a tavalyinál sokkal rendesebben dolgozott a rendőrség (biztos, hogy nem tökéletesen, de össze se lehetett vetni a tavalyi kelletlenkedéssel).
4. valaki elhozta a szappanbuborék fújó fegyverét, remélem készültek képek, ahol együtt láthatóak az ún. 'ellentüntetők', a rohamrendőrök és a szappanbuborékok.
5. a felvonulókkal szolidaritást vállaló ellen-ellentüntetők, akik a hét elején kezdtek szerveződni, eredeti terveikkel ellentétben együtt vonultak velünk.
6. néhány helyen (Opera, Jókai tér) a tojásdobálók mögött, mellett integettek, mosolyogtak és örülni próbáltak néhányan - mint a régi szép időkben.
7. elég sokat nevettünk a körülöttünk lévőkkel.
   
8. amikor a kisföldalatti kijáratánál álló rohamrendőrnek azt mondtam "Köszönöm", biccentett és mosolygott.
   

Rossz volt, hogy

1. a felvonulás immáron csak 'komoly' politikai demonstráció, és nem buli: gyakorlatilag nem volt zene, nem voltak koncertek, nem lehetett táncolni, ételt, italt kapni, nehéz volt igazán jókedvűnek maradni.
2. nagyon sok tojást dobtak hozzánk, ami önmagában sem jó, de repültek üvegek és kockakövek is.
3. a 'hazát féltő és szerető' úri közönség szétkapta a Hősök terét: kitépett fémrudak, felszedett kövek, stb. Még hetekig fogunk botladozni, pompás.
   
4. néhány kocsma, étterem otthont adott a tojásdobáló bagázsnak: nekem az Oktogonon lévő TGI Friday's és a Benczúr utcai Benczúr Hotel étterme tűnt fel.

Az, hogy több a jó, mint a rossz, ne tévesszen meg senkit: nem volt jó felvonulni, csak nem volt olyan félelmetes, mint tavaly. Összességében szürreális és nyomasztó élmény volt, főleg, ha meggondolom, hogy elvileg mindez azért történt, mert néhány ember nem heteroszexuális...

A "távoltartás" két éve

A Nane és a Patent Egyesület nyílt levelet írt az Igazságügyi és rendészeti miniszternek, amiben értékelik a távoltartó intézkedés magyar változatának első két évében szerzett tapasztalatokat. Tanulságos, olvassátok.

Az Index nevű hír- és egyéb portál is írt a magyaros távoltartás csődjéről , sőt mi több, a belföldi hírek között hozta, és nem a bulvár rovatban vagy a velveten.

A pragmatikus nagycsaládos

Az Inter Alia szerzői közül többen is jelen voltunk az LMBT fesztivál ma esti beszélgetésén, ahol az LMBT emberek örökbefogadása, gyerekvállalása és reprodukciós jogaik volt a téma. Remélem, hogy a többiek írnak rendes beszámolót, amint aludtak egyet az élményre, én azonban még így melegében szeretném megosztani veletek a legérdekesebb tapasztalatomat.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének jelen lévő képviselője nagyon meglepett azzal, hogy akár a jelenlegi, akár a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló törvényekből hiányolt valaki egy lehetőséget, vagy életszerű jogszabályt, mindig az volt a végső érve, hogy "azt meg lehet oldani". És részletesen elmondta, hogy milyen trükkökkel lehet kijátszani a hatályos törvényeket. Döbbenet.
A résztvevők közül ugyan többen is kifejtették, hogy tisztában vannak a kiskapuk létével, de azt gondolják, hogy

1. érdemes volna olyan törvényeket hozni, amik a jelenleginél egyértelműbb helyzetet teremtenek
2. nem a kiskapuk keresésére kívánják fordítani az energiáikat
3. jobban örülnének, ha a gyerekeik családi jogi viszonyai nem ezeken a trükkökön múlnának.

De az első meglepetésen túljutva az tűnik a legmókásabbnak, vagy éppen a legvérlázítóbbnak, hogy pont a Nagycsaládosok Országos Egyesületének nyilatkozatai, valamint képviselőiknek a nyilvánosság előtti megnyilvánulásai szoktak az erkölcsre, (hagyományos) értékekre, általános emberi normákra, stb hivatkozni. A törvények betűjének és szellemének tisztelete és betartása is ezek közé a magasabb elvek közé tartozik, nemdebár? Komolyan aggódom, hogy ha már a konzervatív szervezetek vezetői is ilyen cinikusan nyilatkoznak a törvényekről a nyilvánosság előtt, akkor itt a világ vége.

A szociobiológia meg az ő fogának fehérje

Amikor Csányi Vilmos nő-férfi ügyekben megszólal, általában hajmeresztő állításokat tesz. De hát Cs. V. tudós, éa az írásai természettudományosnak tűnő érveléssel bizonyítják be, hogy miért van minden jól úgy, ahogy van. Vadászó férfiak, akik szórni akarják a génjeiket, otthon ülő nők, akik ovuláció idején már messziről megérzik annak a hímnek a szagát, akiből majd jó családfenntartó lesz, stb. Naná. De nem baj, miért ne írna Csányi Vilmos azt, amit akar? Monduk az kár, hogy a szociobiológia kritikusai nem publikálhatnak rendszeresen nagy példányszámú lapokban, és a TV-be is ritkán hívják őket, tehát a "nép" más elméletekhez nem fér hozzá könnyedén, de erről sem Cs V tehet.

Írt azonban a professzor úr mostanában olyan szöveget is, amiben a monoki önkormányzat "aki nem dolgozik ne is egyék" alapelven nyugvó ötletét hozsannázza .

Figyelemre méltó, ahogyan idealizálja a "kis közösségeket", azoknak árnyoldalairól említést sem téve. Mert hiszen elég sok történetet ismerünk, amikből olybá tűnik, hogy talán nem minden rászorulónak segítettek, akadtak éhenhalt öregek, elásott újszülöttek, stb, stb. Azaz a fantasztikus kisközösség leginkább az ép testű, többségi etnikumhoz/rasszhoz tartozó férfiaknak volt fantasztikus. Persze mondhatjuk, hogy ha írásos emlékünk van egy társadalomról, akkor az már nem is lehetett az ős-eredeti ideális közösség, ez esetben viszont honnan tudja Cs V és a szociobiológia más képviselői, hogy milyen volt az élet a 300 főnél kisebb közösségekben? (Más főemlősök és ún 'természeti népek' megfigyeléséből következtetnek, nesze neked egzakt természettudomány, de ez most mellékszál.)

De még idegesítőbb, a saját, nem annyira tudományos álláspontom szerint, hogy Cs. V. elfeledni tűnik az egészen közeli múltat is. A mostanihoz képest alig-alig globalizált kora 20. századi Magyarországon például meglehetősen sok szegény ember élt - Csányi és a monoki önkormányzat vajon őket is ingyenélőknek tartaná? Nem akart dolgozni a hárommillió koldus? Igaz, akkor még segély is jóval kevesebb volt, de akkor meg mért nem dolgozott a sok lusta dög? OK, én az államszocializmus idején jártam iskolába, ergo "kommunista" ideológiától volt terhelt minden, amit ott hallottam és olvastam, de elég József Attila élettörténetére gondolnom, és máris gyanakodva olvasom a professzor úrtól, hogy a 'segély nem jár', a gyerekek 'munkára szocializálódása' elengedhetetlen, stb.

Szomorú ez, na.

Cs V írásától független utolsó bekezdés:
Természetesen kényszeríthetünk mindenkit arra, hogy a létfenntartáshoz épp csak (nem) elegendő segélyért mások kutyáinak szarát szedje (felénk ez dívik közmunkaként, falun nyilván mást kell szedni), de ettől még nem lesz se több munkahely, se több foglalkoztatott. Legfeljebb a minimálbérért dolgozó, a fizetetlen túlórát elviselni kénytelen, de munkahellyel rendelkező és azt teljes joggal féltő emberek megnyugszanak, hogy van, akinek náluk is rosszabb.

Női pálya

Nőkről szóló filmeket vetítenek és nőkről beszélgetnek az Odeon moziban a (férfi) labdarúgó EB idején. A mai programokról már lekésett az, aki tőlünk hall először a dologról (bocsánat), de a java még hátravan. Igen, tényleg nagyon közhelyes elképzelés, hogy a nők nem szeretik a focit, a férfiak viszont igen, de örömteli, hogy nőknek szóló alternatív programot szerveznek, és nem szendvicsrecepteket tesznek közzé, úgyhogy nem fintorgok tovább, inkább élvezzük a filmeket.

Nők a jólétben

június 14. (szombat)

15:00 A haza szépsége (Jaak Kilmi) ’51 – észt doku
16:00 Thin (Lauren Greengfield) ’102 – amerikai doku (magyarországi premier)
18:00 Gyorsbüfék, gyors nők (Amos Kollek) ’95
20:00 Fiáth Tita pszichológussal, Szvetelszky Zsuzsanna pletykakutatóval és Borbíró Fannival (Fiona Alapítvány) Varga Júlia és Keresztes Ilona (MR1-Kossuth Rádió - Smink Nélkül) beszélgetnek.
21:00 Mint egy angyal (Agnes Jaoui) ’107

Nők másként

június 20. (péntek)

16:00 Mi, férfiak (Jon Sosinski) ’46 – lengyel doku,
Mása anyu (Michal Bukojemski) ’35 – lengyel doku
17:30 Ne aggódj, majd elmúlik (Cecilia Neant-Falk) ’74 – svéd doku
19:00 Hangyaboly (Fábri Zoltán) ’95
21:00 101 Reykjavík (Baltasar Kurmárkur) ’85

június 21. (szombat)

16:00 Gésa fiúk (Kim Longinotto) ’53 – angol-japán doku
17:00 A fásli, a zokni és a szőr (Takács Mária) ’35 – magyar doku,
Eklektika Tánciskola (Takács Mária)’17 – magyar doku
18:00 Egymásra nézve (Makk Károly) ’111
20:00 Takács Máriával (Labrisz Egyesület) és A fásli… című film alkotóival Karafiáth Orsolya költőnő beszélget.
21:00 Szerelem másképp (Tudor Giorgiu) ’84

Nők közel és távol

június 27. (péntek)

16:15 Prostitúció csadorban (Nahid Persson) ’58 – dán-iráni doku
17:30 Válás iráni módra (Kim Longinotto) ’80 – angol-iráni doku
19:00 Persepolis (Marjena Satrapi, Vincent Paronnaud) ’95
21:00 Csavard be, mint Beckham (Gurinder Chadha) ’112

június 28. (szombat)

16:15 Első feleségek (Nailya Rakhmadieva) ’27 – kirgiz doku
Női mosdó (Mahnaz Afzali) ’55 – iráni doku
18:00 Pályán kívül (Jafar Panahi) ’96
20:00 Ablaka Gergely Irán-szakértővel és Samira Sinai magyar származású iráni művésznővel Zalán Eszter beszélget.
21:00 Osama (Siddiq Barmak) ’83

Meggondolták magukat

Tegnap visszavonták korábbi, az LMBT felvonulást nem engedélyező határozatukat a BRFK illetékesei. Idemásolom a hírt, olyan szép a nyelvezet:

A Szivárvány Misszió Alapítvány képviselője 2008. június 9-én bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, miszerint a szervezet 2008. július 5-én 15 órától felvonulást kíván tartani Budapesten az V., Erzsébet térről indulva a József Attila utca - Andrássy út – Oktogon - Kodály körönd - Dózsa György út – Benczúr utca útvonalon a Felvonulási térig.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendezvény megtartását az 1989. évi III. törvény alapján megtiltotta tekintettel arra, hogy a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tiltó határozatát 2008. június 12-én visszavonta, tekintettel arra, hogy a gyülekezéshez való jog és a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő társadalmi érdek biztosítása prioritást élvez.

A Szivárvány Misszió Alapítvánnyal ismételten megindult egyeztetések lehetőséget biztosítanak a közlekedés forgalomszervezéssel történő zavartalan biztosítására.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a fővárosban zajló útépítési és felújítási munkálatok közlekedési nehézségeket okoznak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a bejelentések elbírálása során mérlegelni köteles ezen körülményeket, ezért kérjük, hogy a tervezett rendezvények helyszínének megválasztása során a bejelentő a megváltozott közlekedési helyzetet vegye figyelembe!

A Népszabadság írásából kiderült, hogy Lévai Katalin is támogatja a felvonulókat. Ami igazán rendes tőle, de ne feledjük, hogy tavaly csak néhány száz métert sétált velünk, mert haza kellett mennie vacsorát főzni... :)

Olvasókör a vonaton - nincs tanulság

Nagyon sok időt töltök vonatozással, amiben az az egyetlen jó, hogy nyugodtan olvashatok. Ma délután egy fiatal sráccal ültem egy fülkében, és áldott csöndben és békében olvastuk egymásra gyönyörűen rímelő könyveinket.

Az én kezemben Betty Friedan The Feminine Mystique ("A nagy mítosz a női nemről") című darabja volt, a srác pedig Csernus doktor könyvét, A NŐt olvasta elmélyülten.

A Feminine Mystique (1963) nem csak alapmű, hanem könnyen olvasható, szórakoztató darab is (legalábbis angolul), nem hiába volt Friedan újságíró is a pszichológusi végzettsége mellett.

Dr Csernus Imre pop pszichiáter alkotása (2007) viszont igen sajátos stílusban íródott: a közös képviselőnk levelei jutottak eszembe, miközben A NŐ első 100 oldalán átrágtam magam (egyelőre nem jutottam tovább). Véget nem érő, zavaros mondatok sorjáznak elképesztő központozással, és ugyan a lényeget félkövérrel kiemelték az olvasók kedviért, egyes szavakat csupa nagybetűvel szedtek, nehogy lankadjon a figyelem... Persze Csernus doktor sokkal több a trágár szót használ, mint a közös képviselőnk, így legalább néhol szórakoztató lett a szöveg.

Az egyik kedvenc részletem, rögtön a bevezetésből (ajánlom a korrektorblog figyelmébe):

"Tény, hogy a könyv elolvasása senkit sem fog jobb nővé tenni. Felejtsük ezt el. Hangsúlyozom: az elolvasása. Az elolvasás lehet, hogy felhívja az emberek figyelmét bizonyos dolgokra, folyamatokra, lehet az, aki elolvassa akár férfi, akár nő - vagy ha elkezdünk másként gondolkodni, akkor hímnemű és nőnemű (erről a differenciálásról, hogy miért gondolom így, kicsit később ejtek pár szót). Az elolvasás egy bizonyos információtöbbletet fog adni. De azzal már illik valamit kezdeni a gyakorlatban, az illető életében." (Dr Csernus, 8. oldal)

Nők, munka, bér

Bár ez itt egy új blog, sajnos nem lett több időm. Szóval azt tervezem, hogy kommentálni is fogom az alábbi cikket, sőt, még a kutatás megrendelőivel is felvettem a kapcsolatot, de addig is megosztom veletek: íme.
Írjátok meg, hogy mit gondoltok.
Szolgálati közlemény: a hozzászólásokkal ugyanúgy bánok, mint eddig: minden nettó gonoszkodást és unalmas ego tripet törlök, a valódi hozzászólásokra igyekszem reagálni.

Maradok tisztelettel,

Vérfarkas