Családi élet 2.0

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ma kihirdetett döntése ismét hangsúlyozza, hogy az azonos neműek párkapcsolata a családi élet kategóriájába tartozik.

Ma hirdette ki ítéletét az Emberi Jogok Európai Bírósága a P.B. és J.S. kontra Ausztria ügyben. Eszerint Ausztria megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét azzal, hogy az azonos nemű párokat kirekesztette a közös biztosításból (ez csak együtt élő különböző nemű élettársaknak járt): a Bíróság ismét megerősítette, hogy az Egyezmény "családi élet" kategóriája vonatkozik az azonos nemű párok kapcsolatára is.

2006 augusztusában Ausztria úgy módosította a kérdéses törvényt, hogy az azonos nemű párok számára is lehetőség nyílt rá, hogy egyikük biztosítása a pár másik tagjára is kiterjedjen, de csak akkor, ha közösen gyermeket nevelnek. A Bíróság erről is kimondta, hogy sérti az Egyezményt.

2007 júliusában ismét módosították a törvényt: azóta nem határozza meg az élettársak nemét illetve szexuális orientációját, vagyis bármilyen nemű élettársakra vonatkozik, vagyis ekkortól nem ütközik az Egyezménybe.

A Bíróság tehát immár másodszor is egyértelműen kimondta, hogy az együtt élő meleg és leszbikus párok családot alkotnak, egyenlő jogaik védelme a "családi élet" védelmének körébe tartozik. Várjuk az olyan eseteket, amelyek arra is rávilágítanak, hogy az Egyezmény szellemében és a gyermekek jogainak biztosítása érdekében az egyes államoknak lehetővé kellene tenniük a partner gyermeke örökbefogadását.