Meleg szülők gyermekei, Írország
A napokban jelent meg egy írországi jelentés meleg szülők gyermekeinek tapasztalatairól. Az összeállítás megmutatja, milyen szoros kötelékeken alapuló családokról van szó, de azt is, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük, mert a joghézag, amelyben élnek, alapvető jogaiktól fosztja meg őket.
EVAN BARRY, Dublin, 23 éves, a filmiparban dolgozik: "Nekem ez teljesen normális volt. Csak ezt ismertem. Egyszer aztán valaki azt mondta nekem az iskolában: a szüleid leszbikusok! Azelőtt nem használtam erre semmilyen szót. Hazamentem, és megkérdeztem az anyukáimat: Ti tényleg leszbikusok vagytok? Nyolcéves voltam akkor.”
A jelentésben 12 interjúalany szerepel, akit leszbikus pár nevelt fel. Barry szerint nagyon fontos, hogy az emberek tudjanak róla, jogilag milyen kiszolgáltatott helyzetben élnek.
Az ír élettársi kapcsolatról szóló törvény nem ismeri el a kapcsolatot a gyermek és nem biológiai szülője között, aki biológiai szülőjének élettársa. A meleg szülők gyermekei sok szempontból nem élhetnek biztonságban: nem jár számukra a családi otthon védelme, a tartás, az öröklés joga, problémás a gyámság és a felügyelet.
Amikor Barry biológiai anyja nyolc évvel ezelőtt rákban súlyosan megbetegedett, Barry a "másik anyjával", anyja korábbi partnerével élt tovább, akivel addig is sok időt töltött, bár a pár korábban különvált. Ez a biológiai anya családjában bonyodalmakat okozott, részben mert többen nem is tudták, hogy leszbikus. Az is nehéz volt anya és fia számára, hogy a nem-biológiai anya nem látogathatta a kórházban, és nem hozhatott döntéseket a kezelését illetően, mert a kórház irányítása nem tekintette hozzátartozónak.
“Ez nagyon sok szükségtelen fájdalmat és szorongást okozott,” mondja Barry. “Akkor kellett tudomásul vennem, hogy az anyámat mások nem tekintik annak... Ez nagy teher.”
Ha a másik anyja betegedne meg, neki nem lenne joga látogatni a kórházban, és ha halála esetén pénzt vagy ingatlant örökölne a végrendelete alapján, ezek után adót kellene fizetnie. “Nem a pénzről van szó,” mondja. “Hanem hogy nincsenek meg ugyanazok az alapvető jogaink, mint más gyerekek és szülők között.”
A dublini Conor Pendergrast (24) és Daragh Pendergrast-Manning (21) szintén részt vett a kutatásban. A két fiú két különböző spermadonor segítségével született meg, amikor Ann Pendergrast (aki eredetileg új-zélandi) és Bernadette Manning elhatározta, hogy Londonban családot alapít. Pendergrast mindkét fiú biológiai anyja, de mindig két anyjuk volt. Ahogyan a szülők belvárosi lakásában ülnek, a négytagú család kutyával olyan, mint akármelyik hasonló család.
“Nagyon fontos nekünk, hogy elősegítsük a szüleink jogi egyenlőségét,” mondja Conor. “Persze ez önzés is, hiszen számunkra is védelmet jelentene." A jelen helyzetben Manning jogilag nem áll kapcsolatban velük: holott minden szempontból az anyjuk, a születésük napjától fogva. Daragh rámutat, hogy ha Ann-nel bármi történt volna az ő nagykorúságuk előtt, a törvény szerint Új-Zélandba kerültek volna rokonokhoz, és nem maradtak volna Manning gondviselése alatt.
“Mi szerencsések voltunk, de ez sok gyerek számára jelent veszélyt . . . ” mondja Daragh. A testvérek csatlakoztak egy csoporthoz, amelyet LMBT szülők fiatal felnőtt gyermekei alapítottak. A csoport neve Believe in Equality.
Ezeknek a gyerekeknek életük során nagyon sokszor teszik fel ugyanazokat a kérdéseket: Hogyan szólítják a szüleiket? Nem hiányzott-e nekik egy apa? Többen azt mondják, hogy az egyszerűség kedvéért a keresztnevükön szólítják a szüleiket. És mindenkinek volt sok férfi szerepmodell az életében: a szüleik barátai, testvérei, más rokonai.
Christine Irwin-Murphy (22) 12 éves koráig az apjával és az anyjával élt, "ahogy a többség, de akkor elváltak a szüleim, mert az anyukám végre észhez tért, és rájött, hogy meleg,” mondja. A gyerekek az anyjukkal maradtak, és annak új szerelmével nevelkedtek tovább, akit Christine második anyjaként szeretett meg. “Nem volt ez nehéz egyáltalán. Továbbra is volt két szülőm, aki ugyanúgy megszidott, ha valami rosszat csináltam."
"A gyerekek mindenkit kicsúfolnak, ha bármiben más, mint a többiek. Kisebb koromban azért csúfoltak, mert mindig kabátban jártam; középiskolás koromban meg azért, mert az anyám meleg. De nagyszerű barátaim voltak, és ez nyitottabbá tett. És a melegek mindig hozzám fordultak, ha féltek másnak elmondani.”
A meginterjúvoltak közül sok gyereknek megnehezítette az iskolai életét nem konvencionális családja. De vannak olyanok is, akik progresszívabb iskolába jártak, vagy olyan tanáraik voltak, akik tiszteletben tartották a családjukat.
A jelentésben többen is beszámolnak a mindennapi homofóbiáról: például hogy egyes iskolákban, ha a gyermek megbetegedett, nem mehetett haza nem-biológiai szülőjével.
A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény nem tesz említést az LMBT családokban nevelkedő gyermekekről, holott a gyermekjogi ombudsman figyelmeztetett, hogy ezzel nemzetközi emberi jogok sérülhetnek.
Christine Irwin-Murphy biológiai anyja partnerének van egy fia. Testvérekként nőttek fel, és Christine az öccsének tekinti. “Persze a törvény nem ismeri el annak, holott együtt nőttünk fel – miközben az apám új feleségétől született fia a jog szerint a féltestvérem. Nagyon rossz, hogy a törvény nem ismeri el a saját családomat,” mondja.
Részletek a jelentésből:
AZ EGYENLŐSÉGRŐL
“Ma azt mondani, hogy mindenki egyenlő, nagy marhaság, már elnézést. De az. Nem mindenki egyenlő. És semmibe nem kerülne a kormánynak azt mondani, hogy rendben, mindenki egyenlő, legyen olyan családja, amilyet akar.” "A jognak védenie kellene az LMBT szülők gyerekeit is. Hogy ha valami rosszul sül el, mondjuk elválnak, vagy egyikük meghal, maradhassanak azzal a családtagjukkal, aki szereti őket, ne rakják be őket egy másik családba . . . ez emberi jog kellene hogy legyen.”
A HÁZASSÁGRÓL
“A szüleim 26 vagy 27 éve vannak együtt . . . és nem tekintik őket családnak: Bezzeg a legjobb barátom szüleit annak tekintik, holott nem is szólnak egymáshoz.”
Fotó: Conor Pendergrast (24) és Daragh Pendergrast-Manning (21) két anyjával
