Interalia

Egy michigani kisváros, Troy polgármestere valamilyen homofób kommentárokat írogatott a Facebookon, ezért egy leszbikus szülőpár szót kért a városi tanács ülésén, és egyikük elmondta, mit gondolnak ők a szeretetről, a felelősségről, amivel egy politikus minden általa képviselt polgárnak tartozik, meg hogy gondolkodjon már egy kicsit. Azt hiszem, ezt a megjelenés és a beszéd hatására nem nagyon kerülhette el. (Forrás: Mombian.)

Megszületett az ausztrál pénzügyminiszter, Penny Wong és partnere első gyermeke. Videó és cikk. Szóval a pénzügyminiszter Ausztráliában nő, leszbikus, gyereke születik, és valószínűleg még a pénzügyekhez is konyít. Mondom, science fiction.

(English text bellow.)

Homo Baby Boom
Videofilm spanyol (katalán) azonos nemű szülőkről, angol / spanyol / francia felirattal:
http://www.vimeo.com/22701135

És egy amerikai dokumentumfilm: Queer Spawn: tizenévesek LMBT szüleikkel az Egyesült Államokban:
http://www.annaboluda.com/queerspawn.html (Rendezte: Anna Boluda.)

*****

Award-winning documentary HOMO BABY BOOM is now online:
It shows the story of several families with lesbian moms or gay dads in Catalonia, Spain.

See video with English subtitles here: http://www.vimeo.com/22701135
(Also available with Spanish or French subtitles.)

And another documentary: Queer Spawn, focused on teenagers with LGBT parents in the US. (Directed by Anna Boluda.)
http://www.annaboluda.com/queerspawn.html

Mi lehetne jobb alkalom a blog restartolására, mint a hétvégi melegfelvonulás?

Ideválogatok néhány ezzel kapcsolatos hírt:

A Jobbik feljelenti a felvonulás résztvevőit és a rendőrséget: felszólalásuk és a kormányzati válasz illetve a további kormánypárti kérdések a totális ideológiai elveszettséget tükrözik... És vajon ha az ő képviselőjük áll a kordont rázó neonáci tömeg mögött (előtt?), akkor ki is az oka a 70 milliós kiadásnak?

Sajtóközlemények az osztrák felvonuló-csoport megtámadásáról: ez jól jellemzi a rendőrséget. Egy kis igazolványlobogtatásra mindjárt adottnak veszik, hogy a neonácik megtámadói a melegek és meleg-szimpatizánsok. Persze ez az az ország, amelyben rasszista motivációjú támadásért még csak romákat ítéltek el.

És egy cikk a Pink Blockról: azt nem ártana valahogyan tartalmasabban meghatározni, hogy az antikapitalizmus mit takar (pro mi), de az jó, hogy van egy ilyen politizáló queer csoport.

Ahogyan a hírekből látszik, a kormány hetek óta mérlegeli, hogy mi a jobb: ha enged a KDNP homofób követelésének (ne feledjük, a KDNP örvendező sajtóközleményt adott ki, amikor a rendőrség nem engedélyezte a melegfelvonulás új útvonalát), és belekerül az új alkotmányba, hogy házasságot csak férfi és nő köthet, vagy ha megfelel az EU normáinak. Az EU-ban amellett, hogy egyre több tagállamban nyitják meg a házasság intézményét is az azonos nemű pároknak, nem éppen menő azt deklarálni, hogy a diszkriminációt be akarjuk betonozni. A Fidesz nyilvánvalóan nem támogatja a melegek egyenlőségét, de az sem érdeke, hogy aktívan homofób lépéseket tegyen, hiszen ezek már a konzervatív pártok körében is elutasítandók, Németországban is, Angliában is...

Más ügyben ugyan, de a Népszabadságnak ezt mondta egy "Fideszes forrás" az új alkotmányról: "... ki kell szűrni belőle mindent, aminek kedvezőtlen európai visszhangja lenne. Elég volt, ami a médiatörvény körül történt". (A teljes cikk itt olvasható.) Márpedig ha az új alkotmány tartalmazza, hogy házasságot csak férfi és nő köthet, lesz kedvezőtlen európai visszhang.

Ez a cikk is a törésvonalról szól. Az nagyon vicces felvetés, hogy Navracsics Tibor vagy az általa vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban bárki megegyezett volna "a melegekkel", mert a civil szervezetek kérdéseire, megkereséseire a minisztérium egyszerűen nem reagál, ezzel is kifejezve, hogy nemhogy egyezkedni nem akarnak, de szót sem akarnak ejteni az LMBT emberek és családjuk, gyermekeik jogi helyzetéről.

Ez pedig egy Szájer Józseffel készült hosszabb interjú egyetlen válasza:

"Szerepelni fog-e az a kitétel az alkotmányban a KDNP egyik fő kérése, hogy a házasság csak egy nő és egy férfi között lehetséges?"

Az Európai Alapjogi Chartában az szerepel, hogy az EU támogatja a család és házasság intézményét és ennek szabályait a tagországok szabadon állapíthatják meg. Személy szerint nem értek egyet azzal, hogy változtassunk a hatályos definíción, és ilyen részletesen határozzuk meg, mit értünk házasság alatt. Azért sem szükséges, mert ebben a kérdésben már született egy alkotmánybírósági határozat, ami lezárta ezt a vitát. E szerint a házasság fogalmát nem lehet kiterjeszteni az egynemű párokra, ami viszont nem zárja ki, hogy az állam elismerje az együttélés más formáit."
Forrás

Óvatos. Naná. És tegyük hozzá, hogy egyetlen AB-határozat sem zár le végérvényesen semmilyen vitát -- minden vitás kérdés újra felvethető.

Folyik tehát a mérlegelés, és csak drukkolhatunk a rációnak, ha már az egyenlőség melletti döntésről szó sem lehet.

Még novemberben adtunk róluk hírt, de újra ideajánlom őket:

interjúkötet és jogi jelentés azonos nemű szülőkről és gyermekeikről -- letölthetők itt.

Kedves Olvasóink,

pár hónapos adásszünet után folytatjuk a híradást, hírkommentálást. Most újrakezdésképpen elgondolkodtam, mi is történt az elmúlt egy-két hónapban, amire felkaphatták a fejüket a gender-kérdésekre érzékenyek.

Arra biztosan, hogy Pintér Sándor belügyminiszter szépen, írásban kifejtette, hogy a gyermekprostituáltak maguk választják ezt a "munkát". Kíváncsi volnék, van-e más ember hasonló pozícióban az EU-ban, aki ilyet mondana / írna. Két cikk a témában: mindkettő Ónody-Molnár Dóra írása.

Aztán: hogy viták zajlanak a készülő új alkotmány körül. A cikk hosszabb, nyomtatott változatából is csak az derül ki, hogy a Fidesz és a KDNP kicsit egymásnak feszült, és az, hogy az abortusz szigorítására vagy tilalmára alapot adó passzus valószínűleg nem kerül az új alkotmányba – az nem, hogy az benne lesz-e, hogy házasságot csak férfi és nő köthet.

A napokban pedig a melegfelvonulás logikátlan betiltása majd a visszakozás a rendőrség részéről. Röviden: a felvonulás szervezői már tavaly ősszel leadtak egy útvonalat, amelyet a rendőrség hallgatólagosan elfogadott (a nem reagálás elfogadást jelent). Idén februárban bejelentették, hogy módosítanának az útvonalon, hogy a menet a Parlament közelében érjen véget. Mire a rendőrség küldött egy elutasító határozatot, amelyben részletesen kifejtik, hogy a menet aránytalanul akadályozná a forgalmat, és az Andrássy úton vonulni szerintük nem jó. Holott a menetek ott zajlanak hosszú évek óta. A szervezők a bírósághoz fordultak, mert mást nem tehettek, mire a rendőrség azt nyilatkozta, hogy a régi útvonallal semmi bajuk -- igaz, abban benne van az Andrássy út. A kapcsolódó dokumentumok a szervezők honlapján olvashatók: a cikk végén a tiltó határozat, itt pedig a Fővárosi Bírósághoz benyújtott kereset. A logikát nem nagyon érdemes keresni.

És akkor indul újra a hír- és kommentárfolyam, reméljük, jó híreket is találunk, ha kicsit odébb is.

Az alábbi levelet a Hvg.hu szerkesztőinek küldtem el, miután a hétvége elején elolvastam a cikküket a sajtótájékoztatóról illetve a kiadványainkról. Kár volt. Kár volt elolvasni, még inkább kár megírni. Azt gondoltam, hogy a Hvg.hu a témára figyelni tudó, kellően érzékeny és értelmes újságírót küld a sajtótájékoztatóra. Meg azt is gondoltam, hogy ha ez nem így van, akkor a szerkesztőik észreveszik, ha egy cikk szóhasználata nem megfelelő, és tárgyi tévedések is akadnak benne.

Nagyon kellemetlen érzés, ha valaki kiforgatja a szavaimat, nem azt írja, amit mondtam, és ráadásul idézetként tünteti fel, az én számba adva a saját maga kreálta előítéletes mondatokat. Még kellemetlenebb, ha erről a fontos témáról hibáktól hemzsegő, bénácska cikk jelenik meg. Node ez van. Vannak / lesznek jó cikkek is, pár nap múlva idelinkeljük őket!

*********

Tisztelt Hvg.hu szerkesztők!

Mint "interjúalany" és cikktárgy, megdöbbenve olvastam Szegő Péter írását a lapjukon. A cikk ugyanis tele van tárgyi tévedésekkel, félreértett, eltorzított idézetekkel, hogy a stiláris rémségeket ne is említsem. De említem, mert váratlanul értek.

Néhányat kiemelnék, sorban:

"Homoszexuális és leszbikus párok, mint szülők -- ez volt a témája az Inter Alia Alapítvány által jegyzett budapesti sajtótájékoztatónak," szól a cikk első mondata, és meg is marad a homoszexuális szó használatánál végig. Csakhogy ez a szó sem a sajtótájékoztatón, sem az általam utána adott interjúban nem hangzott el, hiába használja illetve adja az én számba a szerző. Mert nem használjuk. Azt gondolom, hogy egyénként és csoportként is jogunk van a névválasztáshoz, és ha következetesen a meleg és leszbikus megnevezést használjuk szóban és a bemutatott kiadványokban is, akkor modortalanság az újságírótól, ha erre nem figyelve a sértő, megbélyegző és patologizáló konnotációkat hordozó homoszexuális kifejezést használja.

"A Háttér Társaság a Melegekért jogásza, Dombos Tamás" -- Dombos Tamás nem mondta, hogy jogász, mert nem az a szakmája.

"Majd idézte a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság (SEJB) egyik határozatát..." Itt az Emberi Jogok Európai Bíróságáról volna szó. Tíz másodperc lett volna megtalálni a Google segítségével.

"Egynemű párok": ez az értelmetlen szókapcsolat előjön még néhányszor. Azonos nemű párokról van szó.

"Portálunk azon fölvetésére, hogy az előbb vázolt koncepció szerint egy kisfiúnak -- bármennyire is szereti őt mindkét mamája -- nem árt, ha egy papája is van, aki számára a férfias minta lehet, Sándor Bea úgy reagált: 'a gyereknek szerető szülőkre van szüksége'." És úgy is reagáltam, hogy minden gyermek találkozik férfiakkal és nőkkel is a tágabb családjában, a lakóhelyén, a környezetében. Egy gyerek általában nincs hermetikusan elzárva a férfiaktól, akkor sem, ha egy vagy két nő neveli.*

"A nevelőszülőséggel kapcsolatban Sándor Bea azt mondta: jog szerinti nevelőszülő csak az igazi szülő házas- vagy regisztrált élettársa lehet..." Ez tényszerűen sincs így, hiszen a biológiai szülővel együtt élő bármilyen élettárs nevelőszülő -- és innentől az egész bekezdés ezt a tévedést viszi tovább. De ami ennél is fontosabb: nem beszéltem "igazi" és "nem igazi" szülőkről, ez a szóhasználat a szerző előítéletes gondolkodását tükrözi. Biológiai szülőkről és nem biológiai szülőkről beszéltem.

"...nem kötnek regisztrált élettársi kapcsolatot, mert olyan félelmeik vannak, hogy ezzel valamiféle nyilvántartásba kerülnek." Ahogyan elmondtam és az interjúkból is kiderül, számos interjúalany nem ettől tart, hanem azért nem tud bejegyzett élettársi kapcsolatot kötni, mert a diszkriminatív szabályozás miatt a leszbikus nők csak egyedülállóként kérhetnek mesterséges megtermékenyítést. Ha a pár két gyermeket szeretne, és ezért orvoshoz fordulnak, a második megérkezéséig nem köthetnek bejegyzett élettársi kapcsolatot.

A cikk címe is messze jár a valóságtól: a Vállalhatnak-e meleg párok gyereket? kérdés azért értelmetlen, mert az ismertetett kutatás és az interjúkötet éppen arról szól, hogy azonos nemű párok vállalnak gyerekeket, és milyen joghátrányok érik ezeket a gyerekeket.
___________________________________________

* Azt a kérdést nem vetettem fel, pedig felvetődik: mi is az a "férfias minta"? De tényleg, konkrétan mire gondolnak ilyenkor a kérdezők? Csak nem a pénzkereső munkára, a nyilvánosság tereiben való megjelenésre? Mert ezeket azért már a nők is megtehetik. Vajon milyen vonásokat tulajdonítanak "természetesen" a férfiaknak a mintahivatkozók?

Kedves Olvasóink,

ma nyilvánosságra hoztuk két kiadványunkat:

- egy interjúkötetet, amelyben gyermeket nevelő vagy gyermeket vállalni tervező leszbikus anyák és apák-"pótapák" beszélnek társadalmi és jogi helyzetükről; ennek címe: "Mi vagyunk a család, a biztonság, az otthona." Leszbikus anyák, meleg apák és “pótapák” (tizenegy interjú);

- és egy jogi elemzést: Fehér füzet: azonos nemű szülőkről és gyermekeikről

Délelőtt 11 órakor sajtótájékoztatót tartottunk a Parlament Kávézóban. (Sándor Bea, az Inter Alia Alapítvány és Dombos Tamás, a Háttér Társaság a Melegekért szakértője.) Erről hamarosan sajtóközleményt adunk ki,

valamint követjük a kiadványok és a téma sajtóvisszhangját,

és hírt adunk majd arról is, hogy mit reagálnak a jövőre, az azonos nemű szülők gyermekeinek jogi egyenlőségére vonatkozó kérdéseinkre az örökbefogadás kérdésében illetékes minisztériumok, minisztériumi osztályok vezetői.

A két kiadványt itt is elérhetővé tesszük, PDF formátumban letölthetők.

Sarah Schulman: Ties That Bind. Familial Homophobia and Its Consequences
The New Press, 2009

Vagyis: Szorító kötelékek. A családon belüli homofóbia és következményei

Sarah Schulmanról nem könnyű írni. Regényeit olvastam régen, már nem igazán emlékszem rájuk, csak arra az érzésemre, hogy ha a szerző nem lenne ennyire meggyőződve arról, hogy ő jó író, ha nem lenne minden író-figurája olyan hihetetlenül egocentrikus, akkor szerintem jobb író lenne.

Ez a könyve nagyon jó kis összefoglalás. Alapmű lehetne egy kevéssé elemzett jelenségről – csak megint zavaróan benne van Sarah Schulman hatalmas egója: jelentős részét teszi ki egy régebbi kapcsolatából magával hordozott sértettsége (jól odamondogat a galád nőnek, aki elhagyta őt) és a panaszai, hogy a színházak nem játsszák az ő leszbikus drámáit (ami csak viszonylag laza szálakkal kapcsolódik a témához). Abban persze nyilvánvalóan igaza van, hogy a színházak nem akarnak leszbikus darabokat műsorra tűzni. De abban nem biztosan van igaza, hogy az ő darabjai nagyon jók, mert szerintem a regényeivel is vannak gondok.

Node igyekszem félretenni a könyvnek ezeket a néhol kicsit irritáló (too much, too much ego) részeit, és csak a témára koncentrálni, amiről nagyon is jó, hogy írt, és jót írt: a családon belül megtapasztalt homofóbiára.

Van-e egy meleg is, aki nem tapasztalt ilyet, semmilyen rokonától, semmilyen kontextusban? Akit tényleg egyenlőként kezelnek a családjában, párostul, aki lazán beszélhet a szülei, testvérei, családja körében életének minden aspektusáról, amiről mások is beszélnek (barátok, párkapcsolatok), vagy akár a homofóbiáról a társadalomban, a politikában? Talán van ilyen. Én mindenesetre elég sok meleget ismerek, de olyannal még nem találkoztam, akit teljesen és simán egyenlőnek tekint a családja. Olyanokkal viszont sokkal, akikkel életük egy szakaszában nem álltak szóba, akik nem mehetnek családi rendezvényekre (sőt, szimplán haza) a párjukkal, akiket nem tekintenek egyenlőnek, akik úgy tesznek, mintha minden rendben volna, de az őket érintő közéleti témák nem kerülhetnek szóba, akiket senki a családjukból nem hívott fel, hogy na, akkor most már van bejegyzett élettársi kapcsolat, örülünk mi is, vagy: ott voltatok a szétvert, megtámadott meneten, nem esett bajotok?

Szóval van egy elképesztően elterjedt probléma, amiről minden meleg tud, sőt, amit minden meleg a saját bőrén tapasztal, és gyakran meg is oszt másokkal (beszédtéma: téged elfogadnak a szüleid? igen, a párodat is meghívják? először kiatagadtak? nem fogadják el gyerekeiteket unokaként? elfogadják, de csak azért, mert nincs másik unoka?), de nem sok nyilvános tárgyalása van.

És akkor itt van ez a könyv, ami éppen ezt teszi.

A szerintem legfontosabb tételei:

BEVEZETŐ

Elterjedt hamis vádak, amelyeknek az a célja, hogy fenntartsák a melegek alárendeltségét:

- a homoszexualitás valamiképpen rossz, és alsóbbrendű a heteroszexualitáshoz képest;
- a melegeket távol kell tartani a gyerekektől;
- a melegek egy speciális érdekvédő csoportot alkotnak, míg a heteroszexuálisok objektívak és semlegetesek;
- a melegek érzései nem olyan fontosak, mint a heteroszexuálisoké (kulturális reperezentációk, illetve hiányuk);
- a melegeknek bizonyítaniuk kell, hogy méltók a heteroszexuálisok által adottnak vett privilégiumokra;
- a társadalmi változás és az egyenlő jogok megszerzése egyedül a melegek felelőssége.

„AZ ELNYOMOTTAK MINDIG A LEGROSSZABBAT HISZIK MAGUKRÓL”

A homofóbia eszköze: az elkerülés. A csend. Amikor a melegek nem beszélhetnek az életük jelentős részéről, a kapcsolatukról, az őket érintő témákról, mert ezt követeli meg tőlük a családjuk. És a család bánásmódjába senki nem fog beavatkozni: a meleg személy gyakran egyedül van, és senki nem néz oda, ahogyan általában senki nem néz oda arra, hogy mi történik a családban. Hiszen az „magánügy”. Csakhogy ez az ügy aztán éppen így működik az egész társadalomban is.

Schulman később felveti, hogy a családi homofóbia elemzésének hasznos modellje lehet az, ami a szexuális erőszakkal történt, illetve a családon belüli erőszakkal. Egyrészt hatásos kampányok zajlottak, hogy ezeket a témákat a nyilvánosság és a döntéshozók ne a privát szféra részeinek tekintsék, másrészt hogy ne az áldozatokat hibáztató attitűd érvényesüljön.

A család gyakran nem beszél a meleg családtag melegségéről. Körülírja. Szégyennek tekinti. Nem tematizálja, hogy homofób nézeteket valló pártot vagy politikust támogat. És az, hogy a heteroszexuálisok mindezen nem gondolkodnak, mert nem is kell elgondolkodniuk, az egyik privilégiumuk. A melegek elemzik, hogy hogyan működik a homofóbia illetve a heteroszexizmus. A heterók nem.

Aki pedig többször beszél a melegségéről, illetve felhozza témaként a kirekesztést, azt jobban büntetik. Azt tényleg büntetik, általában kizárják a családból. Azt mondják rá, hogy túlságosan militáns, aktivista, túl sokat abajgat mindenkit ezzel a témával. Ne szerepeljen, ne beszéljen róla. Így jobb lesz – nekik. (Ezt gyakran melegek is mondják.)

Holott a homofóbia az, ami patologikus. Ez tesz tönkre családi kapcsolatokat.

KULTURÁLIS KRÍZIS, NEM SZEMÉLYES PROBLÉMA

A társadalom: családok kollektív interakcióinak hálózata.

Erre a témára szakosodott csoportok, szervezetek, stratégiák (publikációk, beszélgetések, tévéműsorok) kellenének, mert a család annyira központi része mindenki életének, és ez a téma ugyanolyan fontos, mint mondjuk a munkahelyi diszkrimináció elleni küzdelem.

Önmagában homofób nézőpontban gyökerezik az a kérdésfeltevés, hogy mi a homoszexualitás eredete. Amíg fontosabb a homoszexualitás eredetét vizsgálni, mint a heteroszexualitásét, addig nincs egyenlőség. A homofóbia eredete az, amit vizsgálni érdemes – és a megoldások a megszüntetésére.

A HOMOFÓBIA ÉLVEZETE (HOMOPHOBIA AS A PLEASURE SYSTEM)

A heteroszexuális szupremácia rendszere láthatatlan és domináns, mindent áthat. Hajlamosak vagyunk mentegetni a szüleinket, rokonainkat. Vagy mindenkit. Ennek egyik jele, hogy sok meleg meggyőződése: ha többet tudnak rólunk, tágul a látókörük – azért viselkednek így, mert nincs elég informácójuk arról, hogy milyenek vagyunk. A dolog viszont ennél rendszerszerűbb, áthatóbb. A homofóbia nem változott olyan sokat, mint sokan hinni szeretnék. (Ez nem tudom, hogyan mérhető...) És a homofóbok nem félnek (vagyis nem jó kifejezés a fóbia), hanem élvezik a hatalmukat. A homofóbia nem fóbia, hanem élvezet, az élvezet rendszere.

Alapvetően bizonyos emberek / családtagok számára előnyös, hogy így ők a (felül)értékelt normalitás pozíciójába kerülnek. Ne szépítsük: ha a nők érdemeikhez méltó teret nyernek, azzal középszerű férfiak teret veszítenek. Így van ez ebben az esetben is. Ha van a családban meleg, akit leszólhatnak, akin kiakadhatnak, a családon belül a heteroszexuálisok ebből az egyetlen okból magasabb posztra kerülhetnek, mint egyébként kerülnének. Ez növeli a kényelem- és szeretet-érzésüket. A homofóbia bizonyos mértékben mindig tudatos is. Tudatos stratégia, döntések, választások sorozata. Az etikus viselkedés is mindig választási lehetőség.

A TERAPEUTÁK MEG NEM ÉRTÉSE

Akárhány terapeutához fordult is a családja homofóbiája miatt Schulman, gyakorlatilag mind azt mondta, hogy hagyja el a családját, hozza létre a saját meleg családját. Ez az elsődleges stratégia, amit minden melegnek ajánlanak. Csakhogy ettől a homofób család nem változik, és ők lesznek a nyertesek, a családból kitaszított pedig a vesztes.

Megdöbbentő egyébként, hogy hány családtagját sikerült Schulmannak rávennie, hogy menjenek el vele a terapeutáihoz. Igaz, ott annyi történt, hogy kiadták maugukból a kifogásaikat, a terapeuta nem nagyon mondott semmit, azután pedig már nem akartak járni... Az valóban fontos szempont, hogy Schulman szerint például az apja boldogabb lett volna, ha elfogadja őt (megbecsüli a lánya aktivizmusát, írásait, munkáját) – melyik szülő ne volna boldogabb, ha a gyerekére büszke lenne, és nem szégyellné? Kíváncsi lettem, hogy nálunk, itt Magyarországon hogyan megy ez. Vajon van terapeuta, aki együtt beszélget meleg gyerekekkel és a szüleikkel? És a melegséget mint problémát tárgyalja, vagy a gyerek értékességére irányítja a figyelmet?

AZT TESSZÜK A SZERETTEINKKEL, AMIT MÁSOK VELÜNK TETTEK

Schulman egyik fő tézise, hogy akiket megaláznak és megfosztanak a jogaiktól, azok maguk is könnyen internalizálják ezt az attitűdöt, és nincsenek tekintettel mások érzéseire és jogaira. Nagyon szomorú olyan esetekről olvasni, amikor gyermekeiket éveken át együtt nevelő anyapárok elválnak, és a biológiai szülő kizárja a gyerek(ek) életéből a nem biológiai szülőt: pusztán arra hivatkozik a bíróság előtt, hogy a másik jogilag soha nem volt szülő. Mivel a jog nem ismeri el őket családként, ő maga is azt mondja, hogy soha nem alkottak családot, csak azért, mert így neki kényelmesebb. Schulman interjút készített Kate Kendell-lel, egy amerikai jogvédővel, és arra jutottak, hogy ezekben az esetekben a barátok, a leszbikus közösség részéről az volna az etikus, ha nem támogatnák az ilyen viselkedést. Igaz, azután Schulman számonkérően megkérdezi, hogy akkor a szülők vagy más családtagok homofóbiája esetén is fel kellene lépniük a barátoknak, ugye, és erre Kendell nem nagyon tud mit mondani, viszont Schulmannak nem is kell... De a nem túl reális elképzelésektől függetlenül ( az emberek nem szokták megrohamozni mások szüleit, hogy ugyan már, változtassanak a nézeteiken...) az igaz, hogy több közlemény, kiadvány, beszélgetés szólhatna a családon belüli homofóbiáról és az internalizált homofóbiáról is.

Schulman elemzi azt az igen hatásos elnyomó taktikát is, hogy ha valaki szóba hozza a melegségét illetve a homofóbiát, azt erőszakosnak bélyegzik. Ez éppen így működött a rasszizmus vagy a nők szavazati joga kapcsán is: az egyenlőségért küzdők azok, akik „megtámadják a társadalom morális szövetét”, a családot...

Szóval ezek vannak. Rettenetesen sokan hiszik azt, hogy a melegek nem igazán emberek. Nem annyira azok. Nem annyira, hogy mondjuk házasodhassanak, gyereket nevelhessenek, egyszerűen egyenlők legyenek a heteroszexuálisokkal.

Ettől függetlenül Schulman nem szereti a házasságot (sok kiüresedett kapcsolatot lát – de hát ez általánosítás, mindenki sokat lát, meg vannak jól működők is); többször utal rá, hogy a melegek megfelelési kényszerből, normálisságuk bizonyítására vállalnak gyereket (ez a legrosszabb homofób érveléseknek is gyakran része). Szóval egocentrikussága és általánosításai miatt vannak ilyen vakfoltjai, de hát ezzel kezdtem. És inkább azt értékelem, ami jó benne.

*****

A végén, amikor a művei fogadtatásáról ír, kicsit fárasztó, de vannak jó meglátásai. Hogy bár szerinte az ő stílusa Paul Austeréhez vagy Philip Rothéhoz áll közel, mégis kizárólag más leszbikusokkal hasonlítják össze. És hogy míg a britek egyszerűen íróként foglalkoznak történetesen leszbikus írókkal (Wintersonnal, Sarah Waters-szel), erre az amerikaiak képtelenek.

*****

A könyv utolsó mondatai szépek:
* Spirituális szempontból jobb volna megmondani az igazat a homofóbia fenntartóinak.
* Spirituális szempontból jobb volna nekik is – esélyt kapnának, hogy jobb legyen az életük.

A Háttér Társaság a Melegekért felhívása:

A Háttér Társaság a Melegekért az MTA Szociológiai Kutatóintézetével együttműködésben kérdőíves kutatást folytat az LMBT emberek körében. A kutatás célja, hogy minél pontosabb képet kapjunk a hazai LMBT közösség helyzetéről, problémáiról, véleményéről ezzel segítve a civil szervezetek és az esélyegyenlőség területén működő állami szervek munkáját.

A kérdőív részletes kérdéseket tartalmaz a partnerkapcsolat és gyermekvállalás, a munkavállalás, az egészségügy, az oktatás, a vallás, a homofób erőszak, a diszkrimináció és a jogtudatosság területéről. A kérdőívben külön blokk foglalkozik a transzneműek helyzetével, sajátos problémáival. A kérdőív keretében ugyanakkor felmérjük, melyek azok a problémák, amelyeket az LMBT közösség legégetőbbnek tart, ezzel segítve a magyarországi LMBT civil szervezeteket, hogy valóban a közösséget leginkább érintő kérdésekkel foglalkozzanak.

A kérdőív internetes változata 2010. november 15-ig érhető el a www.lmbtkutatas2010.hu címen.

Ha a kutatással kapcsolatban kérdése, véleménye van, kérjük, írjon az lmbtkutatas2010@hatter.hu email címre.

A kutatást az ILGA-Europe európai LMBT ernyőszervezet pénzügyi támogatása tette lehetővé.