Interalia

Egy michigani kisváros, Troy polgármestere valamilyen homofób kommentárokat írogatott a Facebookon, ezért egy leszbikus szülőpár szót kért a városi tanács ülésén, és egyikük elmondta, mit gondolnak ők a szeretetről, a felelősségről, amivel egy politikus minden általa képviselt polgárnak tartozik, meg hogy gondolkodjon már egy kicsit. Azt hiszem, ezt a megjelenés és a beszéd hatására nem nagyon kerülhette el. (Forrás: Mombian.)

Megszületett az ausztrál pénzügyminiszter, Penny Wong és partnere első gyermeke. Videó és cikk. Szóval a pénzügyminiszter Ausztráliában nő, leszbikus, gyereke születik, és valószínűleg még a pénzügyekhez is konyít. Mondom, science fiction.

Homofóbia, gyermeknevelés, iskolai erőszak, oktatás: a kötetről és a szerzőkről: FrissMeleg

Könyvbemutató: 2011. december 12., délután 5 óra, MTA Szociológiai Kutatóintézet (Budapest 1014, Úri utca 49.), első emeleti könyvtárszoba.

Tegnapi hír: Obama elnök bejelentette: támogatja a házasság védelméről szóló törvény eltörlését, illetve egy új törvény megalkotását a házasság tiszteletben tartásáról. Erre eddig nem is gondoltam. Arra természetesen igen, hogy a "házasság védelmére" szinte kizárólag homofób kontextusban szoktak hivatkozni, vagy meghatározatlanul hagyva, mitől kell "megvédeni" az intézményt, vagy kimondva, hogy a "házasság védelme" annyit jelent: csak heteroszexuális párok házasodhassanak. Arra nem, hogy ha egy kormányzat fenn akarja tartani ennek az intézménynek a támogatását, és mindazok valamilyen támogatását, akik házasságban élnek (adó- és illetékkedvezmények, egyszerűbb öröklési procedúra, stb., amivel ez járni szokott), akkor az a nem homofób megoldás, ha mindenki házasságát tiszteli. Mert vannak ilyen pozitívba fordítható dolgok. Meg van az értelmetlen és kirekesztő "védelem".

Mi lehetne jobb alkalom a blog restartolására, mint a hétvégi melegfelvonulás?

Ideválogatok néhány ezzel kapcsolatos hírt:

A Jobbik feljelenti a felvonulás résztvevőit és a rendőrséget: felszólalásuk és a kormányzati válasz illetve a további kormánypárti kérdések a totális ideológiai elveszettséget tükrözik... És vajon ha az ő képviselőjük áll a kordont rázó neonáci tömeg mögött (előtt?), akkor ki is az oka a 70 milliós kiadásnak?

Sajtóközlemények az osztrák felvonuló-csoport megtámadásáról: ez jól jellemzi a rendőrséget. Egy kis igazolványlobogtatásra mindjárt adottnak veszik, hogy a neonácik megtámadói a melegek és meleg-szimpatizánsok. Persze ez az az ország, amelyben rasszista motivációjú támadásért még csak romákat ítéltek el.

És egy cikk a Pink Blockról: azt nem ártana valahogyan tartalmasabban meghatározni, hogy az antikapitalizmus mit takar (pro mi), de az jó, hogy van egy ilyen politizáló queer csoport.

Ahogyan biztosan minden olvasónk tudja, tegnap a Fidesz-KDNP egypárt elfogadta az új alkotmányt, amely a házasság intézményéről rögzíti, hogy csak heteroszexuális párok köthetnek ilyet ("Alapvetés", L. cikk); amely a "Szabadság és felelősség" címet viselő részének XV. cikkében felsorolja, hogy Magyarországon milyen alapon nem szabad különbséget tenni az emberek között, de ez a felsorolás nem tartalmazza a szexuális orientációt és a kort sem, az EU alapjogi chartájával ellentétben (Chapter III., Article 21); és amely a magzat fogantatástól kezdődő életének a védelmével megágyazhat az abortusz szigorításának vagy akár tiltásának is. (Utóbbiról ld. Spronz Júlia írását a múlt heti Narancsban, sajnos még nem olvasható a lap netes archívumában.)

Sólyom László pedig, amikor kritikáját fogalmazta meg az alkotmányról, közölte, hogy a fenti kifogások nevetségesek. Hát biztosan van olyan, akinek igen. Vannak a mások jogaira és jogsérelmeire érzéketlen, azok fölött szemet hunyó emberek.

A pozitívabb április jegyében megnéztem Kate Clinton vicces kis videóját, meg az általa emlegetett GLSEN projekt anyagait (jó kis segédlet is akad a kampányszervezéshez, iskolásoknak). Kár, hogy a pozitív hírek forrása messze van.

Még novemberben adtunk róluk hírt, de újra ideajánlom őket:

interjúkötet és jogi jelentés azonos nemű szülőkről és gyermekeikről -- letölthetők itt.

Kedves Olvasóink,

ma nyilvánosságra hoztuk két kiadványunkat:

- egy interjúkötetet, amelyben gyermeket nevelő vagy gyermeket vállalni tervező leszbikus anyák és apák-"pótapák" beszélnek társadalmi és jogi helyzetükről; ennek címe: "Mi vagyunk a család, a biztonság, az otthona." Leszbikus anyák, meleg apák és “pótapák” (tizenegy interjú);

- és egy jogi elemzést: Fehér füzet: azonos nemű szülőkről és gyermekeikről

Délelőtt 11 órakor sajtótájékoztatót tartottunk a Parlament Kávézóban. (Sándor Bea, az Inter Alia Alapítvány és Dombos Tamás, a Háttér Társaság a Melegekért szakértője.) Erről hamarosan sajtóközleményt adunk ki,

valamint követjük a kiadványok és a téma sajtóvisszhangját,

és hírt adunk majd arról is, hogy mit reagálnak a jövőre, az azonos nemű szülők gyermekeinek jogi egyenlőségére vonatkozó kérdéseinkre az örökbefogadás kérdésében illetékes minisztériumok, minisztériumi osztályok vezetői.

A két kiadványt itt is elérhetővé tesszük, PDF formátumban letölthetők.

Sarah Schulman: Ties That Bind. Familial Homophobia and Its Consequences
The New Press, 2009

Vagyis: Szorító kötelékek. A családon belüli homofóbia és következményei

Sarah Schulmanról nem könnyű írni. Regényeit olvastam régen, már nem igazán emlékszem rájuk, csak arra az érzésemre, hogy ha a szerző nem lenne ennyire meggyőződve arról, hogy ő jó író, ha nem lenne minden író-figurája olyan hihetetlenül egocentrikus, akkor szerintem jobb író lenne.

Ez a könyve nagyon jó kis összefoglalás. Alapmű lehetne egy kevéssé elemzett jelenségről – csak megint zavaróan benne van Sarah Schulman hatalmas egója: jelentős részét teszi ki egy régebbi kapcsolatából magával hordozott sértettsége (jól odamondogat a galád nőnek, aki elhagyta őt) és a panaszai, hogy a színházak nem játsszák az ő leszbikus drámáit (ami csak viszonylag laza szálakkal kapcsolódik a témához). Abban persze nyilvánvalóan igaza van, hogy a színházak nem akarnak leszbikus darabokat műsorra tűzni. De abban nem biztosan van igaza, hogy az ő darabjai nagyon jók, mert szerintem a regényeivel is vannak gondok.

Node igyekszem félretenni a könyvnek ezeket a néhol kicsit irritáló (too much, too much ego) részeit, és csak a témára koncentrálni, amiről nagyon is jó, hogy írt, és jót írt: a családon belül megtapasztalt homofóbiára.

Van-e egy meleg is, aki nem tapasztalt ilyet, semmilyen rokonától, semmilyen kontextusban? Akit tényleg egyenlőként kezelnek a családjában, párostul, aki lazán beszélhet a szülei, testvérei, családja körében életének minden aspektusáról, amiről mások is beszélnek (barátok, párkapcsolatok), vagy akár a homofóbiáról a társadalomban, a politikában? Talán van ilyen. Én mindenesetre elég sok meleget ismerek, de olyannal még nem találkoztam, akit teljesen és simán egyenlőnek tekint a családja. Olyanokkal viszont sokkal, akikkel életük egy szakaszában nem álltak szóba, akik nem mehetnek családi rendezvényekre (sőt, szimplán haza) a párjukkal, akiket nem tekintenek egyenlőnek, akik úgy tesznek, mintha minden rendben volna, de az őket érintő közéleti témák nem kerülhetnek szóba, akiket senki a családjukból nem hívott fel, hogy na, akkor most már van bejegyzett élettársi kapcsolat, örülünk mi is, vagy: ott voltatok a szétvert, megtámadott meneten, nem esett bajotok?

Szóval van egy elképesztően elterjedt probléma, amiről minden meleg tud, sőt, amit minden meleg a saját bőrén tapasztal, és gyakran meg is oszt másokkal (beszédtéma: téged elfogadnak a szüleid? igen, a párodat is meghívják? először kiatagadtak? nem fogadják el gyerekeiteket unokaként? elfogadják, de csak azért, mert nincs másik unoka?), de nem sok nyilvános tárgyalása van.

És akkor itt van ez a könyv, ami éppen ezt teszi.

A szerintem legfontosabb tételei:

BEVEZETŐ

Elterjedt hamis vádak, amelyeknek az a célja, hogy fenntartsák a melegek alárendeltségét:

- a homoszexualitás valamiképpen rossz, és alsóbbrendű a heteroszexualitáshoz képest;
- a melegeket távol kell tartani a gyerekektől;
- a melegek egy speciális érdekvédő csoportot alkotnak, míg a heteroszexuálisok objektívak és semlegetesek;
- a melegek érzései nem olyan fontosak, mint a heteroszexuálisoké (kulturális reperezentációk, illetve hiányuk);
- a melegeknek bizonyítaniuk kell, hogy méltók a heteroszexuálisok által adottnak vett privilégiumokra;
- a társadalmi változás és az egyenlő jogok megszerzése egyedül a melegek felelőssége.

„AZ ELNYOMOTTAK MINDIG A LEGROSSZABBAT HISZIK MAGUKRÓL”

A homofóbia eszköze: az elkerülés. A csend. Amikor a melegek nem beszélhetnek az életük jelentős részéről, a kapcsolatukról, az őket érintő témákról, mert ezt követeli meg tőlük a családjuk. És a család bánásmódjába senki nem fog beavatkozni: a meleg személy gyakran egyedül van, és senki nem néz oda, ahogyan általában senki nem néz oda arra, hogy mi történik a családban. Hiszen az „magánügy”. Csakhogy ez az ügy aztán éppen így működik az egész társadalomban is.

Schulman később felveti, hogy a családi homofóbia elemzésének hasznos modellje lehet az, ami a szexuális erőszakkal történt, illetve a családon belüli erőszakkal. Egyrészt hatásos kampányok zajlottak, hogy ezeket a témákat a nyilvánosság és a döntéshozók ne a privát szféra részeinek tekintsék, másrészt hogy ne az áldozatokat hibáztató attitűd érvényesüljön.

A család gyakran nem beszél a meleg családtag melegségéről. Körülírja. Szégyennek tekinti. Nem tematizálja, hogy homofób nézeteket valló pártot vagy politikust támogat. És az, hogy a heteroszexuálisok mindezen nem gondolkodnak, mert nem is kell elgondolkodniuk, az egyik privilégiumuk. A melegek elemzik, hogy hogyan működik a homofóbia illetve a heteroszexizmus. A heterók nem.

Aki pedig többször beszél a melegségéről, illetve felhozza témaként a kirekesztést, azt jobban büntetik. Azt tényleg büntetik, általában kizárják a családból. Azt mondják rá, hogy túlságosan militáns, aktivista, túl sokat abajgat mindenkit ezzel a témával. Ne szerepeljen, ne beszéljen róla. Így jobb lesz – nekik. (Ezt gyakran melegek is mondják.)

Holott a homofóbia az, ami patologikus. Ez tesz tönkre családi kapcsolatokat.

KULTURÁLIS KRÍZIS, NEM SZEMÉLYES PROBLÉMA

A társadalom: családok kollektív interakcióinak hálózata.

Erre a témára szakosodott csoportok, szervezetek, stratégiák (publikációk, beszélgetések, tévéműsorok) kellenének, mert a család annyira központi része mindenki életének, és ez a téma ugyanolyan fontos, mint mondjuk a munkahelyi diszkrimináció elleni küzdelem.

Önmagában homofób nézőpontban gyökerezik az a kérdésfeltevés, hogy mi a homoszexualitás eredete. Amíg fontosabb a homoszexualitás eredetét vizsgálni, mint a heteroszexualitásét, addig nincs egyenlőség. A homofóbia eredete az, amit vizsgálni érdemes – és a megoldások a megszüntetésére.

A HOMOFÓBIA ÉLVEZETE (HOMOPHOBIA AS A PLEASURE SYSTEM)

A heteroszexuális szupremácia rendszere láthatatlan és domináns, mindent áthat. Hajlamosak vagyunk mentegetni a szüleinket, rokonainkat. Vagy mindenkit. Ennek egyik jele, hogy sok meleg meggyőződése: ha többet tudnak rólunk, tágul a látókörük – azért viselkednek így, mert nincs elég informácójuk arról, hogy milyenek vagyunk. A dolog viszont ennél rendszerszerűbb, áthatóbb. A homofóbia nem változott olyan sokat, mint sokan hinni szeretnék. (Ez nem tudom, hogyan mérhető...) És a homofóbok nem félnek (vagyis nem jó kifejezés a fóbia), hanem élvezik a hatalmukat. A homofóbia nem fóbia, hanem élvezet, az élvezet rendszere.

Alapvetően bizonyos emberek / családtagok számára előnyös, hogy így ők a (felül)értékelt normalitás pozíciójába kerülnek. Ne szépítsük: ha a nők érdemeikhez méltó teret nyernek, azzal középszerű férfiak teret veszítenek. Így van ez ebben az esetben is. Ha van a családban meleg, akit leszólhatnak, akin kiakadhatnak, a családon belül a heteroszexuálisok ebből az egyetlen okból magasabb posztra kerülhetnek, mint egyébként kerülnének. Ez növeli a kényelem- és szeretet-érzésüket. A homofóbia bizonyos mértékben mindig tudatos is. Tudatos stratégia, döntések, választások sorozata. Az etikus viselkedés is mindig választási lehetőség.

A TERAPEUTÁK MEG NEM ÉRTÉSE

Akárhány terapeutához fordult is a családja homofóbiája miatt Schulman, gyakorlatilag mind azt mondta, hogy hagyja el a családját, hozza létre a saját meleg családját. Ez az elsődleges stratégia, amit minden melegnek ajánlanak. Csakhogy ettől a homofób család nem változik, és ők lesznek a nyertesek, a családból kitaszított pedig a vesztes.

Megdöbbentő egyébként, hogy hány családtagját sikerült Schulmannak rávennie, hogy menjenek el vele a terapeutáihoz. Igaz, ott annyi történt, hogy kiadták maugukból a kifogásaikat, a terapeuta nem nagyon mondott semmit, azután pedig már nem akartak járni... Az valóban fontos szempont, hogy Schulman szerint például az apja boldogabb lett volna, ha elfogadja őt (megbecsüli a lánya aktivizmusát, írásait, munkáját) – melyik szülő ne volna boldogabb, ha a gyerekére büszke lenne, és nem szégyellné? Kíváncsi lettem, hogy nálunk, itt Magyarországon hogyan megy ez. Vajon van terapeuta, aki együtt beszélget meleg gyerekekkel és a szüleikkel? És a melegséget mint problémát tárgyalja, vagy a gyerek értékességére irányítja a figyelmet?

AZT TESSZÜK A SZERETTEINKKEL, AMIT MÁSOK VELÜNK TETTEK

Schulman egyik fő tézise, hogy akiket megaláznak és megfosztanak a jogaiktól, azok maguk is könnyen internalizálják ezt az attitűdöt, és nincsenek tekintettel mások érzéseire és jogaira. Nagyon szomorú olyan esetekről olvasni, amikor gyermekeiket éveken át együtt nevelő anyapárok elválnak, és a biológiai szülő kizárja a gyerek(ek) életéből a nem biológiai szülőt: pusztán arra hivatkozik a bíróság előtt, hogy a másik jogilag soha nem volt szülő. Mivel a jog nem ismeri el őket családként, ő maga is azt mondja, hogy soha nem alkottak családot, csak azért, mert így neki kényelmesebb. Schulman interjút készített Kate Kendell-lel, egy amerikai jogvédővel, és arra jutottak, hogy ezekben az esetekben a barátok, a leszbikus közösség részéről az volna az etikus, ha nem támogatnák az ilyen viselkedést. Igaz, azután Schulman számonkérően megkérdezi, hogy akkor a szülők vagy más családtagok homofóbiája esetén is fel kellene lépniük a barátoknak, ugye, és erre Kendell nem nagyon tud mit mondani, viszont Schulmannak nem is kell... De a nem túl reális elképzelésektől függetlenül ( az emberek nem szokták megrohamozni mások szüleit, hogy ugyan már, változtassanak a nézeteiken...) az igaz, hogy több közlemény, kiadvány, beszélgetés szólhatna a családon belüli homofóbiáról és az internalizált homofóbiáról is.

Schulman elemzi azt az igen hatásos elnyomó taktikát is, hogy ha valaki szóba hozza a melegségét illetve a homofóbiát, azt erőszakosnak bélyegzik. Ez éppen így működött a rasszizmus vagy a nők szavazati joga kapcsán is: az egyenlőségért küzdők azok, akik „megtámadják a társadalom morális szövetét”, a családot...

Szóval ezek vannak. Rettenetesen sokan hiszik azt, hogy a melegek nem igazán emberek. Nem annyira azok. Nem annyira, hogy mondjuk házasodhassanak, gyereket nevelhessenek, egyszerűen egyenlők legyenek a heteroszexuálisokkal.

Ettől függetlenül Schulman nem szereti a házasságot (sok kiüresedett kapcsolatot lát – de hát ez általánosítás, mindenki sokat lát, meg vannak jól működők is); többször utal rá, hogy a melegek megfelelési kényszerből, normálisságuk bizonyítására vállalnak gyereket (ez a legrosszabb homofób érveléseknek is gyakran része). Szóval egocentrikussága és általánosításai miatt vannak ilyen vakfoltjai, de hát ezzel kezdtem. És inkább azt értékelem, ami jó benne.

*****

A végén, amikor a művei fogadtatásáról ír, kicsit fárasztó, de vannak jó meglátásai. Hogy bár szerinte az ő stílusa Paul Austeréhez vagy Philip Rothéhoz áll közel, mégis kizárólag más leszbikusokkal hasonlítják össze. És hogy míg a britek egyszerűen íróként foglalkoznak történetesen leszbikus írókkal (Wintersonnal, Sarah Waters-szel), erre az amerikaiak képtelenek.

*****

A könyv utolsó mondatai szépek:
* Spirituális szempontból jobb volna megmondani az igazat a homofóbia fenntartóinak.
* Spirituális szempontból jobb volna nekik is – esélyt kapnának, hogy jobb legyen az életük.

A Háttér Társaság a Melegekért felhívása:

A Háttér Társaság a Melegekért az MTA Szociológiai Kutatóintézetével együttműködésben kérdőíves kutatást folytat az LMBT emberek körében. A kutatás célja, hogy minél pontosabb képet kapjunk a hazai LMBT közösség helyzetéről, problémáiról, véleményéről ezzel segítve a civil szervezetek és az esélyegyenlőség területén működő állami szervek munkáját.

A kérdőív részletes kérdéseket tartalmaz a partnerkapcsolat és gyermekvállalás, a munkavállalás, az egészségügy, az oktatás, a vallás, a homofób erőszak, a diszkrimináció és a jogtudatosság területéről. A kérdőívben külön blokk foglalkozik a transzneműek helyzetével, sajátos problémáival. A kérdőív keretében ugyanakkor felmérjük, melyek azok a problémák, amelyeket az LMBT közösség legégetőbbnek tart, ezzel segítve a magyarországi LMBT civil szervezeteket, hogy valóban a közösséget leginkább érintő kérdésekkel foglalkozzanak.

A kérdőív internetes változata 2010. november 15-ig érhető el a www.lmbtkutatas2010.hu címen.

Ha a kutatással kapcsolatban kérdése, véleménye van, kérjük, írjon az lmbtkutatas2010@hatter.hu email címre.

A kutatást az ILGA-Europe európai LMBT ernyőszervezet pénzügyi támogatása tette lehetővé.

A NELFA (Network of European LGBT Families Associations) és az APGL (francia LMBT szülők szervezete) közös szervezésében, Párizs, 2010. szeptember 17-18.

PÉNTEK

Megnyitók: az APGL volt és jelenlegi elnökei beszéltek.
A párizsi önkormányzat képviseletében: Christine Frey. Hangsúlyozta, hogy az LMBT családok léteznek, ez a „de facto valóság”, ezért is fontos, hogy a konferencia egyik rendezvényén LMBT szülők által felnevelt fiatal felnőttek beszélgetnek majd – vagyis a gyermekek örökbefogadásának lehetősége az ezekben a családokban élő gyermekek érdeke.

1. Panelbeszélgetés európai politikusokkal

Résztvevők:
Dominique Paillé, Franciaország, az UMP szóvivője
Jean-Marie Cavada, Európai Parlamenti képviselő, a francia Nouveau Centre képviselője
Najat Vallaud-Belkacem, a francia szocialista párt képviselője az Etikai Bizottságban
Miguel Vale de Almeida, Portugália, szocialista parlamenti képviselő
Sirpa Pietikäinen, Finnország; Európai Parlamenti képviselő
Carme Porta, Katalónia családügyi minisztere

Sirpa Pietikäinen, Finnország; Európai Parlamenti képviselő: hangsúlyozta, hogy az emberi jogok univerzálisak, nem szabad és nem is lehet közöttük válogatni; alapvető jog a személyek szabad mozgása az EU-ban, mindenkire kell hogy vonatkozzon (az LMBT párokra, családokra is); az utóbbi időben erősödik a homofóbia és a rasszizmus.

Jean-Marie Cavada, Európai Parlamenti képviselő, a francia Nouveau Centre képviselője: növelni kell a társadalmi elfogadottságot, ahogyan más témákban is változott, változóban van a közvélemény az elmúlt évtizedekben (pl. fogamzásgátlás, halálbüntetés).

Carme Porta, Katalónia családügyi minisztere: baj, hogy a Spanyolországban kötött házasság nem érvényes mindenhol az EU területén, így ha egy pár a gyermekével kiutazik, a jog nem ismeri el a kapcsolatukat illetve az egyik szülő kapcsolatát a gyermekkel. Spanyolországban is van még mit tenni: egyes adminisztrátorok, iskolák oktatására van szükség.

Dominique Paillé, Franciaország, az UMP szóvivője: Franciaországban a közgondolkodás nyitottabb, mint a politikusok; fontos lenne a partner gyermeke örökbefogadása ill. a házasság; a zöldek véleménye: egyenlő jogok kell hogy megillesség az azonos nemű szülőket; ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy őket agasztja a profitorientált béranya-üzlet megjelenése. Kérdésre válaszolva: nagyon nehéz megindokolni, hogy hogyan lehet bárkit alapvető jogaitól megfosztani. Esetleg bűnelkövetőket lehet. Ha a törvények nem garantálják az egyenlőséget, azzal bátorítják a homofóbiát.

Miguel Vale de Almeida, Portugália, szocialista parlamenti képviselő: Portugáliában is van már házasság az azonos neműek számára, holott az LMBT mozgalom az 1990-es évek közepén indult el. Ő maga LMBT aktivista is. Fontos a megfelelő stratégia kidolgozása: fel kell térképezni a politikai rendszert, a politikai kultúrát, hogy kit kell meggyőzni, és ezek ismeretében stratégiát alkotni. A házasságot elérték, de örökbefogadás nincs! Mesterséges megtermékenyítés is csak heteroszexuális házaspároknak jár. Most ezért küzdenek, és biztos benne, hogy 2-3 év alatt sikerre jutnak.

Najat Vallaud-Belkacem, a francia szocialista párt képviselője az Etikai Bizottságban: Franciaországban soktízezer gyermek él azonos nemű szülőkkel; fontos az egyenlőségük. Munkája során megdöbbent azon, hogy vannak pl. homofób feministák.

Anne Hidalgo, Párizs polgármester-helyettesének felszólalása

2. panelbeszélgetés: LMBT családok és törvények
Ügyvédek, az Európai Bizottság és az Európa Tanács képviselői

Résztvevők:
Olivier Joulin, bíró, Franciaország
Caroline Mécary, ügyvéd, Franciaország
Sarah Burton, ECRI Titkárság, Európa Tanács
Silvan Agius, ILGA-Europe
Angelo Berbotto, ügyvéd, UK

Video: Viviane Reding (EU biztos, alapvető jogok és állampolgárság) beszéde egy Európai Parlamenti meghallgatáson, amelyben hangsúlyozza, hogy a mozgás szabadsága mindenki megkérdőjelezhetetlen alapjoga, az EU alapelve.

Caroline Mécary, ügyvéd, Franciaország: egy különös eset: Franciaországban nincs partner gyermeke örökbefogadása, de amikor néhány hónapja egy USA-francia pár kérte, hogy ismerjék el mindkettőjüket szülőként, mert ahol eddig éltek, ott mindketten szülők lehettek, akkor rábólintottak.

Silvan Agius: a házasságban foglalt jogok is minden államban különböznek; alapvető jog a személyek és családok szabad mozgása, abszurd, hogy van egy család, amelyben mindketten szülők, de ha más EU-tagállamba költöznek, akkor az egyik elveszíti a szülői jogait, nem fűzi jogi kapcsolat a partneréhez és / vagy a gyermekéhez.
Kérdésre válaszolva: nem érti, hogy nagyon sok meleg miért a házasságot említi, mint elérendő célt (egy kérdőívben), miért nem konkrét jogokat. Fontos élni a jogokkal, ismerni őket.

SZOMBAT

Panelbeszélgetés: A jogi elismerés (vagy hiányának) hatása az LMBT családokra

Résztvevők:
Maria Del Mar Gonzales, pszichológus, Spanyolország
Henny Bos, szociológus, Hollandia
Juha Jämsä, Finnország, LMBT szülőszervezet elnöke
Jérome Divecha, UK, New Family Social, örökbefogadó szülő

Maria Del Mar Gonzales, Sevillai Egyetem. A házasság pozitív hatása. Kutatások. Pl. 2002-ben a válaszadók 36%-a mondta el az iskolában, hogy ők ketten szülők; 2008-ban már 80,6% válaszolta ezt. (A nemmel válaszolók gyermekei kamaszok voltak, akik úgy döntöttek, hogy nem szeretnék, ha a szüleik ezt tudatnák az iskolával.) Ez egyértelműen a törvény hozadéka.

Henny Bos, szociológus, Amszterdami Egyetem; részt vesz egy USA longitudinális felmérésben: National Longitudinal Lesbian Family Study (NLLFS). Boston, 77 leszbikus pár és gyermekeik. A terhesség idejétől a gyermekek 17 éves koráig. Fontos eredményeik: nagyobb védettségben élnek a homofóbia hatásai elől azok, akik megbeszélik, hogy LMBT családban élnek, és ez nem titok; de a legfőbb tényező a védettséghez nem a (teoretikus) megbeszélés, hanem a family compatibility: a jo viszony, erős kötelék szülők és gyermekeik között.

Juha Jämsä, Finnország, LMBT szülőszervezet elnöke: náluk van partner gyermeke örökbefogadása, de közös örökbefogadás egyelőre nincs. Fennálló diszkrimináció: a leszbikus párok csak 12 inszemináció után mehetnek lombikra, míg a heteroszexuális pároknak elég annyit mondaniuk, hogy egy éve hiába próbálkoznak. 2007-es kutatásuk: az LMBT családok nagyon ritkán használják a családsegítő szolgálatokat (meg kell felelniük az ideának, hogy ők nagyon jó szülők és jól működő családok; ha valami nem működik, nem fordulnak segítségért, ami nem jó). Az azonos nemű szülők közül jóval kevesebb köt bejegyzett élettársi kapcsolatot, mint a heteroszexuális párok, akiknek gyerekük van (ők gyakrabban házasok). Félnek pl. a munkahelyi diszkrimináció miatt.

Jérome Divecha, UK, New Family Social: tapasztalata szerint az Egyesült Királyságban már nincs diszkrimináció. Régen azonos nemű szülők csak idősebb és sérült gyerekeket fogadhattak örökbe, ez már nem így van, csak az alkalmasság számít.

Kérdések, röviden felvetett fontos témák:
- fontos lehet a hasonló családban élő gyerekek ismerése, ezért jók az LMBT szülőszervezetek rendezvényei;
- az internalizált homofóbia (szülők félelmei, titkolózása) a gyerekekre is hat;
- nagyon fontos a családokkal foglalkozó szakemberek képzése;
- holland kutatás: szociális munkásoknak mutattak két képet. Az egyiken két nő van gyerekekkel, a másikon egy nő és egy férfi gyerekekkel. A gyerekek rosszalkodnak (pl.étteremben). Kérdés: Lehetséges, hogy családi problémák miatt viselkednek rosszul a gyerekek? A két nő szülőpár esetén sokkal gyakoribb volt az igen válasz.

Panelbeszélgetés: LMBT családok és spirituális közösségek

Résztvevők:
Marja-Sisko Aalto, evangélikus lelkész, Finnország
Andrew Yip, UK, szociológus (University of Nottingham)
Martine Gross, szociológus, Franciaország

Marja-Sisko Aalto, evangélikus lelkész, Finnország: transznemű, 50+ évesen váltott nemet, kirúgták az állásából.

Andrew Yip, UK, szociológus (University of Nottingham): gyakori vélelem az LMBT emberek körében, hogy az egyházakhoz kötődő LMBT emberek „árulók”, hiszen egy homofób egyház tagjai; szerinte ez a negatív vélelem nem jó, nagyon is hasznos benne maradni a társadalmi közegükben és hatni rá.

Martine Gross, szociológus, Franciaország: zsidó LMBT szülőkkel készített kutatást, 119 válaszadóval. A válaszadók zsidósága leggyakrabban kulturális / történelmi identitás, a hagyományokhoz, esetleg a holokauszthoz (túlélő rokonokhoz) kötődik, ritkábban a valláshoz, de azért gyakorló vallásos válaszadók is voltak. Kérdéses helyzetek: ha a nem biológiai anya zsidó, akkor haláchikus értelemben a gyermek nem az; ha két nőnek fiú gyermeke van és ortodox templomba járnak, nehéz helyzet: ki vigye a fiút a férfiak közé.

Panelbeszélgetés: Az LMBT családok és az iskola. Heteroszeximus, homofóbia

Résztvevők:
Ana Marija Sobocan, Szlovénia, Ljubljanai Egyetem, szociális munka tanszék
Peter Dankmeijer, Hollandia. GALE: LMBT oktatási szervezet
Eef Kyndt, Belgium, flamand ernyőszervezet
Nathalie Mestre, tanító, Franciaország
Fabien Musitelli, Franciaország, Oktatási Minisztérium
Anna Cornudella, Spanyolország, szülő
Moderátor: Fathira Acherchour, APGL (LMBT szülők szervezete), Franciaország

Ana Marija Sobocan, Szlovénia, Ljubljanai Egyetem, szociális munka tanszék: náluk ugyan van bejegyzett élettársi kapcsolat, de még a vagyonhoz kötődő jogokat sem szabályozza, nemhogy az örökbefogadást. Iskolai kutatáson dolgoznak a homofóbiáról. Szülőszervezetük (a Rosalija) 3 éves. Éppen készül az családjogi törvénykönyvük, remélik, az lehetővé teszi a partner gyermeke örökbefogadását.

Eef Kyndt, Belgium, flamand ernyőszervezet: a belga kormány támogatásával dolgoznak elsősorban a nemiszerep-sztereotípiák oszlatásán. A homofóbia-ellenes iskolai programok azért nagyon fontosak, mert a homofób megnyilvánulások leggyakoribb színhelye az iskola; így mindenkit elérnek; a diákok a jövő társadalma.

Nathalie Mestre, tanító, Franciaország: nagyon fontos az oktatók oktatása. Mindennapi helyzetekben felhozni a témát. Pl. amikor a diákok azt mondják: de hát két fiú nem lehet szerelmes egymásba, akkor rákérdezni: miért? Mindig akad diák, aki elmondja, hogy ő látta a tévében, hogy igen, vagy van a családjában LMBT rokon...

GALE, Peter Dankmeijer:
Számos tanár a tagjuk. Vannak, akik egyénileg aktívak. LMBT szervezetek programokat fejlesztenek ki, képzéseket tartanak. UNESCO útmutató a szexualitás-oktatásról: tartalmazza, hogy legyen benne az LMBT téma is! Nehézségek: eljutni az iskolákhoz... Mi a teendő, ha csak töredékük jelez vissza és hív meg LMBT témában képzőket? Hogyan lehet mérni a hatékonyságot? Megoldás: együttműködés a tanárokkal és a diákokkal, érdeklődésük felkeltése. Fontos meghatározni, milyen kritériumok alapján tekinthető egy iskola biztonságosnak LMBT diákok számára (vízió, magában foglalja a társas, társadalmi kompetenciák fejlesztését, a sokféleség tiszteletét; biztonságos környezet; tanácsadás diákoknak: nemcsak LMBT diákoknak, hiszen a homofób diákoknak van problémájuk). Adatbázis, tanácsadás az oktatási rendszer megfelelő elemeinek.

Panelbeszélgetés: Beszéljenek a gyerekek! Négy fiatal felnőtt, aki LMBT családban nőtt fel

Egy francia, egy finn, egy svájci, egy spanyol. Az első 25 éves férfi, a többiek hasonló korú nők. Beszéltek a homofóbiáról is (pl. a spanyol nőnek nyolcévesen családfát kellet rajzolnia, ragasztania, és nagyon jól jött volna neki a tanár segítsége, ha nem neki egyedül kell beszélnie a két anyjáról, hanem a tanár elmagyarázta volna a többieknek). Mindegyiküknek volt ilyen tapasztalata, de a szüleik segítségével átlendültek a hasonlókon, voltak elfogadó barátaik.

Filmvetítés: interjú kisgyerekekkel, Svájc, Spanyolország, Németország.

Megjegyzés:
a konferencia utáni fogadáson megbeszéltük a GALE (LMBT oktatók) képviselőjével, amit mindketten problematikusnak tartottunk:

1. Kisebb probléma: a zárófilm nem volt igazán sikerült darab. A gyerekeknek azt a kérdést tették fel, hogy kik ők (nevük, koruk, lakóhelyük), ki alkotja a családjukat (többnyire: két anya, testvér(ek), esetleg kutya is), és hogy mit szeretnek csinálni a családjukkal. Az utolsó kérdésre nem tudtak válaszolni – az érzékelhető koncepció az volt, hogy az "jöjjön át": ezek a családok ugyanolyanok, mint a heteroszexuális családok, és persze (ha néha nehezen is) ki is húzták a gyerekekből, hogy parkba menni, játszóterezni, strandolni. De láthatóan nem értették a kérdést, hiszen ez a családjuk, minden együtt csinálnak...

2. A nagyobb probléma: az erős heteronormativitás. A meghívott fiatalok, akik LMBT családban nőttek fel, mind a négyen hangsúlyozták, hogy ők heteroszexuálisok, és az sztereotípia, hogy melegnek „kellene” lenniük. De vajon meghívtak volna olyat is, aki meleg? Kételkedtünk ebben. A szervezők fő üzenete a sok jelenlévő újságíróhoz és politikushoz: az LMBT családok „ugyanolyanok”, mint más család. De nem azt implikálja-e ez, illetve főleg annak hangsúlyozása, hogy a gyerekeik heteroszexuálisok, hogy a melegséggel mégiscsak van valami baj? Ez az érvelés / implikáció kifejezetten zavaró és a valódi egyenlőség szempontjából sem produktív, sőt.

Összegészében persze jó volt a konferencia, alkalom szervezetek találkozására, ötletgyűjtésre.

KÉPEK